Integrációs gyakorlatok Svédországban

Integrációs gyakorlatok Svédországban

Horváth-Sántha Hanga elemzése 

Miután csak az idén több mint 600 ezer menedékkérő érkezett Európába, a hatékony integráció napjaink egyik legfontosabb kérdésévé vált. Az elmúlt évek tapasztalatai, az első sorban a Nyugat-Európában letelepedett etnikai vagy vallási bevándorló csoportok körében, szintén alátámasztják a hosszú távú, generációkat átívelő, integrációs intézkedések szükségességét. Az egyes bevándorló csoportokban tapasztalt önkéntes elkülönülésre (szegregálódás) való hajlam, a javarészt bevándorló többségű külvárosokban történő rongálások és gyújtogatások, a bevándorlók körében mutatkozó alacsony foglalkoztatottsági arány, valamint a másodgenerációs muszlim fiatalok körében is kézzelfogható – és olykor szélsőséges cselekedetekbe torkolló – integrációs deficit egyre égetőbb állami intézkedéseket igényel a befogadó országok részéről. A bevándorlókkal szembeni – kisebbségvédelmi szempontból is – előzékeny és bőkezű svéd integrációs modell világosan szemlélteti a hatékony integrációs intézkedések hiányának mind a befogadó társadalomra, mind a befogadott csoportra gyakorolt negatív hatásait és távlati következményeit.

Összefoglaló

Svédország a második világháború óta a nemzetközi migráció színterén Európa egyik legjelentősebb befogadó országa. A svéd Bevándorlási Hivatal tavalyi évre vontakozó statisztikája szerint az ország lakosságának immár a 16 százaléka (1,6 millió ember) külföldön született.[1] Az arány exponenciális növekedése várható, hiszen az idén eddig 80 ezren nyújtottak be menedékkérlemet a svéd hatóságoknál, ennek az egy nyolcada csak az elmúlt héten. Az eddig ritkán tapasztalt méreteket öltött bevándorlás nem csupán komoly logisztikai és költségvetési kihívások elé állítja a gyakorlati befogadásért felelő önkormányzatokat, hanem az államtól is megköveteli a minden korábbinál hatékonyabb és gyorsabb integrációs intézkedéseket. Az elmúlt években tapasztalt önkéntes elkülönülésre (szegregálódás) való hajlam, a javarészt bevándorló többségű külvárosokban történő rongálások és gyújtogatások, a bevándorlók körében mutatkozó alacsony foglalkoztatottsági arány, valamint a másodgenerációs muszlim fiatalok körében is kézzelfogható – és olykor szélsőséges cselekedetekbe torkolló – integrációs deficit egyre inkább megkérdőjelezik a svéd modell életképességét, és rávilágítanak a hosszú távú, generációkat átívelő, integrációs intézkedések szükségességére.

 A svéd bevándorlási politika és annak következményei

A svéd kül- és belpolitikában az elmúlt évtizedekben fontos szerepet játszott a bevándorlókért és menekültekért való bőkezű felelősségvállalás. A hivatalos politikával összhangban a svéd közvélemény is nyitottan viszonyult a bevándorláshoz. Ez, a bevándorláshoz pozitívan viszonyuló közvélemény sokáig nem változott, annak ellenére, hogy a bevándorlók az elmúlt években immár nem első sorban munkavállalókként érkeztek, hanem menedékkérőként, akik hátterükkel és életfelfogásukkal erőteljesen eltértek a svéd társadalom által eddig ismert bevándorló népcsoportoktól. A menedékkérők immár szinte teljesen homogén csoportot alkottak: a menedékkérők általában (fegyveres) konfliktusokkal terhelt, alulfejlett régiókból keltek útra, a háborúban átélt traumák mellé alacsony iskolázottság, esetleg analfabetizmus társult, ami megnehezítette a társadalmi beilleszkedésüket. Ezzel párhuzamosan megfigyelhetővé vált az önkéntes szegregálódás, illetve az a hajlam, hogy saját élettereket alakítsanak ki a többségi társadalom szövetében. Ehhez társult a már a kilencvenes évek közepén jelentkező, szembetűnően magas munkanélküliségi arány a bevándorlók körében.

1969-ben az üggyel foglalkozó központi hatóságként létrehozták a svéd Bevándorlási Hivatalt. A vízum-, munka- és tartózkodási engedélyek, illetve az állampolgársági kérelmek kezelése mellett még számos feladatot látott el a hivatal, többek között a bevándorlási politika végrehajtásának a teljes koordinálását, a menekültek fogadását, a menekültközpontok felügyeletét, valamint a bevándorlók szervezeteivel való rendszeres egyeztetést és anyagi támogatásuk intézését. A gyakorlati befogadásért (elszállásolás, nyelvoktatás, egészségügyi intézkedések) az önkormányzatok felelnek, akik – ilyen területen is – az állammal szemben messzemenő, alkotmányban rögzített függetlenséget élveznek. Ezzel magyarázható az a tény is, hogy mind a mai napig nem született olyan törvény, ami az önkormányzatokat kötelezné a menekültstátusszal rendelkező emberek befogadására, ezzel egy arányosabb elosztást elősegítvén.

Érdemes itt megemlíteni azt a tényt is, hogy a svéd állampolgárság megszerzéséhez nem fűződik konkrét teljesítési kritérium és elvárás a kérvényezővel szemben. 18 év fölötti külföldi akkor szerezhet állampolgárságot, ha állandó lakhellyel rendelkezik és legalább 5 éve Svédország területén él. Hontalanok és menekültstátusszal rendelkezők esetében ez 4 év.

Integrációs politika

Az integrációs politikát 1998-ban önálló politikai szakterületnek nyilvánították Svédországban. A hivatalos politika a minél gyorsabb beilleszkedést igyekezett szorgalmazni, arra az egyensúlyra is törekedve, hogy minden bevándorló mind szociális, mind gazdasági szempontból integrált tagja legyen a svéd társadalomnak, ugyanakkor ápolhassa a saját kulturális örökségét is. Ez utóbbit az állam több intézkedéssel is igyekezett elősegíteni: kiépült a bevándorló szervezetek anyagi támogatásának a rendszere, a nem svéd anyanyelvűek számára létrejött az ún. anyanyelvi program, amely az anyanyelv használatát hivatott biztosítani az iskolai oktatásban, és a választási törvények megreformálásával idegen állampolgároknak is biztosították a regionális és helyhatósági választásokon való részvételi jogot.

Szintén 1998-ban jött létre az Integrációs Hivatal. Az új kormányzati szerv feladata az egyenlő esélyek és lehetőségek elérésének a segítése volt, függetlenül az etnikai vagy kulturális háttértől. További feladataihoz tartozott a svéd társadalomban végbemenő trendek integrációs politika szempontjából történő követése és értékelése, valamint az idengyűlölet, rasszizmus és diszkrimináció megelőzése és felszámolása. 2007-ig működött a hivatal, a feladatkörét ezután több közigazgatási szerv között osztották szét. Az egyik legfontosabb feladatkör, az integrációs ügyekkel kapcsolatosan az önkormányzatoknak nyújtandó támogatás-tanácsadást azonban nem ruházták át más központi szervre.

A hivatal felszámolása után az akkori svéd kormány létrehozta az integrációs és egyenjogúsági ügyekkel foglalkozó minisztériumot (Integrations- och jämställdhetsdepartementet), amely, többek között, a kormány integrációs politikájának konkrétabb meghatározásával és megvalósításával foglalkozott. A minisztérium a következő kormányciklusig működött, ezt követően a Munkaügyi Minisztérium (Arbetsmarknadsdepartementet) hatáskörébe került az integrációs ügyekért felelős tárca, ezzel arra utalván, hogy az integráció kérdése szorosan összefügg a munkaerőpiac-képességgel.

Következtetések

Nem könnyű egyértelműen meghatározni a sikeres integráció eszközeit, noha ezek mindenkor a kölcsönösségre alapuló egyensúlyra kell törekedjenek a bevándorolt népcsoportok és a befogadó társadalom között. Minden bevándorlót értelemszerűen ugyanazok a jogok illetik meg, mint a többségi társadalmat, ennek viszont előfeltétele, hogy elfogadják a befogadó társadalom alapvető értékrendjét és normáit. Ezért kell a társadalmi integrációt szorgalmazó intézkedések közt olyanoknak is szerepelniük, amelyek megnevezik és elutasítják a normaszegő magatartást és a konfliktuskeltést.

A svéd modell a nemes célkitűzés mellett az említett egyensúlyra való törekvés sikertelenségét is szemléleti, ahogy az integrációs intézkedések mellett túlsúlyba került egy előzékenynek és megengedőnek nevezhető kisebbségpolitika, ami nem támasztott a svéd társadalomba és értékrendbe való integrálódáshoz hatékonyabb követelményeket. A párhuzamos társadalmak és etnikai enklávék fokozatos kialakulásával és az integrációs deficit immár kézzelfogható tapasztalataival egyetemben megváltozott az eddigi, bevándorlással kapcsolatosan egyértelműen pozitív svéd közvélemény is. Egy idén májusi közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 58 százaléka szorgalmazná a bevándorlás erőteljesebb korlátozását.[2] Szintén erre a véleménybeli változásra utal az a tény, hogy bevándorlás nagyméretű korlátozását szorgalmazó jobboldali populista párt, a Svéd Demokraták (Sverigedemokraterna), a 2014. szeptemberi parlamenti választás indulói közül a harmadik legnagyobb pártként emelkedett ki.

A jelenleg tömegesen érkező menedékkérők számára Svédország, Németország mellett, továbbra is Európa legjelentősebb befogadó országa. A bőkezű befogadás hatásaként várhatóan újabb tízezrek kerekednek útra a kibocsátó országokból. Mindemellett a gyors és hatékony integráció megvalósítása – az eddigi tapasztalatok tükrében is – megválaszolatlanul lebeg a svéd társadalomban, ezzel is tovább fokozván a kölcsönös ellenérdekeltséget és elégedetlenséget a bevándorló népcsoportok és a svéd társadalom között.


[1] A svéd Bevándorlási Hivatal (Migrationsverket) 2014. évre szóló statisztikája.

[2] Demoskop: Allmänhetens uppfattning om invandringens omfattning, Den Nya Välfärden, 2015.05.25.

Kép forrása: The Independent