Szakmai látogatás – Törökország

Ankara, Izmir, 2016. május 25-30.

A Migrációkutató Intézet 2016. május 25. és 30. között szakmai látogatáson vett részt Törökországban. Az ankarai és izmiri állomásokon megvalósult program keretében az Intézet munkatársai szakmai egyeztetéseket folytattak számos, migrációs hatásköröket gyakorló kormányzati és – túlnyomórészt befogadási és humanitárius helyzetkezelésre, valamint jogvédelemre szakosodott – nem-kormányzati szervezet képviselőjével, emellett találkozóra került sor több nemzetközi szervezettel, egy ellenzéki önkormányzati vezetővel és Törökország egyik legjelentősebb think tank szervezetének képviselőjével is.

A Migrációkutató Intézet törökországi látogatásának elsődleges célja a 2016. március 20-án hatályba lépett EU–török megállapodás Európába irányuló irreguláris migrációs folyamatokra gyakorolt hatásának vizsgálata volt, figyelemmel az Európai Határrendészeti Ügynökség (Frontex) egy közelmúltban kiadott jelentésére[1] is, amely utóbbi szerint a 2016. februárral bezáródó időszakban az irreguláris migráció visszaszorítására a leghatékonyabb eszközt a határlezárások és a megerősített határvédelmi intézkedések jelentették. Kijelenthető, hogy a balkáni határzár és az EU-török megállapodás valóban csökkentette a balkáni útvonalra eső migrációs nyomást, ugyanakkor az Európai Unió területén menedékjogot kérelmezők száma nem csökkent az idei év első öt hónapjában,[2] továbbá a kibocsátó országokban sem szűntek meg a kivándorlást ösztönző tényezők. Ráadásul jól érzékelhetően továbbra is érkeznek irreguláris migránsok Törökországba, valamint az Égei-tenger partvidékének keleti városaiban az embercsempészek és a migránsok továbbra is indulásra készen várják, hogy valamelyik fél felmondja a megállapodást.

A török menekültügyi eljárás többszintű; részt vesz benne a belügyminisztérium koordináló szerve, a Migrációs Igazgatásért Felelős Főigazgatóság (DGMM), az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), és alvállalkozóként a menedékkérők regisztrációját segítő Menedékkérőkkel és Migránsokkal való Szolidaritás Szövetsége (ASAM). A szíriai és a máshonnan érkezett migránsok kérelmének elbírálása külön történik: a két csoport védelmi helyzete eltérő, a kapcsolódó jogosultságok köre szír-centrikus. A nemzeti migrációs szabályozás kialakítására belpolitikai konszenzus mellett került sor; az ellenzéknek nincs alternatív forgatókönyve a helyzet kezelésére vagy megoldására, alapvetően a központi kormányzat által biztosított keretek között mozognak (ugyanakkor például önkormányzati kezelésű befogadási intézmények működtetéséhez való hozzájárulással is segítik a rászorulókat). Szintén egyetértés van a politikai szereplők és a civil szektor körében az EU szabályozási mechanizmus és a migrációval kapcsolatos válságkezelés kritikájában.

Törökország integrációs politikája több elemében fejlesztésre szorul. A migránsok helyzete az aktuális politikai eseményektől függően, elsősorban Erdoğan elnök személyes helyzetmegítélése szerint változik. Független szakértők véleménye szerint az államfő a migránsválságot nem az ország érdekei, hanem személyes politikai ambíciói megvalósítására használja fel. Helyi elemzők egyértelmű összefüggést véltek felfedezni az AKP választások előtti csökkenő támogatottsága, és Erdoğan migránsokra, illetve az Európai Unióra vonatkozó keményvonalas álláspontjának kialakulása között. Ez annál is inkább szembetűnő, mert a sikeres beilleszkedési stratégiához szükséges alapfeltételek adottak, az ország gazdasági kapacitása, a kulturális–vallási hasonlóságok nagy létszámú menekült közép- és hosszú távú jelenlétét is lehetővé teszik, ám Törökország úgy érzi, magára maradt a migráció okozta problémákkal.

A többségi török társadalom részéről – jóllehet az idegengyűlölet nem jellemző – mostanra már megfigyelhető egyfajta elutasítás a szír állampolgárokkal szemben. Különösen igaz ez a leginkább leterhelt délkeleti tartományokban. A szíriaiak munkavállalása az illegális munkavállalás általános elfogadottsága miatt – egyes politikai vélemények szerint – megoldottnak tekinthető, ám ezzel együtt is egyértelműen látható, hogy a menekültellátó-rendszer túlterhelt. Leginkább a gyermekek helyzete aggasztó, akik a szíriaiak esetében a menekült populáció 40–50 százalékát alkotják. A mintegy 850 ezer gyermeknek csupán egyharmada jár iskolába. Oktatási intézményeik egyszerűsített tantervvel, esetenként (fundamentalista) vallási alapítványok finanszírozásában működnek, ami magában hordozza az ott tanulók marginalizálódásának lehetőségét. Ehhez – tartományonként eltérő súlyponttal – egyéb, a mindennapi boldogulást akadályozó nehézségek is adódnak (pl. egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, hatósági ügyintézés, nyelvhasználat terén).

Az európai helyzetükkel kapcsolatban csalódottság mutatkozik a menedékkérők körében, ami mindenekelőtt a visszatérés iránti érdeklődésben érhető tetten. Európa még mindig vágyott cél, de a törökországi szír közösségeket már elérték az európai befogadó országokról szóló negatív hírek (pl. a hosszadalmas német menekültügyi eljárás, a szembeötlő kulturális különbségek, az egyes befogadó állomásokon uralkodó viszonyok, a nyugat-balkáni útvonal lezárása stb.). Ezért fontos lenne a korábbi, kvázi meghívásként is értelmezhető európai üzeneteket egy átfogó uniós kommunikációs kampány indításával semlegesíteni, melynek keretében a már használatban lévő internetes felületeken – többek között – a visszatérés lehetőségéről, illetve az aktuális szabályozásokról is hiteles információkat lehetne nyújtani az érintetteknek. Ezen túlmenően az érkezők számának érdemi csökkentése érdekében átfogó és célzott uniós kommunikációs stratégiára lenne szükség, amely a migránsokban kialakuló elképzeléseket is képes befolyásolni, s ezáltal Európa vonatkozásában a migránsok között meglévő illuzórikus elvárásokat csökkenteni.

A márciusi ankarai merényletet követően a török határvédelem – elsősorban a török-szír határon – jelentősen megszigorodott. A hivatalos török politika szerint érvényben van a „nyitott kapuk politikája”, a gyakorlatban azonban le van zárva a határ.[3] A lezárás és a szír oldalon foganatosított befogadási intézkedések egyrészt a menekültáradatot hivatottak leállítani, másrészt pedig puffer zónát biztosítanak a szír területen, ahonnan akár a kurd katonai egységeket is támadhatják. A tavasz folyamán Törökország több alkalommal légicsapásokat mért az észak-szíriai Aleppo tartomány kurdok ellenőrzése alatt álló részeire (miközben az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet javarészt a tartomány keleti részeit uralja). Egy (a török kormány által is megerősített) beavatkozás történt szír területen a török különleges haderők részéről májusban, hivatalosan felderítés céljából.[4]  A törökök és a kurdok ellenséges viszonya az Iszlám Állam elleni egységes fellépés, és ezáltal a konfliktus megoldásának egyik jelentős akadálya.

Az EU–török megállapodás hatásai

Izmir, mint az Égei-tenger partján fekvő nagyváros illegális migrációban betöltött szerepének jelentősége az elmúlt időszakban – a határozott hatósági fellépésnek köszönhetően – nagymértékben csökkent. Az izmiri parti őrség humánerőforrás és tárgyi kapacitásait az elmúlt időszakban jelentősen bővítették, s a NATO erők is aktív támogatást nyújtottak tevékenységükhöz. (Igaz, a NATO támogatásra az EU–török megállapodás hatályba lépését követően már csupán elvétve volt szükség.) A parti őrség állományában az elmúlt évek fokozott illegális migrációs nyomásából adódó válságkezelési feladatok mély nyomot hagytak: többen erősen traumatizált benyomást keltettek. Elmondásuk szerint az embercsempészek változatos módszereket alkalmaznak: olykor előre küldenek egy-egy migránsokkal tele hajót „csaliként”, amely leköti a parti őrség kapacitásait; máskor azt az utasítást adják a migránsoknak, hogy süllyesszék el a saját hajójukat annak érdekében, hogy az európai parti őrség kimentse őket (az embercsempészek – a lebukás elkerülése érdekében – soha nem szállnak fel a hajókra). A görög szigetekre való illegális, hajós átkelés tarifája jelenleg 1.000 és 8.000 euró között mozog időjárástól és a hajó típusától függően.A török rendvédelmi szervek képviselőinek elmondása alapján egyértelműen kimutatható, hogy 2016. március 20., vagyis az EU–török megállapodás hatályba lépése után bevezetett szigorító intézkedéseknek köszönhetően a korábbiaknál jóval kevesebben próbálkoznak a görög szigeteken keresztül illegálisan Európába jutni.[5] A parti őrség, a rendőrség és a csendőrség – egyes nemzetközi szervezetek (pl. IOM) támogatásával – együttesen igyekeznek visszaszorítani az illegális migrációt, amely feladathoz – elmondásuk szerint – az EU–török megállapodást megelőzően nem volt megfelelő kapacitásuk. Az izmiri tartományi rendőrség adatai szerint 2016 első öt hónapjában az embercsempészet elleni fokozott küzdelem eredményeként 308 fő ellen indult eljárás, s ebből 172 ítélet született. Az elkövetők 70 százaléka török, 30 százaléka szír állampolgár (szemben a pár évvel ezelőtti 99 százalékos török dominanciával). A lopások és az egyéb bűncselekmények számaránya elhanyagolható a szíriaiak körében, s az afgán és iráni állampolgárok is jellemzően jogkövető magatartást tanúsítanak, mivel tudják, hogy visszaküldésükre „bármikor” sor kerülhet.[6]

Egyes civil szervezetek igen szkeptikusak a megállapodás kilátásaival kapcsolatban. A Szíriában is képviselettel rendelkező, amerikai központú Mercy Corps nevű humanitárius szervezet munkatársai szerint a migránsok – akik az EU–török megállapodással lényegében emberkereskedelem alanyaivá váltak – alapos stratégiai tervezőképességgel rendelkeznek, ezért tudatában vannak többek között az EU–török megállapodás következményeinek is. Izmirben ezért mind a migránsok, mind az embercsempészek körében érzékelhető egyfajta várakozás a további útvonalak megnyílásával, illetve az EU–török megállapodás esetleges kudarcával kapcsolatban. A Mercy Corps munkatársai szerint már látható az útvonal átrajzolódása Egyiptom és Líbia felé. Jelenleg Izmirben inkább a családosak, illetve a családok „maradékai” tartózkodnak, akik kivárnak, hiszen az alapmotivációik (a törökországi jövőkép kilátástalansága, Európa és a már ott tartózkodó családtagokkal egyesülés vonzereje) nem változtak.

A megállapodás részét képező áttelepítési folyamatban fontos szerepet játszó UNHCR deklaráltan és kizárólagosan a sérülékeny csoportokat (a fogyatékkal élőket, kísérő nélküli kiskorúakat, várandós nőket) részesíti előnyben. A nemzetközi szervezet képviselője nem cáfolta, hogy a török hatóságok – akárcsak az európai fogadó országok – saját kritériumaik szerint válogatnak a migránsok között.[7] A rendelkezésre álló információk szerint a török rendvédelmi szervek több esetben visszafordítottak a reptérről olyan embereket, akiket a megállapodás értelmében az EU-ba küldtek volna, de akiknek a diplomája Törökországban is hasznosítható volt. A befogadó országok jellemzően igen szűkre szabott kritériumokat támasztottak a befogadás feltételéül: a tapasztalatok szerint a diplomásokat, a keresztényeket és a nőket részesítik előnyben. Az UNHCR az áttelepítésre alkalmasság megítélésének fázisában – főszabály szerint – nem kérdez rá a preferált célországra, ugyanakkor nem zárta ki, hogy ún. gyorsított eljárások esetében – mint például a Kanadába történő áttelepítési eljárásoknál – ilyen vizsgálati szempontok is relevanciával bírjanak.

A 2016-ban Európába tartó migránsoknak mindeddig csupán 32 százaléka volt szír állampolgár,[8] ezért fontos lenne az EU–török egyezmény kiterjesztése a nem szíriai csoportokra is. Akiknek a menedékkérelmét elutasítják, azokat nem toloncolják ki automatikusan, hanem az ország elhagyására felszólító határozatot kapnak. Az értesítés után azonban sokan illegalitásban, az ország területén maradnak. Miként arra már fentebb is utaltunk, a kitoloncolások de facto végrehajtásának elmaradása egyes állampolgársági kategóriák (főként az afgánok és irániak) esetében a visszafogadó ország együttműködésének hiányára vezethető vissza, ami sürgős rendezést igényelne.

A török menekültügyi intézményrendszer és az elbírálás folyamata

A török katasztrófavédelmi ügynökség (AFAD) az 1999-es törökországi földrengés után jött létre. Az AFAD szervezetileg a Miniszterelnökséghez tartozó, országos koordinációs feladatokat ellátó szerv, mely 10 határ menti tartományban működtet összesen 26 ideiglenes befogadási központot. Ezekben összesen 270 ezer, a török hatóságok támogatását igénylő szír állampolgárt szállásoltak el, akiknek az ott tartózkodása időben nem korlátozott, napközbeni ki- és bejárásuk alapvetően biztosított. E személyi kör a természetbeni ellátásokon felül egyéb (pénzügyi) segélyeket – létszáma folytán – nem kap. Kiegészítő bevételi forrást elsősorban a helyi iparágakban (pl. cipészet) és a mezőgazdaságban – jellemzően feketén – végzett tevékenységek jelentenek számukra.[10] Az AFAD tájékoztatása szerint a befogadási központokban (akárcsak a városokban) az egészségügyi alapellátás teljes körűen biztosított és ingyenes, az egyes tartományok által kötelezően előírt önrész gyakorlatával kapcsolatos híreszteléseket a leghatározottabban tagadták.[11] A törökországi befogadási központok mellett a szír–török határ szíriai oldalán – összesen 9 védett létesítményben – további mintegy 112 ezer embert látnak el a szír ellenzéki erők („átmeneti kormány”) támogatásával és segélyszervezetek közreműködésével. Az ellátás koordinációját ugyancsak az AFAD végzi. Az ügynökség mindeddig 25.400 kamionnyi segélyszállítmányt juttatott el Szíriába, amit az UNHCR 7.000 kamionnyi szállítmánya egészített ki. Ez utóbbi megoldás mögött az a megfontolás áll, hogy támogatás hiányában a közel 9 milliósra becsült belső menekült populáció is megindulhat Törökország felé, ami egyértelműen megbénítaná a befogadási és ellátási rendszert.Törökországban jelenleg 2,75 millió regisztrált szír állampolgár tartózkodik, akik – a hontalanokkal egyetemben – átmeneti védelemre jogosultak (összehasonlításképpen: 1923 és 2011 között összesen 2 millió „menekültet” regisztráltak). Ez a védelem azonban nem biztosít – az 1951. évi genfi egyezmény értelmében vett – menekült jogállást számukra.[9] Az egyedi elbírálást a menekültek nagy száma nem teszi lehetővé, így az átmeneti védelmi jogállás erre adott válaszlépésnek is tekinthető. Az átmeneti védelmi jogállás megadásáról a tartományi kormányzóságok döntenek, a regisztrált védelemben részesítettek pedig e jogállásukat igazoló igazolványt kapnak. A DGMM a migrációs igazgatás operatív és stratégiai irányításáért elsődlegesen felelős végrehajtó szerv, amelyet a külföldiekről és a nemzetközi védelemről szóló törvénnyel 2013. április 11-én hoztak létre, azonban teljes tartományi lefedettséggel csupán 2015-ben kezdte meg működését. Az ország mind a 81 tartományában működő Főigazgatóságnak – több szervezettel együttműködésben – a regisztrációs folyamatok előmozdításában van kulcsszerepe (vö. 208 regisztrációs központ, „mobil kamionok”).

A különösen sérülékeny csoportok számára angol, török és arab nyelvtanfolyamokat, továbbá szociális foglalkozásokat és a gyermekeknek játszóházakat szerveznek. A török lakosság tudatosságának és érzékenységének fokozása érdekében információs kampányokat folytatnak, de segédkeznek a szíriaiak idénymunkára toborzásában is. Telefonos ügyfélszolgálatukon keresztül a területi képviseleteikkel le nem fedett tartományokban tartózkodó migránsoknak kívánnak segítséget nyújtani. Tolmácsaikkal a török parti őrséget is segítik, és folyamatosan tájékoztatják a DGMM-et a beérkező panaszokról.Az UNHCR egyik legfontosabb helyi partnere az ASAM, amely együttműködik az ENSZ Népesedési Alapjával (UNFPA), az ENSZ Nemzetközi Gyermek Gyorssegély Alapjával (UNICEF), az Európai Unió Képviseletével és a Brit Nagykövetséggel is. Az UNHCR elsősorban a 300 ezer fősre becsült nem szíriai (túlnyomórészt iraki, afgán, iráni és szomáli) menedékkérői csoportokat látja el. 44 területi képviselettel rendelkezik 41 tartományban, s a menedékkérelmek elbírálásához 62 ún. „szatellit városban”[12]nyújt támogatást. Az összesen mintegy 900 törökországi munkatársa között vannak szociális munkások, pszichológusok, jogászok, békéltető és a védelemhez való hozzáférést segítő eljárási szakértők, de vészhelyzet-kezelési csoportokat és kockázatazonosítással foglalkozó egységeket is működtet a szervezet.

A nem szíriai menedékkérők számára az ASAM az első regisztrációs pont. A rögzített adatok túlnyomórészt bemondáson alapulnak, kevéssé ellenőrizhetők. A regisztráltak „nemzetközi védelmi helyzetbe” kerülhetnek, aminek elbírálása a helyi UNHCR képviselet feladata.[13] Akit elutasítanak, egyfajta „megtűrt” státuszba kerül, ami – jóllehet a gyakorlatban nem vezet kiutasításhoz – teljes mértékben jogfosztott helyzetet jelent számára. A nem szíriai származású, nemzetközi védelem iránt folyamodóknak éveket kell várniuk kérelmük elbírálására. Tekintettel a menedékkérők nagy számára, az irániak jelenleg 2018-ra kaphatnak meghallgatási időpontot, az irakiak 2023-ra, míg az afgánok egyelőre nem kapnak időpontot; ők tartósan „nemzetközi védelemért folyamodó” státusban maradnak. A nem szír állampolgárok számára a központi kormányzat nem biztosít elhelyezést, számukra önkormányzati fenntartású intézmények jelenthetnek megoldást. Általános érvényű megállapítás, hogy bár a befogadási intézmények országszerte ideiglenes tartózkodásra berendezett létesítmények, az elhelyezettek többsége évek óta él ott. A menekültek mintegy 90 százaléka – a rosszabb körülmények és a létbizonytalanság[14] ellenére is – inkább a városi életformát választja. Az ASAM álláspontja szerint összességében nem a törökországi létfeltételekkel van a probléma, hanem azzal, hogy az érintetteknek magasak az elvárásaik, mivel a törökországi állapotokat az Európáról meglévő képükkel vetik össze. Ugyanebből adódik, hogy az utazással kapcsolatos veszélyekre figyelmeztető kampányok lényegében hatástalanok.

Az ellenzéki alternatíva hiánya a menekültügyi politikában

Kormányzati, nem kormányzati, illetve nemzetközi szervezetek képviselői egyaránt hangsúlyozzák a Törökországra nehezedő rendkívüli terheket, a nemzetközi közösség valódi szolidaritásának hiányát és annak jelentőségét, hogy az ország e nehezítő tényezők dacára is megpróbálta a menekültügyi eljárás minőségét javítani. Ez utóbbihoz kapcsolódó, nagy jelentőségű eseményként a török parlament 2013 áprilisában konszenzussal fogadta el a külföldiekről és az átmeneti védelmi jogállásról szóló törvényt, s ugyancsak egyetértés volt 2014 őszén a munkavállalási engedélyekről szóló törvény végszavazásánál.

A megkérdezett állami tisztségviselők szerint Törökország eleget tesz nemzetközi kötelezettségeinek, az oda érkező menekültek biztonságban vannak. Törökország a saját költségvetéséből eddig mintegy 11,2 milliárd dollárt költött menekültek befogadásával kapcsolatos feladatokra, melyeket a továbbiakban is a nemzetközi kötelezettségeikkel összhangban szándékoznak ellátni.

A civil és a kormányzati szféra képviselői egyaránt nehezményezik, hogy az Európai Unió vezetői nagyon későn ismerték el Törökország migránsválságban betöltött szerepét, addigi teljesítményét. Hangsúlyozták, hogy „a válsághoz kapcsolódó rendezési folyamatban semmilyen konkrét segítséget nem kaptak”. Az UNHCR álláspontja szerint Törökországnak nem eseti, hanem átfogó segítségre lenne szüksége, melyet a társadalmi szolidaritás elve mentén kellene biztosítani, különös tekintettel a városokban élők helyzetének javítására. Ezzel ellensúlyozni lehetne azt a válsághelyzetet, ami Törökországban – egyes nemzetközi szervezetek véleménye szerint – már túlnőtt a menekültválság keretein, s mostanra egy általános – oktatási, lakhatási, munkaerő-piaci és közbiztonsági kihívásokat egyaránt magába foglaló – társadalmi krízisben csúcsosodott ki. E problémák megoldatlansága növeli az érintettek társadalmi marginalizálódásának valószínűségét, ami motivációt jelenthet az Európa felé irányuló továbbutazáshoz.

Az Európai Unióval szembeni kritikák

Török állami tisztségviselők szerint az Európai Unió elégtelenül és kétértelműen kommunikál. A civil szféra képviselői és az elemzők úgy vélik, a törökök számára az Európai Unióhoz fűződő kapcsolat egyre inkább elvi jelentőségű és a kormányzat bizonyítási kényszerét tükrözi, hiszen – mint azt több forrás is hangsúlyozta – „Törökország elég gazdag ahhoz, hogy megálljon a saját lábán.”

Török részről bizonyos megvetés is érzékelhető az Európai Unió szervezetlensége és döntésképtelensége miatt. Többször elhangzott az a vélemény, miszerint az Unió Törökországra akarja hárítani a migrációs problémát, miközben bezárja saját kapuit, az ígért pénzbeli támogatás folyósítását pedig bürokratikus buktatók sora lassítja. Nem kormányzati szervezetek képviselőinek véleménye szerint visszatetsző, ahogy az áttelepítésben részt vevő országok a válogatási kritériumaikat érvényre akarják juttatni.[15]

„Passzív integráció”, avagy „a török modell”

Független elemzők és migrációs szakemberek szerint Törökország egyszerre tranzit- és célország, melyet a migránsok szempontjából „állandósult átmenetiség” jellemez. Törökországban nincs integrációs politika, ehelyett egy speciális „török modellt” követnek a hatóságok, amely igyekszik a külső behatások lehetőségét a minimumra szorítani. A menekültekre költött források elsősorban a befogadó táborok fenntartását és a szíriaiak egészségügyi ellátását fedezik. A török kormányzat a kedvezőtlen bel- és külpolitikai fordulatok (a demokrácia és a szabadságjogok korlátozása, a szíriai radikális ellenzéki csoportokkal felvett kapcsolatok) és az EU-val szembeni követelései miatt fontosnak tartja, hogy Törökország „biztonságos harmadik ország” besorolással rendelkezzen a nemzetközi porondon.

Jellemző vélekedés, miszerint a török kultúra, valamint az ország erőforrásai több millió menekült „észrevétlen” elszállásolását teszik lehetővé. Az izmiri ASAM álláspontja szerint egy hárommilliós város számára 200 ezer menekült (ebből 94 ezer szíriai) jelenléte nem jelent gondot, hiszen a kulturális hasonlóság jellemző[16] és a terület olyan fejlett ipari centrum, amely képes felszívni az olcsó munkaerőt.

Munkavállalás

A szíriaiak „átmeneti védelmi státusza” nem biztosít számukra automatikus munkavállalási engedélyt. Regisztrációjukat követően a menedékkérők személyazonosító számot kapnak, amelynek birtokában idén február óta kérelmezhetik a munkavállalási engedélyt. A török munkajogi törvények szerint egy-egy cégnél minimum 5 török munkavállalóra juthat egy külföldi munkavállaló. Az ASAM információi szerint idén február óta összesen 3800 engedélyt bocsátottak ki a török hatóságok. A szír állampolgárok túlnyomó többsége (mintegy 400 ezer fő) tehát továbbra is illegálisan dolgozik, ami a központi kormányzat részéről – tekintve, hogy a török állampolgárok esetében sincs másként – megtűrt tevékenységi forma. A nagyszámú török munkanélküli jelentette konkurencia, valamint az irányukban megnyilvánuló pozitív diszkrimináció ellenére is elterjedt illegális munkavállalás hátterében az is meghúzódhat, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a szíriai menekültek csupán 3,9 százaléka rendelkezik valamilyen szakképzettséggel. Többségük az építőiparban, a mezőgazdaságban és a textiliparban dolgozik, 40–50 százalékuk gyermek. Törökországban a munkanélküliek aránya reális becslések szerint 17–19 százalék körül van (szemben a hivatalosan kimutatott 10,8 százalékkal), a minimálbér havi 1300 líra (mintegy 122 ezer Ft), de a szíriaiak már havi 500 líráért is munkába állnak. Szakértői vélemények szerint az olcsó munkaerő rövidtávon jót tehet a török gazdaságnak, ám hosszabb távon a piaci viszonyokat átrendező konkurencia alakulhat ki a török és a szíriai munkavállalók, illetve a kisebb és a nagyobb cégek között, mivel a kisvállalkozásokat kevésbé érintik munkavállalás legalitását vizsgáló ellenőrzések. Az eddigi viszonyokat torzító olcsó munkaerő megjelenése hosszabb távon árlenyomó és kiszorító hatással lehet a munkaerő-piacon. A szír menekültek között a Törökországban is felsőfokúnak minősülő képzettséggel rendelkezők száma 2016 tavaszán körülbelül 700 fő volt, ám ennek 95 százaléka vallási képzettséget takar; a világi szakmákban a magasabban kvalifikáltak – a rendelkezésre álló információk szerint – már nincsenek Törökországban.

A szíriaiak körében folyamatosan érzékelhető a Törökországon belüli migráció Közép-Anatólia és Nyugat-Törökország felé, amit a déli és a keleti részek egyértelmű túlterheltsége magyaráz. A civil szervezetek értesülései szerint 2015-ben a szíriaiak többsége perspektíva hiányában döntött úgy, hogy nyugatabbra próbál szerencsét. Fontos lenne számukra szakképzési és fejlesztési programokat indítani, amivel hosszú távú és minőségi megoldást lehetne kínálni a szír állampolgárok foglalkoztatására és a gazdasági vérkeringésbe kapcsolásukra.

Életkörülmények

A Törökországban élő szíriaiak nem alkotnak homogén közösséget, számos etnikai és vallási csoportra tagozódnak, s vagyoni helyzetük alapján is tagoltak. A kisebbségek a menekültek között is kisebbségben vannak. A szíriaiak megközelítőleg kétharmada a szír–török határhoz közeli régióban él, kisebb részük pedig nyugat-törökországi nagyvárosokban, köztük Isztambulban. Amennyiben városokba költöznek, saját forrásaikból kell megélniük, havi segélyt nem kaphatnak. Elsősorban mezőgazdasági idénymunkát, az ipari szektorban képzettséget nem igénylő vagy kisipari bedolgozói munkákat tudnak elvállalni (például szabászatban, cipőgyártásban). Lehetőség van egyes – elsősorban egészségügyi és műszaki – diplomák honosítására is, s a tanárok egy része részt tud venni a szíriai gyerekek oktatásában. A szírek – mind a táborokban mind a városokban élők – a 2013 januárjában hatályba lépett kormányrendeletnek köszönhetően térítésmentesen igénybe vehetik az egészségügyi alapellátást,[17] de az ügyintézést segítő tolmácsolásért azonban fizetniük kell.

A menekültek között sok a háborús traumában szenvedő. Rajtuk a törökországi Vörös Félhold, az ENSZ égisze alatt működő szervezetek és számos civil szervezet próbál segíteni, de az ASAM tájékoztatása szerint a pszichiátriai segítségnyújtás nem teljesen ingyenes, és vannak, akiknek már a terápia helyszínére utazás is nehézséget okoz.

Többen hangsúlyozták a szír kérdés átpolitizáltságát, mivel a szíriai menekültekkel kapcsolatos törökországi bánásmód is tükrözi a síita–szunnita ellentétet. A török menekülttáborok eleinte csak szunnita menedékkérőket voltak hajlandóak befogadni. Amikor Törökország síita alevik által lakott régiójában (pl. a déli Kahramanmaraş tartományban) ugyancsak szíriai szunnitákat elszállásoló menekülttábort akartak létrehozni, heves tiltakozás bontakozott ki a helyi lakók között, akik a vallási homogenitásuk megtörésétől tartottak, illetve a szunnita radikalizálódástól és terrorizmustól.[18] A szíriai etnikai (kurdok) és vallási (alevik) kisebbségek hátrányos megkülönböztetése továbbra is érvényben van Törökországban, és ez sokakat ösztönöz távozásra.

A szíriaiak életkörülményei Törökországon belül is változatos képet mutatnak. Az ország keleti részén (például Mardin, Hatay, Urfa, Gaziantep térségében) a kulturális hasonlóság és az arab kisebbség eleve meglévő jelenléte miatt zavartalanabb a betelepülés, jók a feltételek a kisvállalkozások áttelepítéséhez, és nagy a mezőgazdasági idénymunkák felvevőpiaca. A kedvező lehetőségek szempontjából pozitív példaként említhető Izmir is, amely a harmadik legnépesebb szíriai menekültpopulációval rendelkező, fejlett iparú (textil-, bőr- és bútoripari) város, számos munkalehetőséggel, viszonylag alacsony árakkal és kedvező klímaviszonyokkal. A 2 millió dollár exportforgalmat bonyolító és a központi kormányzattal is jó kapcsolatokat ápoló Gaziantep-ben is jól működő ipari ágazatok vannak (pl. innen származik a világ szőnyeggyártó gépsorainak harmada), ami lehetőséget ad a menekültek munkaerő-piaci integrációjára. Az izmiri Szíriai Menekülteket Támogató Szervezet vezetője szerint más környező országokkal (pl. Libanonnal, Irakkal) összehasonlításban a Törökországban élő szíriaiak helyzete jónak mondható. Nyolcvan százalékuk biztonságban érzi magát a vallási–kulturális hasonlóságok, az egészségügyi ellátásra jogosultság és feketemunka-vállalás viszonylagos elérhetősége miatt. Az UNHCR és a Mercy Corps szerint országos szinten azonban az oktatás és a már említett társadalmi szolidaritás terén Törökországban is komoly deficit tapasztalható (ld. 5.4. pont).

A török közvélemény helyzetértékelése

Társadalmi szinten a török menekültpolitika eddig nem ütközött komolyabb ellenállásba, ám a biztonsági helyzet romlása, a külpolitikai elszigetelődés, a turizmus visszaesése, valamint az olcsó munkaerő beáramlása és a migránsok keresletnövelő hatására emelkedő árak egyre elégedetlenebbé teszik a közvéleményt. Egy közvélemény-kutatás adatai szerint a megkérdezett törökök 42 százaléka nem szeretne szíriai szomszédot, 84,5 százalék pedig nem szeretné, hogy a szíriaiak török állampolgárságot szerezhessenek. Egyes tartományokban (Hatay, Gaziantep, Kilis) gyakran tapasztalható feszültség a nagyszámban jelen lévő menekült populáció miatt (Kilis-ben például mintegy 97 ezer török él, miközben már több mint 100 ezerre tehető a szíriai menekültek lélekszáma). A nyilatkozók egybehangzó véleménye szerint a török társadalomra nem jellemző az idegengyűlölet. A szolidaritás – amelyet a korábban látottak szerint egyes szervezetek fejlesztendőnek ítélnek – és a közös muszlim identitás ellenére a törökök részéről érzékelhető azonban bizonyos felsőbbrendűségi tudat a szíriaiakkal szemben. A migránsbűnözés fogalma mindeddig ismeretlen volt, amit indokol az a tény is, hogy például Gaziantep-ben 26 százalék a török és csupán 5–6 százalék a szíriai bűnelkövetők aránya, miközben az is jellemző, hogy a szírek elsősorban a szírek sérelmére követnek el bűncselekményeket.

A gyermekek helyzete

A szíriai menekültek 40–50 százaléka 18 év alatti. A kormányzati szervek, a civil szervezetek és a migrációs szakemberek egybehangzó véleménye szerint a gyermekek veszélyeztetett és kiszolgáltatott helyzetben vannak. Az UNICEF adatai szerint jelenleg 850 ezer iskoláskorú szíriai gyermek tartózkodik Törökországban, akik közül csupán 350 ezer részesül oktatásban (közülük 83 ezer fő a befogadó központokban), míg 500–600 ezer gyermek már több mint egy éve nem folytatja tanulmányait. Izmirben jelenleg 16 ezer menekült gyermek él, akik számára csupán öt iskola működik, melyek közül hármat vallási alapítványok működtetnek.

A szegény családok akkor is inkább dolgozni küldik a gyermekeiket, ha hozzáférhető lenne számukra az oktatásban való részvétel. Ez hosszú távon állandósult marginalizálódáshoz, „egy generáció elvesztéséhez” vezethet. Emellett a meglévő oktatás színvonala is fejlesztésre szorul: az arab nyelvű oktatásban sok esetben képzettség nélküli tanárok működnek közre. A menekülttáborokon belüli radikalizálódás ugyancsak valós probléma. Kutatóintézeti információk alapján a gyermekek oktatásában nagy szerepet vállalnak olyan muszlim szervezetek, amelyek hátterében egyes Öböl-országok (pl. Katar, Szaúd-Arábia) vahhabita alapítványai állnak. Ezek tovább erősítik a szír közösség körében tapasztalható vallási és társadalmi konzervativizmust.

A szíriai polgárháború kitörése óta – az AFAD adatai szerint – 151 ezernél is több szír gyermek született Törökországban, de más források szerint a valós létszám ennek akár a kétszerese is lehet. A migrációs szakemberek szerint a ma 18 évesnél fiatalabb szírek többsége nagy valószínűséggel a konfliktus rendeződése után sem fog visszatérni hazájába, így hosszú távú társadalmi beilleszkedésük feltételeit minél előbb biztosítani szükséges. A kormányzati statisztikák szerint 5 ezer szíriai folytat felsőfokú tanulmányokat Törökországban, s a legtöbben állami ösztöndíjban is részesülnek.

A menekültek percepciója és stratégiája megfelelő kommunikációval alakítható

Közvetett információk alapján elmondható, hogy a menekültekben az európai viszonyokat illetően kialakuló csalódottság a visszatérés iránti érdeklődés fokozódásában is tetten érhető. Európa még mindig vágyott cél, de fontos lenne a már használt internetes felületeken egy reálisabb képet közvetítő, esetleg a visszatérés lehetőségeit is magába foglaló, átfogó kommunikációs kampány indítása. A menekültekkel foglalkozó nem kormányzati szervezetek szerint a szíriaiaknak nagyon erős és jól kiépített online információs hálózatuk van (pl. RefugeeInfo.eu), amin keresztül tájékozódhatnak, s mindent megtudhatnak a befogadó országokról és a szabályozásaikban bekövetkezett változásokról. Azokat, akik eltökéltek, az itteni információk sem tartják vissza, ezért mindenképp átfogó, kommunikációs stratégiára és a migrációs szándékúak közvetlen elérésére lenne szükség, amivel a motivációikat meghatározó ismereteiket is befolyásolni lehetne.

A Mercy Corps képviselői szerint a szíriai konfliktus elején még világosan látható volt, hogy sokan szerettek volna az otthonukhoz közel maradni. Akik egyéni ambícióik miatt akarták elhagyni az országot, azok ezt jellemzően már 2012 előtt megtették, tömegesen viszont csak a konfliktus eszkalálódása után, s amiatt döntöttek a távozás mellett. A Törökországba érkezett szíriaiak közül sokan szerettek volna az országban maradni. 2015 előtt a menekültek többsége Európát elérhetetlennek tartotta, de a német kancellár, Angela Merkel által tett befogadási üzenet hatására ez a helyzet teljesen megváltozott. A kivándorlási hullám elindulását olyan körülmények is motiválták, mint az Iszlám Állam, a szövetséges erők bombázásai, valamint a török választások.[19] A szíriai menekültek továbbra sem mennek az Öböl-államokba, mert tudják, hogy ott nincs lehetőségük megélni és érvényesülni. 2015-ben számos értelmiségi kelt útra elsősorban Iránból és Irakból, nagyobb részük azonban – Törökországban már évek óta boldogulni próbáló – szíriaiakkal együtt rövidesen Európa felé el is hagyta az országot. A 2016-ban eddig érkezettek képzettségi szintje jól láthatóan alacsonyabb, s ennek megfelelően beilleszkedésük is nehezebb.

A Mercy Corps képviselői szerint a szíriaiak többsége átmenetileg Törökországban maradna, ha azt látnák, hogy jövőjük tervezhető az országban. Az izmiri Szír Menekülteket Támogató Szervezet saját, 2000 családdal készített interjúból álló felmérése alapján a kutatásban részt vett szíriaiak 95 százaléka most még kész lenne visszatérni Szíriába, ha véget érne a háború. Elmondásaikból kimutatható, hogy a célország kiválasztása kortól és hovatartozástól is függ. A fiatalok inkább Németországba mennének, a negyvenes éveiben járó korosztály azonban hosszabb távon is el tudná képzelni az életét Törökországban. Eleinte az oktatás Európában magasabb színvonala is fontos szempont volt számukra, de ez a motivációs tényező mostanra veszített jelentőségéből. Az izmiri Szír Menekülteket Támogató Szervezet vezetője szerint a libanoni vagy az iraki menekülttáborokkal összehasonlítva Törökországban nagyságrendekkel jobb a szíriai menedékkérők helyzete: egészségügyi ellátáshoz csak Törökországban férnek hozzá, s a feketemunka – ha minimálisan is, de – biztosítja számukra a túlélést, miközben minden tartományban van legalább egy iskola, ahol a gyerekek tanulhatnak. A szervezet vezetője a tavaly távozottakkal kapcsolatban elmondta, hogy nagyon rossz hírek érkeznek a németországi befogadó állomásokban uralkodó állapotokról. Elmondása szerint a szíriai menekültek „érzik, hogy Európa nem akarja őket”. Sokak számára nyilvánvalóvá vált, hogy kulturális szempontból (pl. viselkedés, kommunikáció) óriási különbségek vannak a többségi német társadalom és a szír állampolgárok között, ugyanakkor az is igaz, hogy a helyzet tartományonként változó. Több, korábban Izmirben élő, jelenleg Németországban tartózkodó szíriai család visszaköltözése van folyamatban. A szervezet vezetője szerint, ha ma véget érne a háború, sokan döntenének a hazatérés mellett, de minél több időt töltenek a menekültek az adott (nyugati) befogadó országban, annál jobban csökken ennek a valószínűsége. Az illúziókat elsősorban a korábban kivándorolt rokonok és barátok elbeszélései táplálják. Jellemző, hogy a jó üzenetek és történetek kezdetektől gyorsan terjedtek, a rossz és kiábrándító híreket azonban egészen a közelmúltig nem akarták meghallani.

A de facto szír–török határzár

Törökország a válsághelyzet kirobbanása, tehát 2011 tavasza óta alkalmazza a „nyitott ajtók politikáját”, hogy „segítse a háború elől menekülőket”. Az UNHCR képviselői szerint azonban az utóbbi időben jelentősen megváltozott a törökök politikája: a „nyitott ajtók” elve már csak névleg van érvényben, mivel időközben nagyon szigorú szűrést vezettek be a határokon. Elmondásuk szerint ma már csak fogyatékkal élők, sebesültek, terhes nők, gyerekek és idősök léphetnek be Törökországba. Az AFAD adatai szerint ez az elmúlt két hónapban 7000 főt jelentett. A Doctors Worldwide értesülései szerint viszont már a sebesülteket sem engedik be Törökországba. A szigorítások ellenére azonban kerülő utakon, illegálisan, embercsempészek segítségével továbbra is tömegesen érkeznek szükséghelyzetben lévők az országba. Az izmiri rendőrség képviselői szerint a „nyitott ajtók politikáját” csak olyanok esetében korlátozzák, akik „etikátlan magatartást tanúsítottak, nem regisztráltak, embercsempészettel gyanúsíthatók, vagy több ízben illegális határátlépést kíséreltek meg”. Megjegyzésre érdemes, hogy a tanulmányút idején visszaküldésre váró mintegy 124 főből csupán egy személy esetében állt fenn annak gyanúja, hogy kapcsolatokat ápolt az Iszlám Állammal.

A „nyitott kapuk” politikája a török Nemzetközi Stratégiai Kutató Intézet (USAK) szerint három téves felvetésen alapult: 1. az érkezők rövidesen hazatérnek; 2. a menekültek táborokban akarnak maradni; és 3. a szíriai konfliktus gyorsan lezárul. A török–szír határ védelmét a 2016. márciusi ankarai merénylet után különösen megszigorították. E lépésnek kettős célja volt: egyfelől, hogy a határ de facto lezárásával egyrészt visszafogják a menekültáradatot, másrészt hogy puffer zónát biztosítanak szír területen, ahonnan a kurd katonai egységeket tudják támadni.[20] A törökök és a kurdok ellenséges viszonya az Iszlám Állam elleni hadműveletek gátja, és ezáltal a konfliktus lehetséges megoldásának egyik akadálya. Törökország jelenleg a szír oldalon – a türkmének által lakott régióban – létrehozott, fentebb már említett 9 menekülttábor segítségével próbálja mederben – és határain kívül – tartani a menekülthullámot. (Az ASAM szerint elsősorban biztonsági intézkedésről van szó, mely az Iszlám Állam be- és kiutazó dzsihádistáinak mozgását kívánja megakadályozni.) Emellett igyekszik helyben fellépni a szíriai kurdok katonai egységeivel szemben, melyek a hivatalos török kormányzati retorika szerint „ugyanolyan veszélyesek, mint az Iszlám Állam”. A nemzetközi közösség (mindenekelőtt az Egyesült Államok) mostanra jól láthatóan nem támogatja ezt a megoldást.

Következtetések

Törökországban mindmáig erős a frusztráció amiatt, hogy értékelésük szerint a nemzetközi közösség, és főként az Európai Unió, sokáig magára hagyta az országot, s jelenleg is messze lehetőségein alul nyújt támogatást.

A szír menekültek számára Törökország „potenciálisan biztonságos harmadik ország lehetne”, helyzetüket azonban a hatályos migrációs szabályrendszer végrehajtásának gyakorlati korlátai, valamint a személyes perspektívák és a török integrációs politika hiánya nehezítik. Az értelmiség és a szakképzettek Törökországban tartása megfelelő perspektívák megléte esetén fontos eszköze lehetne a – tágabb értelemben vett – menekült populáció társadalmi integrációjának.

A központi kormányzat szíriaiaknak nyújtott töretlen segítsége inkább tűnik jól sikerült kommunikációs fogásnak, mintsem a menekültek iránti feltétlen humanitárius elköteleződésnek. Ennek nyilvánvaló jelei például a munkaerőpiacon és az oktatáspolitika terén meglévő hiányosságok.

Az EU–török megállapodás jelenlegi formájában csak a szír állampolgárokra vonatkozik. Mivel az Európába érkezők többsége nem szíriai, a megállapodást és a visszatoloncolás lehetőségét más csoportokra (elsősorban az afgán és iraki állampolgárokra) is ki kellene terjeszteni.

Kijelenthető, hogy az elképzeléseknek, az elvárásoknak és az ígéreteknek még mindig komolyabb szerepe van a migránsok továbbindulásra vonatkozó döntéshozatalában, mint a valós helyzetértékelésnek. A menekülteket a jobb életkörülmények ígérete és a törökországi „biztos bizonytalanság” állapota hajtja nyugat felé, még akkor is, ha egyébként megfelelő tartalékokkal rendelkeznek. E nem új keletű jelenségen kívül azonban újabban már a törökországi (egyes esetekben akár szíriai) visszatérés iránti igény is kimutatható. Kérdés azonban, hogy ez utóbbival mit kezd majd Európa és Törökország: tud-e, kíván-e adekvát választ adni az ebből adódó kihívásokra?

[1] Frontex: Western Balkans – Annual Risk Analysis 2016. Elérhető: http://frontex.europa.eu/assets/Publications/Risk_Analysis/WB_ARA_2016.pdf; letöltve: 2016. június 20.

[2] Frontex: Number of Migrants Arriving in Greece Dropped 90% In April. Elérhető: http://frontex.europa.eu/news/number-of-migrants-arriving-in-greece-dropped-90-in-april-6e7oBw; letöltve: 2016. június 20.

[3] A Mercy Corps humanitárius szervezet információi szerint mind az embercsempészek, mind a határőrök jelenleg 150 USD-t kérnek az Aleppo és a török határ közötti szakaszon való átjuttatásért (a lezárás előtt ennek ára 15 USD volt); ezen a területen is jól látható tehát a gazdasági haszonszerzésre való törekvés.

[4] Forrás: http://www.aljazeera.com/news/2016/05/turkey-special-forces-operation-syria-160509055126949.html; letöltve: 2016. június 20.

[5] Két hónap alatt mintegy 2500 fő. Összehasonlításképpen: a megállapodás hatályba lépését megelőzően naponta közel 1800 fő érkezett illegálisan az Égei-tengeren keresztül a görög szigetekre. Forrás: http://europa.eu/rapid/press-release_MEMO-16-1664_hu.htm; letöltve: 2016. június 23.

[6] Megjegyzendő, hogy ennek gyakorlati végrehajtása hatósági vélemények szerint is akadozik.

[7] Az áttelepítendők közötti „tudatos válogatás” kérdése már 2014 végén, 2015 elején is napirenden volt.

[8] Az EASO 2016-ra vonatkozó statisztikája szerint januártól áprilisig 412.000 menedékkérő érkezett az Európai Unióba; közülük összesen 133.624 volt szír. Forrás:https://www.easo.europa.eu/information-analysis/analysis-and-statistics/latest-asylum-trends; letöltve: 2016. június 14.

[9] Törökország nem ratifikálta a Genfi Egyezmény – területi és időbeli korlátozását feloldó – 1967. évi jegyzőkönyvét, így csak európai menedékkérők számára biztosítja a menekült státusz megszerzésének lehetőségét.

[10] Megjegyzést érdemel, hogy az orvosi diplomával rendelkezők számára a török rendszer kezdetektől biztosítja a praktizálás lehetőségét.

[11] A török kormány 2013 januárjában kibocsátott rendeletben adta meg az országban tartózkodó szíreknek az ingyenes egészségügyi alapellátáshoz való jogot. Forrás: German Institute for International and Security Affairs: Turkey’s Policy toward Syrian Refugees, 2014:2. Elérhető: https://www.swp-berlin.org/fileadmin/contents/products/comments/2014C47_ahmadoun.pdf; letöltve: 2016. június 20.

[12] Szatellit városok alatt a menedékkérők számára a török Belügyminisztérium által kötelező tartózkodási helyül kijelölt településeket kell érteni.

[13] A helyzetből adódóan az UNHCR Menekült Jogállás Meghatározásáért (RSD) felelős egysége világviszonylatban is Törökországban a legterheltebb.

[14] A városokban például még a szíreknek is csupán az egészségügyi alapellátás biztosított.

[15] A török felet ért hasonló „válogatási” vádakat a kormányzati és a nem kormányzati források egyaránt cáfolták.

[16] Ráadásul sok szír szülő buzdítja vegyes házasságra leánygyermekét még akkor is, ha a török férfinak már van felesége.

[17] Megjegyzendő, hogy az egészségügyi ellátórendszer nagyon leterhelt: átlagosan naponta 60 beteg jut egy-egy orvosra.

[18] Forrás: http://www.hurriyetdailynews.com/locals-in-turkeys-maras-protest-planned-camp-for-syrians.aspx?pageID=238&nID=97304&NewsCatID=509; letöltve: 2016. június 10.

[19] USAK (2016): Migrant Smuggling in Turkey: The ’Other’ Side of the Refugee Crisis. 2016:34. Elérhető: http://www.usak.org.tr/_files/1452016093747-ZCAX2KCTLV.pdf; letöltve: 2016. május 20.

[20] Kapcsolódó forrás: Turkey starts building automatic shooting gun towers at Syrian border. http://www.yenisafak.com/en/news/turkey-starts-building-automatic-shooting-gun-towers-at-syrian-border-2473487?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_migracio_201606; letöltve: 2016. június 10.