„Keresztjük a kereszténység”
A németországi keresztény menedékkérőket érő atrocitások büntetőjogi hátteréről
Sántha Hanga – Horváth Dániel
In: Hautzinger, Zoltán (ed.): A migráció bűnügyi hatásai, Magyar Rendészettudományi Társaság – Migrációs Tagozat, Budapest, 2016, ISBN: 978-615-80567-0-0, pp.27-43
Bevezetés
Az elmúlt időszakban több európai – hagyományosan befogadó – ország tapasztalhatta a tömeges migrációs beáramlás egyik kényes és napjainkra igencsak feledésbe merült mellékhatását: a muszlim menedékkérők keresztény társaik ellen irányuló különféle vallási alapú bántalmazását. A tanulmány tárgyát képező németországi atrocitások azt a sajnálatos helyzetet illusztrálják, hogy a keresztény menedékkérők sok esetben még az emberi jogok bástyájának vélt Európában is éppoly védtelenek és kiszolgáltatottak az ellenük irányuló vallási intoleranciával szemben, mint szülőhazájukban. A büntetőjogi szankciók következetes elmaradásával lényegében ugyanaz a büntetlenségi kultúra folytatódhat Európában, mint az elkövető migránsok származási országában, ahol keresztényeket, illetve az iszlámról keresztény vallásra áttért (más néven konvertita) személyeket bántalmazni és diszkriminálni nem minősül bűncselekménynek, sőt, inkább vallási imperatívusz.
A 2015-ös évet több európai intézmény és nemzetközi szervezet tartja számon, mint a modernkori keresztényüldözés legvéresebb időszakát.[1] Az amerikai székhelyű Pew Research Center nevű kutatóintézet 2015-ben megjelent jelentése szerint a kereszténység követői vallási hovatartozásuk miatt a világ 198 megvizsgált országa közül 102-ben szenvedtek el üldöztetést, diszkriminációt vagy egyéb hátrányos megkülönböztetést állami vagy nem állami szereplők részéről.[2] Az üldözött keresztények védelmével foglalkozó Open Doors nevű nemzetközi szervezet szerint a keresztényeket legsúlyosabban elnyomó 50 országból 35 muszlim többségű.[3]
Ugyancsak 2015-ben történt, hogy Európát, a térség felé irányuló irreguláris migráció formájában, a második világháború utáni időszak legjelentősebb nemzetközi népességmozgása érte el: az Európai Unió tagállamaiban az első ízben menedékjogért folyamodók száma összesen 1 255 685 fő volt, amely több mint kétszerese a 2014. évi értékeknek.[4] A menedékkérők többsége Nyugat-Európa felé orientálódott, elsősorban a nyitott befogadási politikájáról ismert Németországba és Svédországba.[5] Több évtizedes bevándorlási tapasztalatuk ellenére azonban, a menedékkérők magas aránya mind a német, mind pedig a svéd menekültügyi rendszert példátlan kihívások elé állította.
A bevándorlással kapcsolatos európai tapasztalatok azt mutatják, hogy az egyes migrációs hullámokat kiváltó – elsősorban közel-keleti – vallási és etnikai alapú konfliktusok nagy valószínűséggel tovább gyűrűzhetnek a befogadó társadalmakban;[6] az erre utaló jelek esetenként közvetlenül az adott országba érkezés után jelentkeztek a befogadó létesítményekben. Több német civil szervezet számolt be keresztény menedékkérők sérelmére elkövetett, rendszeresen előforduló, vallási alapú zaklatásról, diszkriminációról és bántalmazásról, s nem csupán a szálláshelyek muszlim menedékkérői részéről, de a befogadó létesítmények biztonságáért felelős magáncégek túlnyomórészt muszlim személyzete részéről is.[7] A rendszeresen előforduló konfliktusok nem csupán Németország, de egész Európa számára jelzést jelentenek, egyúttal a keresztény értékrenden nyugvó kontinensnek és országainak szegezik a kérdést: vajon képesek-e kellő védelmet biztosítani a menedékkérők egyik legsebezhetőbb csoportjának, a szélsőséges vallási intolerancia elől menekülő, a menekültek között kisebbségben lévő keresztényeknek, illetve miként tud érvényesülni az adott célcsoportban a kisebbségek védelme, mint az európai alapértékek egyike?
Németország a 2015-ös migrációs hullám tükrében
2015-ben az Európai Unióban előterjesztett menedékkérelmek mintegy 35%-át Németország fogadta, a legtöbb kérelmet szír, albán és koszovói állampolgárok részéről. Összesen közel 477 000 fő folyamodott menedékjogért, 93 százalékuk első ízben.[8] Az országba érkezett irreguláris migránsok száma azonban ezt is jelentősen meghaladta: a német Szövetségi Belügyminisztérium adatai szerint tavaly összesen 1 100 000 migránst regisztráltak, akiket a menedékkérelmek hatékonyabb elbírálása érdekében arányosan osztottak szét a szövetségi államok között.[9] A német Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal nyilvántartása alapján a tavaly regisztráltak közül 61 061 fő, vagyis a menedékkérők mintegy 13,8 százaléka vallotta magát kereszténynek,[10] amely érték fenntartással kezelendő, tekintettel arra, hogy a regisztráció idején a vallási hovatartozásról történő nyilatkozatra mindmáig önkéntes alapon kerül sor.
A kancellárt adó német kereszténydemokraták (CDU) dominálta szövetségi jobboldali pártkoalíció a migrációs válság kezdetétől megosztott volt a kialakult helyzet kezelését illetően. Míg a migráció és terrorizmus kapcsolatát kezdetektől evidenciaként kezelő bajor keresztényszocialista testvérpárt (CSU) a „Willkommenskultur” politikájával való szakítást és szigorúbb, kvótaalapú migrációs politikát sürgetett, koalíciós szinten csupán hosszas egyeztetéseket követően, több lépcsőben került sor azoknak a korábbiaknál szigorúbb menekültügyi[11] és integrációs szabályoknak az elfogadására, amelyek a kialakult migrációs helyzet fenntartható kezelését hivatottak szolgálni. Az említett körben különösen a 2016. július 1-jével hatályba lépett új integrációs szabályok tekinthetők az addigi német bevándorlási politika súlypontjától történő elmozdulásnak. Míg a korábbi, integrációt elősegítő intézkedések elsősorban a letelepedettek gazdasági, szociálpolitikai és kulturális beilleszkedésére fektették a hangsúlyt,[12] a mostani szabályok által konkrétabbá válik az integráció kétoldalúsága a célcsoport befogadó társadalommal szembeni kötelezettségein keresztül.
Az új szabályokat egyes elemeiben főként civil szervezetek illették heves kritikával. Álláspontjuk szerint az új rendelkezések – így különösen az ún. „egyeurós munkahelyek”, a szociális juttatások helyhez kötöttsége, valamint az állandó tartózkodás jogának felfüggesztő feltételekhez (német nyelvtudás, önellátásra való képesség) kötése – éppen az elérni kívánt célt, vagyis a társadalmi beilleszkedés elősegítését akadályozzák.[13]
A menedékkérők kompetenciáiról rendelkezésre álló adatok ugyancsak beszédesek: a jogállamiság elvén alapuló legutóbbi reformok olyan célcsoport beilleszkedésének szabályozását igyekeznek elősegíteni, amelynek a tavalyi évben mintegy 73 százaléka[14] az írott jogot másodlagosnak tekintő iszlám valamely irányzata szerint gyakorolta hitét, a német nyelvet túlnyomó részben (98,2 százalék) nem beszéli,[15] s amelynek körében mindösszesen a férfiak 18, míg a nők 16 százaléka[16] rendelkezik felsőfokú végzettséggel. A beilleszkedés tényleges megkezdését tovább nehezítheti a menedékkérelmek lassú elbírálása: a menekültügyi eljárások átlagos időtartama a tavalyi 4,8 hónaphoz képest idén közel 6 hónapra emelkedett úgy, hogy a menedékkérelem benyújtására is hónapokat kell várni.[17]
A migrációval importált konfliktusok szociológiai háttere
A fejlett világ felé irányuló nemzetközi migrációnak számos kiváltó oka és mozgatórugója lehet. A hazájukból háborús, szociális, politikai vagy gazdasági okokból útnak induló emberek a célország társadalmaiban a magukkal hozott tulajdonságokkal együtt válhatnak a fogadó társadalom konstruktív építőelemévé, vagy – a befogadó közösség helyzetétől és állapotától is függően – biztonsági, szociális, vallási, demográfiai, egészségügyi, kulturális vagy gazdasági szempontból a problémákat katalizáló tényezővé.[18] Szociológiai szempontból a beilleszkedési nehézségek valószínűségét több tényező befolyásolhatja: ilyen lehet, ha az adott csoport hazájában alacsony vagy bizonytalan szociális státusszal rendelkezett, ha a népcsoporton belül általános tőkeszegénység tapasztalható, ha vallási, kulturális, érték- és szokásrendjükben eltérnek a befogadó társadalomtól, ha az erőszakhoz (illetve az erőszak hierarchiateremtő szerepéhez) való viszonyulásuk eltér a többségi társadalométól, illetve ha más demográfiai szempontok uralják a családszerkezetet.[19]
Jóllehet a beilleszkedést tovább nehezítheti a származási országban zajló etnikai vagy vallási konfliktusok importálása és továbbélése (és éltetése) a célországban, a nemzetközi migráció- és konfliktuskutatás területén mindeddig meglehetősen kevés figyelmet szenteltek a különböző migránscsoportok közti konfliktusok elemzésének. Megfelelő integrációs intézkedések és határozott rendvédelmi fellépés hiányában a migrációt kiváltó konfliktusok tovább élhetnek a diaszpórában, mint ahogy azt a nyugat-európai török és kurd,[20] illetve szerb és albán csoportok közti összetűzések is jól példázzák,[21] de ugyanilyen következtetés vonható le az egyes nyugat-európai muszlim közösségek tagjai által elkövetett zsidó-ellenes fellépésekből is.[22] A származási országok aktuális politikai fejleményei, esetleg újból fellángoló konfliktusai hatással vannak a célországi együttélésre, esetenként reaktív és erőszakot sem mellőző módon tükröződhetnek a kivándoroltak körében, kiváltképp, ha az illető csoportok eredeti identitása erős.[23] Egyes kutatások szerint a származási országokban zajló etnikai vagy vallási konfliktusok olyannyira hathatnak a diaszpórában élőkre, hogy ők az otthon maradottaknál is hajlamosabbak lehetnek az erőteljesebb reakciókra és hosszú távon tovább táplálhatják a sérelmeket és a bosszúvágyat.[24] Emellett a csoportközi intoleranciát a második és harmadik generáció is átörökölheti.[25] Szociológiai kutatások szerint az említett közösségekben három tényező növelheti a konfliktusok (erőszakos) tovagyűrűzésének a valószínűségét: egyfelől, ha a befogadó ország bevándorlási politikája folytán radikális egyének érkeznek a már letelepedett közösségekbe, másfelől a már jelenlévő radikális beállítottságú csoportok tevékenysége, végezetül a szóban forgó közösségek külföldi radikálisokhoz fűződő kapcsolatai.[26]
A konvertiták elleni atrocitások vallásjogi igazolása
A németországi konvertita menedékkérők több forrás szerint is különös mértékben kiszolgáltatottak a vallási indíttatású bántalmazásnak.[27] A muszlim többségű országokban gyakori a konvertiták elleni erőszak mind az állam, mind pedig a többségi társdalom részéről, ezért az ilyen országokból származó muszlim menedékkérők csoportjában továbbélhet a konvertitákhoz való ellenséges hozzáállás, illetve a vallási intolerancia okozta erőszakra való hajlam.[28] Bántalmazás mindazonáltal nem csupán az ugyancsak a befogadási intézményekben elhelyezett muszlim kérelmezők részéről érte a konvertitákat, hanem gyakran a befogadó létesítmények muszlim személyzete, és a tolmácsok részéről is.[29]
Az iszlám elhagyása és az iszlámról való áttérés az iszlám jognak mindmáig az egyik legérzékenyebb kérdése.[30] Az iszlám jog a konvertálás alatt hitehagyást ért (arabul ridda, azaz visszautasítás), amely egyes irányzatok és értelmezések szerint szigorú büntetéssel jár, hiszen az áttérés az iszlám jogtudósok szerint nem pusztán a vallás megsértését jelenti, hanem az iszlám törvényei (saría) szerint élő társadalom közvetlen veszélyeztetését is.[31] Mivel az áttérés az Isten ellen elkövetett bűncselekmények közé sorolható, ennek szigorú büntetése az iszlám törvényei szerint kormányzott ország kötelessége (Virgili, 2015:4). A (halál)büntetés vallásjogi alapjaként al-Bukhárí gyűjteményének 6878. számú hadíszát idézzük, amely szerint: „Nem megengedett egy muszlim ember vérének ontása — aki tanúsítja, hogy nincs más Isten, csak Allah, és azt, hogy én az Ő küldötte vagyok —, csupán három esetben: […] és a vallását elhagyó, a közösségtől elkülönülő muszlim esetében.” Eredeti környezetében a hitehagyás fogalma elsősorban a bálványimádathoz való visszatérést jelentette, de kiterjeszthető az iszlám előzményeiként számon tartott zsidó és keresztény vallásokra való áttérésre is.[32] A dzsihádista szervezetek értelmezésében a hitehagyás egy ennél jóval tágabb kategóriát ölel fel: egyrészt a síitákat, akik szerintük vallásjogi irányzatukkal kétségbe vonják a Korán tökéletességét, illetve mindazokat, aki elfogadnak, elősegítenek vagy alkalmaznak egy szekuláris – tehát az esetek túlnyomó többségében egy nyugatinak mondható – jogrendet.[33]
A Pew Research Center 2013-ban közvélemény-kutatást végzett tíz muszlim többségű országban, melyben többek között azt vizsgálták, hogy a lakosság számára mennyire fontos az állami törvények Koránhoz igazodása. A megvizsgált országok közül Afganisztánban és Pakisztánban vélte úgy a lakosság kimagasló aránya (99, illetve 84 százalék), hogy az állami törvényeknek szigorúan követniük kell a Korán tanítását. Szintén az említett két országban volt a megkérdezettek körében kimagasló azoknak az aránya, akik halálbüntetéssel sújtanák az iszlámról más hitre való áttérést.[34] Az eredmények a mostani, Európába irányuló migrációs hullám tükrében is jelentőséggel bírnak, hiszen 2015-2016-ra vonatkozó adatok szerint az afgán és pakisztáni állampolgárok képezik a menedékkérők harmadik és negyedik legnagyobb csoportját.[35] Az Open Doors nevű nemzetközi keresztény szervezet úgynevezett világüldözési indexe szerint Afganisztán és Pakisztán a keresztényeket leginkább üldöző országok listájának élén szerepelnek, Észak-Koreával, Irakkal, Eritreával és Szíriával egyetemben.[36]
A keresztény menedékkérők sérelmére elkövetett cselekmények jogi minősítése és ennek gyakorlati hiányosságai Németországban
Politikai indíttatású bűncselekmények a német büntetőjogban
A tanulmány tárgyát képező cselekményekkel szemben a legmagasabb szintű, ugyanakkor absztrakt jogvédelmet a német alaptörvény (Grundgezetz für die Bundesrepublik Deutschland) negyedik cikkelye garantálja, amikor rögzíti a szabad vallásgyakorláshoz való jog sérthetetlenségét. Ehhez szorosan fűződik az ember első és második cikkelyben található méltóságának érinthetetlensége, amelyet minden állami hatalomnak kötelessége óvni és védeni. Ez utóbbi kötelezettség egyben azt is magában foglalja, hogy az államnak a jog eszközével be kell avatkoznia, ha az ember méltóságát más személyek sértenék.[37]
A keresztényeket érő atrocitásokhoz legközelebb álló ún. „politikai indíttatású bűncselekmény” (németül: politisch motivierte Kriminalität, PMK) az ágazati anyagi jogban sem önálló bűncselekményként jelenik meg, hanem a rendőrség által a bűnügyi statisztikában használt kategorizálási rendszerként. A fogalom többek között felöleli a „demokratikus rend, vagy az állam stabilitása és biztonsága ellen” elkövetett bűncselekményeket, illetve azokat a bűncselekményeket, amelyek elkövetésének indoka az áldozat valamely társadalmi csoporthoz tartozása (gyűlölet-bűncselekmény).[38] A büntetés kiszabása során értékelhető (súlyosbító) körülmény a cselekmény rasszista vagy idegengyűlölő indíttatása,[39] ami azonban a gyakorlatban bizonyítási nehézségekbe ütközik.
A politikai indíttatású bűncselekmények száma 2015-ben az egy évvel korábbi értéket mintegy 19,2 százalékkal haladta meg. Különösen a szélsőjobboldali indíttatású bűncselekmények száma nőtt (34,9 százalékos növekedés 2014-hez képest),[40] köztük jelentős számban az idegengyűlöletből fakadó bűncselekményekkel (pl. a befogadó létesítményeket érő támadások, amelyek az előzőévhez képest megötszöröződtek[41]). A politikailag motivált kategóriához tartozó gyűlölet-bűncselekmények egy kilencede volt vallási alapú,[42] ám a hivatalos statisztikából nem derül ki, hogy melyik valláshoz való hovatartozás képezte a bűncselekmények indítékát. A keresztény vallásúak sérelmére elkövetett bűncselekmények arányáról nyújt némi útmutatást a német civil szervezeteknek az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodájához (ODIHR) beküldött jelentése, amely szerint 2014-ben 449 „keresztények és egyéb vallások követői ellen” („bias against Christians and members of other religions”) elkövetett bűncselekményt regisztráltak a német hatóságok.[43] A jelentésben egyetlen konkrét eset szerepel keresztény hátterű menedékkérők (szír keresztények) elleni atrocitásokról,[44] ami vélhetően nem felel meg a valóságnak, hiszen a civil szervezetek nagyságrendekkel több ügyet tartanak számon, mint amennyiben eljártak a hatóságok. Az EBESZ megjegyzése szerint a német rendőrség egyik esetben sem tudta bizonyítani a bűncselekmények vallási előítéletre vagy intoleranciára való visszavezethetőségét.[45]
A vallási intoleranciából fakadó bűncselekményeknél gyakran pont a vallási indíttatás bizonyítható nehezen. Egyfelől sem a gyanúsított, sem a sértett nem köteles felfedni vallási hovatartozását, másfelől a gyanúsított nem köteles az indítékáról nyilatkozni, harmadsorban pedig a cselekmény vallási komponense csak indirekt módon, más bűncselekményeken keresztül jelentkezik (pl. keresztény menedékkérő nők ellen irányuló, muszlim menedékkérő férfiak részéről elkövetett szexuális zaklatások).[46] Ha nem bizonyítható a bűncselekmény vallási indíttatása, és a tett ezáltal indirekt módon sem jelenik meg a hivatalos bűnügyi statisztikában mint intolerancia szülte bűncselekmény, továbbra is fennmarad a probléma hézagos felismerésének veszélye. De – miként azzal a későbbi fejezetekben még foglalkozunk – a statisztika fogyatékosságáért felelnek olyan tényezők is, mint a sértettek vonakodása a feljelentések megtételére, illetve a német rendőrség eseti dokumentációja és kategorizálása.[47] A hiányos statisztika jelentősen akadályozza a probléma nagyságrendjének hiteles felmérését, ezáltal válik alábecsültté a társadalmi súlya, illetve politikai jelentősége is.
Végezetül említést érdemel, hogy a 2015-re vonatkozó általános bűnözési statisztikai adatok szerint a megelőző évhez viszonyítva jelentősen emelkedett a „külföldiek” (é. nem német állampolgárok, Ausländer) által elkövetett bűncselekmények száma (különösen az idegenrendészeti ügyek; az államhatár jogellenes átlépése, illetve a túltartózkodás).[48] Az idegenrendészeti ügyekkel együtt a külföldi gyanúsítottak körében 14,7 százalékos aránnyal a szír állampolgárok vannak többségben.[49] A „bevándorló” kategóriában (ide tartoznak a menekültek és a menedékkérők, Zuwanderer) a szír állampolgárok követték el a legtöbb (idegenrendészeti ügyeken kívüli) bűncselekményt; az általuk leggyakrabban elkövetett bűncselekmény a testi sértés.[50] A statisztika nem nyújt útbaigazítást a menedékkérők áldozati arányáról, hiszen a bántalmazottak csoportosításában nem szerepel a „bevándorló” mint külön csoport annak ellenére sem, hogy a bűnügyi nyilvántartásban meglévő bejegyzés nincs kihatással a bántalmazott menedékkérők tartózkodási engedély iránti kérelmének elbírálására.[51]
A bűncselekmények dokumentálása
Hasonlóan összetett kérdés a szóban forgó cselekmények dokumentálása, amit definíciós és minősítési nehézségek akadályoznak.
A Szövetségi Bűnügyi Hivatal tájékoztatása szerint[52] a német bűnüldöző hatóságok a vallási indíttatású bűncselekményeket egyértelműen a politikai indíttatású bűncselekmények részének tekintik. Adatokat csupán a hagyományos adatkörök tekintetében (pl. név, állampolgárság, nem, életkor) gyűjtenek, a személyhez köthető különleges adatokat (pl. etnikai és vallási hovatartozás) nem tartják nyilván. Egyes civil szervezetek javaslataival összhangban megfontolandónak tartják egy egységes adatbázis létrehozását, mindazonáltal emlékeztetnek arra, hogy a politikailag motivált bűncselekmények adatbázisát 2001-ben – a szélsőséges és másként be nem sorolható cselekmények terjedésével – egy ízben már módosították. Véleményük szerint a vallási gyökerű konfliktusok esetében – hasonlóképpen az ún. becsület-bűncselekményekhez, ahol még a fogalom keretei sem feltétlenül egyértelműek – az indíték bizonyításának nehézségei jelentik a legfőbb akadályát annak, hogy hiteles adatokon nyugvó adatbázist működtessenek. A német büntető joghatósági gyakorlat tehát esetalapú, vagyis csak ha van dokumentált (feljelentésen alapuló) eset, akkor születhet kimutatás a probléma nagyságrendjéről, ami utóbb alapul szolgálhat egy célzott beavatkozási stratégiának. A legsürgetőbb azonban az lenne, hogy a szóban forgó konfliktusokat megelőzzék, amihez létező, a gyakorlati elvárásokhoz igazodó prevenciós és integrációs politika szükséges.
Az alacsony számokat mutató hivatalos statisztika miatt még a német evangélikus és katolikus egyházak részéről is észlelhető egyfajta bagatellizálási hajlam a jelenség súlyosságával kapcsolatosan.[53] A probléma szélesebb körű feltárása szempontjából ezért is tekinthető sajnálatosnak, hogy az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet a németországi menedékkérőket érő atrocitásokról szóló, nemrégiben megjelent, átfogó tanulmányában maga is hallgat a keresztény menedékkérők helyzetéről.[54]
A probléma feltérképezése és teljes feltárása érdekében több német civil szervezet[55] összefogott, és jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy felhívja a közvélemény és az illetékes döntéshozók figyelmét arra, hogy Németországban a keresztények, a jazidik és egyéb kisebbségi menedékkérők szinte állandó félelemben élnek az általában muszlim többségű befogadó állomásokon. Az említett civil szervezetek 2016 májusában mutatták be tényfeltáró jelentésüket a németországi befogadó létesítményekben elhelyezett keresztény és konvertáló félben lévő menedékkérők körében elvégzett kutatásukat az e személyi kört érintő vallási indíttatású atrocitásokról.[56] A 231 menedékkérő önkéntes részvételével zajló felmérés lényegében a tapasztalt zaklatásokat, bántalmazásokat és diszkriminatív jellegű atrocitásokat, illetve ezek gyakoriságát kívánta megvizsgálni. A felmérés alanyai muszlim országokból származtak (Irán, Afganisztán és Szíria), 82 százalékuk volt férfi, 50 százalékuk 30 éven aluli és 86 százalékuk konvertita (kétharmad részben iráni származásúak).[57] A megkérdezettek kirívóan nagy arányban nyilatkoztak úgy, hogy tapasztaltak vallási indíttatású bántalmazást más menedékkérők (88 százalék) vagy a befogadó létesítmény személyzete részéről (49 százalék).[58] A berlini befogadó létesítményekben megkérdezettek az említetteknél is magasabb arányban (92, illetve 69 százalékban) tapasztaltak bántalmazást az említett körben.[59] A válaszadók kétharmadának tapasztalata szerint a zaklatás rendszeresen előforduló probléma. A sértések és zaklatások mellett (42 százalék) testi bántalmazást (36 százalék) és halálos fenyegetéseket (32 százalék) kellett leggyakrabban elszenvedniük a megkérdezetteknek.[60]
A keresztény menedékkérőket érő atrocitások megítélése
A keresztény menedékkérők és konvertiták elleni atrocitások megítélése és a lehetséges megelőző intézkedésekről alkotott vélemények még a német civil társadalom soraiban is erősen változnak az adott kérdéskörrel foglalkozó szereplők szakmai hátterétől függően.
A kereszténydemokrata értékrendet valló Konrad Adenauer Alapítvány egy 2016 márciusában megjelent jelentésében erősen relativizálja az atrocitások mibenlétét arra hivatkozva, hogy a dokumentált atrocitások vallási indíttatását „nem lehet hitelt érdemlően igazolni”,[61] hiszen a vallási alapú bántalmazásokról, zaklatásokról és diszkriminálásról szóló jelentések „szubjektívek, és empirikusan nem alátámaszthatóak”.[62] A jelentés inkább a többhónapos összezártság, a magánszféra vélt vagy valós hiánya, a jövővel kapcsolatos bizonytalanság és az ezekből fakadó frusztráció összhatásával magyarázza a jelenséget.[63] Emellett arra is kitér, hogy keveset lehet tudni az arab országokból származó keresztényeket érő atrocitásokról, és „leegyszerűsítőnek” minősíti az egyes befogadó állomások muszlim hátterű biztonsági személyzetének (egyébként dokumentáltan) keresztényellenes megnyilvánulásairól szóló híreket.[64] A Konrad Adenauer Alapítvány említett jelentésben kifejtett hivatalos álláspontja szerint a menedékkérők vallási vonalak mentén történő szétválasztása hosszútávon nem jelenthet megfelelő megoldást, hiszen a szétválasztás azt a nem kívánatos üzenetet hordozná magában, hogy Németországban nem érvényesülne teljesen a minden embert megillető vallásszabadság.[65] Az Alapítvány javaslatként egy szövetségi szintű adatbázist javasol az imahelyeket érő (vallási indíttatású) atrocitásokról, mint ahogy az már létezik a zsidó szakrális épületeket érő támadásokkal kapcsolatosan, továbbá vallási toleranciáról szóló társadalmi párbeszéd kezdeményezését szorgalmazza.[66]
Az Alapítvány berlini központjának migrációs és menekültügyi koordinátora szerint[67] a német társadalom jó úton halad; az egész közösség nagy felelősséget érez a szükséghelyzetben lévőkkel szemben, mely szemlélettel – az Alapítvány képviselője szerint – biztonságpolitikai megfontolásokból sem hagynak fel. Meggyőződése, hogy az elmúlt időszak terrorcselekményei sem terelhetik őket abba az irányba, hogy egyenlőségjelet tegyenek migráció és terrorizmus közé, vagy hogy kimondják: a szükséghelyzetben lévők befogadása fokozott biztonsági kockázatot jelent („csupán több és pontosabb információra van szükség, hatékony információcserével kiegészítve, annak érdekében, hogy tudjuk, mi ellen kell fellépnünk”). A diszkrimináció bármely formájának még a látszatát is el kívánják kerülni. A keresztények és a muszlimok szétválasztásával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy különösen szélsőséges esetek kellene történjenek ahhoz, hogy a kérdés komolyan elkezdje foglalkoztatni a politikai vezetőket – az Open Doors Deutschland 2016. májusi jelentésében[68] hivatkozott, (szélsőséges) muszlim vezetés mellett működő berlini befogadási intézményre és az ottani eseményekre ritka kivételként tekint. Maga sem vitatta azonban, hogy a muszlim biztonsági őrök kiválasztásánál nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a képzettségre. Véleménye szerint az említett munkakörök meglehetősen alacsony bérezése is feszültség forrása lehet.
A kérdés gyakorlati oldalát vizsgálva mindenképpen említést kell tenni Gottfried Martens tevékenységéről is,[69] aki a berlini egyházkerület evangélikus lelkészeként Berlin Steglitz városrészében havonta mintegy 40-50 – nagyobb részben iráni és afgán származású – muszlim menedékkérő keresztény hitre való áttérését segíti. Elmondása szerint az irániak mintegy fele esetében igaz, hogy a keresztény hittel fennálló kapcsolata a németországi tartózkodását megelőző időszakra nyúlik vissza, igaz, annak intenzitása egyénenként változó. Többségük nem érdekből (pl. nagyobb elfogadottság, könnyebb beilleszkedés miatt) dönt a keresztény hitre való áttérés mellett, bár ennek a motivációnak a jelenléte sem zárható ki teljes egészében.[70] Személyes tapasztalatai szerint a túlnyomó többség jobban meg szeretné ismerni a vallást magát, s ez nagyrészt sikerül is nekik. Az afgán keresztények kisebb részéről elmondható, hogy a származási országában is gyakorolta volna vallását, ugyanakkor esetükben gyakori, hogy az áttérésre már a többéves görögországi tartózkodásuk alatt sor került. Gottfried Martens szerint a német politikai vezetés még nem ismerte fel azt a problémát, amit a befogadási intézmények (sok esetben radikalizálódott) – s a már említett civil szervezetek által is erősen kritizált – muszlim biztonsági személyzete jelent; nem úgy a rendőrség, amely előtt már ismert a jelenség. Álláspontja szerint a megfelelő válaszok megtalálásának ugyanakkor az sem kedvez, hogy a keresztényeket a muszlimok részéről érő atrocitásokról még beszélni is tabu Németországban, mondván: „amint valaki nyíltan kimondaná, hogy a keresztényeket megtámadják, az felérne a muszlimokkal szembeni rasszizmus deklarálásával”. Több befogadó állomást a keresztény egyház irányít, amelynek vezetése – véleménye szerint – a problémák elhallgatásában érdekelt. Tudomásuk van a befogadó állomások biztonsági személyzetéhez tartozó olyan nem radikalizálódott muszlimokról, akik, bár tudnak keresztény menedékkérőket ért „fizikai vagy lelki atrocitásokról, fenyegetésekről”, de félelemből nem tesznek konkrét lépéseket a probléma feltárása, illetve annak megoldása érdekben, s nevük elhallgatását kérik. Elmondása szerint a sértettekben is kialakult egyfajta szkepszis a feljelentések gyakorlati hasznosságával kapcsolatban, hiszen még ha el is jut egy ügy a rendőrségi feljelentésig, a tapasztalatok szerint az ellenérdekelt fél számtalan, a saját igazát alátámasztó tanút tud felvonultatni. Ennek következtében elítélésre a gyakorlatban nincs példa, ráadásul a feljelentőt pont a feljelentése miatt további sérelmek érhetik a befogadási központokban nyilvánvaló többségben lévő muszlimok részéről. Gottfried Martens szerint az agresszorok többsége szunnita muszlim, javarészt afgán (pastu), pakisztáni és szír állampolgár. A keresztények és a muszlimok befogadó állomásokon belüli elkülönítésére álláspontja szerint még mindig nincs politikai akarat. A lelkész szerint „Németország akkor folytassa a nyitott határok politikáját, ha a fennálló problémákról folytatott nyílt párbeszédre is kész”.
Hasonló megállapításokra jutott az üldözött keresztények és más szükséghelyzetben lévők jogvédelmével 1972 óta foglalkozó AVC Germany nevű civil szervezet képviselője is, aki szerint a németországi keresztény egyházak bevándorláspolitikával kapcsolatos kommunikációját mesterségesen kontrollálják, és – nem csupán a szövetségi kormány, de a tartományi és városi vezetői testületek is – korlátozzák a negatív, valós problémákra fókuszáló kommunikáció lehetőségét.[71] Volker Baumann, az AVC Germany különleges megbízottja szerint, ha el is ismerik, hogy akadna teendő, az a jellemző reakció, hogy „kezelik őket”. Véleménye szerint a keresztény egyházak felett – jelenlegi formájukban – eljárt az idő; megújulásra képtelenségük abban is megmutatkozik, hogy cselekvőképtelennek bizonyultak a migránsválság idején/alatt, s a jelenkori kereszténység fenyegetettségét relativizálják és negligálják. A keresztény és muszlim menedékkérők különválasztását egyértelműen támogatja, a két csoport huzamosabb összezárása álláspontja szerint nem működhet. Az AVC Germany 2016. október közepén mutatja be következő, mintegy 5-600 esetet feldolgozó jelentését. Felmérésük eddigi részeredményei szerint a németországi keresztény menedékkérőket ért fizikai támadások kevésbé gyakoriak, jellemzőbb a zaklatás és a pszichikai megfélemlítés. Mindazonáltal a 2016 júliusában végzett felmérések (52) harmada testi sértést okozó cselekményekről árulkodott, és az összes vizsgált eset csupán 7 százalékára volt igaz, hogy büntetőjogi szempontból nem volt minősíthető.
Hans-Georg Soeffner szociológus, a Konstanz-i Egyetem nyugalmazott professzora szerint[72] is a németországi keresztény menedékkérőkkel szemben túlnyomórészt szunnita muszlimok követnek el atrocitásokat. Elmondása szerint ennek oka elsősorban az iszlám vallás fundamentalista szunnita oktatásában keresendő, amely Isten elleni bűncselekménynek minősíti a más hitre való áttérést. Az iszlám ilyen megosztottsága a kereszténységre áttértek eltérő megítélésében is tetten érhető. Külön nehézséget jelent, hogy a szélsőséges elemek lecsillapításának feladatát a meglehetősen tagolt – ám így is csak a helyi muszlim társadalom egyötödét képviselő – németországi muszlim szervezetek nem vállalják fel.[73] Megerősítve egyes korábban már említett szakértői véleményeket, Soeffner is úgy véli, hogy a – második világháborút követő időszakban kialakult – „soha újra” szemlélet a német társadalmat olyan mélyen áthatja, hogy annak még a (nyilvánvalóan szükséges) biztonsági megfontolásokat is alávetik. Sajnálatos és jellemző azonban, hogy mindmáig széles körben tartja magát az „önszerveződő társadalom” elve, ami napjainkra olyan párhuzamos társadalmakhoz vezetett, mint egyes (pl. török, román, bolgár) bevándorló többségű negyedek fokozatos és önkéntes elkülönülése, amelynek egyik súlyos következménye a hatóságmentesség: a rendőrség e városrészekben hagyományosan csak akkor jelenik meg, ha hívják őket.
Következtetések
Általánosságban elmondható, hogy egy társadalom csoportjainak egymáshoz való viszonyulása és alkalmazkodása határozza meg a békés együttélés esélyét, s szélsőséges esetekben a büntetőjog léphet fel a rendezés igényével. Egy magatartás büntetendőségének feltételeit a jogalkotó határozza meg, a szankció hatékony érvényesítése ugyanakkor több szereplőtől és külső tényezőktől is függ. A különböző etnikai és vallási közösségek egymás mellett élésének alapvető feltételeit azonban még a büntetőjog mindenhatóságába vetett hit sem biztosíthatja. Erre csak a kezdetektől alkalmazott olyan – prevencióra is megfelelő hangsúlyt helyező –integrációs politika lehet képes, amely kultúrákon átívelő formában képes közérthetővé tenni a társadalom tagjait megillető jogokat és a velük járó kötelezettségeket.
Németország kollektív, befogadó ország képében jelentkező identitása még mindig érzékeny kérdésnek számít a német társadalomban, a tömeges migrációs beáramlás pedig az eddigieknél is jobban rávilágított a világosan meghatározott közös értékrend, s az azzal radikálisan szembeforduló viselkedési mód határozott elutasításának hiányára, illetve a következményekkel való szembesítés hiányosságaira visszavezethető beilleszkedési nehézségekre. Ha az adott befogadó társadalom nincs tisztában saját identitásával, alapértékeivel és azzal, hogy a békés együttélés érdekében mit vár el a tartós letelepedés szándékával újonnan érkezőktől, a rendszer alapproblémájában gyökerező olyan kihívások sem kezelhetők megnyugtatóan, mint a keresztény és muszlim menedékkérők közötti importált konfliktusok, s ezáltal kudarcra ítélnek minden beilleszkedést elősegítő erőfeszítést.
Fentieket összefoglalva kijelenthető, hogy a németországi keresztény menedékkérők feltehetően jelentős része szenvedett el olyan, vallási alapú bántalmazást, mint ami elől menekülve, szülőföldjét korábban elhagyni kényszerült. Ez érvényes mindazon személyekre, akik hazájukban keresztény kisebbségként éltek vagy már ott áttértek a keresztény hitre, mind pedig azokra, akik Németországban döntöttek az áttérés mellett. Különösen az iszlámról a keresztény hitre áttért menedékkérők vannak kiszolgáltatott helyzetben, hiszen ők az iszlám egyes vallásjogi értelmezései szerint az „Isten ellen elkövetett bűncselekmények” egyik legsúlyosabbikát valósították meg, ami válogatott megtorlások végrehajtására jogosítja fel a muszlim közösség tagjait.
Látható, hogy Németországban érdemben csak civil szervezetek és egyes egyházi személyek foglalkoznak a kérdéssel, a politikai és döntéshozói szinteket az ismert esetek egyelőre nem vették rá intézkedések megtételére. A probléma felismerésének hiánya részben a hézagos statisztikáknak, részben a politikaiakarat-hiánynak tudható be. A probléma súlyosságának feltárását nehezíti a bántalmazottakból hiányzó feljelentési hajlandóság, illetve a német rendvédelmi szervek eseti alapon történő dokumentálása, hiszen jó gyakorlatok és kellő tudatosság hiányában nem mindig egyértelmű a rendvédelmi szervek számára, hogy vallási alapon történő bűncselekményről volt-e szó. A fentebb említett német egyházak szerint a közvélemény egy része a keresztény menedékkérőket érő támadások problémáját az iszlámot és a muszlim menedékkérőket ellenző propaganda részeként értelmezi,[74] s mint ilyet, a végletekig diszkriminációmentes német politikai szemlélettel összeegyeztethetetlennek tartják. A lehetséges megoldásokat érintően azonban a civil szféra is megosztott: egyesek a menedékkérők vallási és egyéb szempontok szerint történő különválasztása mellett érvelnek, míg mások a vallásszabadságra hivatkozva úgy vélik, hogy a szétválasztás mind politikai, mind integrációs szempontból negatív üzenetet hordozna. Az evangélikus és a katolikus egyházak nem pártolják a szétválasztást; véleményük szerint inkább a befogadó létesítmények minőségének a javítása, illetve az ott dolgozó személyzet „vallási érzékenységét” fejlesztő intézkedések jelenthetik a megoldást.[75] A mindmáig előforduló atrocitások, a sajtó szelektív és gyakran következetlen tudósítása az elkövetett cselekményekről, továbbá a közvélemény látszólag érdektelen hozzáállása a problémához arra utal, hogy a kérdés a társadalom különböző szintjein nem érte el a megelőző intézkedések foganatosítását kiváltó ingerküszöböt. Mindazonáltal látni kell, hogy olyan horderejű kihívásról van szó, amely – napjaink európai migrációs folyamataira tekintettel – bármely uniós tagállamban felütheti fejét és nem csupán a tágabb értelemben vett nemzeti integrációs politikák fenntarthatósága szempontjából, de a keresztény értékrenden nyugvó európai kontinens népeinek jövője okán is sürgős rendezést igényel.
[1] Observatory on Intolerance and Discrimination Against Christians (OIDAC): Report 2015 – Special Focus on Christians in Europe. Elérhető: http://www.intoleranceagainstchristians.eu/publications/report-2015.html (A letöltés ideje: 2016. július 3.), 5.o.
[2] Pew Research Center: Latest Trend sin Religious Restrictions and Hostilities, 2015. Forrás: http://www.pewforum.org/2015/02/26/religious-hostilities/ (A letöltés ideje: 2016. július 18.). A jelentés adatai a 2013-as évre vonatkoznak.
[3] Open Doors: World Watchlist 2016. Forrás: https://www.opendoorsusa.org/christian-persecution/world-watch-list/wwl-downloads/. (A letöltés ideje: 2016. július 7.), 1. o.
[4] Eurostat: Asylum statistics. Forrás: http://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Asylum_statistics (A letöltés ideje: 2016. július 30.), 1. o.
[5] I.m.: 1.o.
[6] Thomas Volk (2016): Christen unter Druck? Konrad Adenauer Stiftung, Ausgabe 202. Forrás: http://www.kas.de/wf/de/33.44564/. (A letöltés ideje: 2016. július 6.), 9. o.
[7] Open Doors Deutschland: Religiös motiviert Übergriffe gegen christliche Flüchtlinge in Deutschland. Forrás: https://www.opendoors.de/downloads/Berichte/Open_Doors_Bericht_Religioes_motivierte_Uebergriffe_gegen_christliche_Fluechlinge_in_Deutschland.pdf. (A letöltés ideje: 2016. július 10.), 5. o.
[8] Bundesamt für Migration und Flüchtlinge, BAMF (2016): Das Bundesamt in Zahlen 215 – Asyl. Forrás: https://www.bamf.de/SharedDocs/Anlagen/DE/Publikationen/Broschueren/bundesamt-in-zahlen-2015-asyl.pdf?__blob=publicationFile (A letöltés ideje: 2016. július 1.), 7.o.
[9] Közlemény a német Szövetségi Belügyminisztérium részéről. Forrás: http://www.bmi.bund.de/SharedDocs/Pressemitteilungen/DE/2016/01/asylantraege-dezember-2015.html (A letöltés ideje: 2016. augusztus 2.)
[10] I.m.: 22.o.
[11] Kalkmann, Michael: Wichtige Neuerungen durch das Asylverfahrensbeschleunigungsgesetz. Asylmagazin. 2015/11. Forrás: http://www.asylumineurope.org/sites/default/files/resources/am2015_11_beitrag_asylverfbg.pdf (A letöltés ideje: 2016. augusztus 1.), 365-366. o.
[12] Yasar Aydin: The Germany-Turkey Migration Corridor: Refitting Policies for a Transnational Age. 2016, Migration Policy Institute. Forrás: http://www.migrationpolicy.org/research/germany-turkey-migration-corridor-refitting-policies-transnational-age (A letöltés ideje: 2016. augusztus 16.), 13. o.
[13] Ben Knight: Merkel presents new refugee integration law as ‘milestone’. Forrás: http://www.dw.com/en/merkel-presents-new-refugee-integration-law-as-milestone/a-19281722 (A letöltés ideje: 2016. augusztus 3.)
[14] BAMF, 2016: 22.o.
[15] Bundesamt für Migration und Flüchtlinge, BAMF Kurzanalyse: Asylerstantragsteller in Deutschland im Jahr 2015. Sozialstruktur, Qualifikationsniveau und Berufstätigkeit. 03/2016. Szerk.: Anna-Katharina Rich. 2016. Elérhető: http://www.bamf.de/SharedDocs/Anlagen/DE/Publikationen/Kurzanalysen/kurzanalyse3_sozial-komponenten.pdf?__blob=publicationFile (A letöltés ideje: 2016. augusztus 2.), 9.o.
[16] I.m.: 6.o.
[17] Die Zeit Online: Immer mehr Asylbewerber klagen gegen das Flüchtlingsamt. Forrás: http://www.zeit.de/politik/deutschland/2016-06/asylverfahren-asylbewerber-bundesamt-fluechtlinge-klagen (A letöltés ideje: 2016. augusztus 17.)
[18] Póczik, Szilveszter: Nemzetközi migráció – biztonságpolitikai, rendészeti aspektusok, biztonság, Elérhető: http://www.ittvagyunk.eu/application/essay/120_1.pdf. (A letöltés ideje: 2016. július 2.), 36.o..
[19] I.m.: 36.o.
Hanrath, Jan: Transnationale Migrantengruppen und der Transport von Konflikten. Universität Duisburg-Essen, INEF-Report 105/2012, 2012. Forrás: http://inef.uni-due.de/cms/files/report105.pdf. (A letöltés ideje: 2016. augusztus 4.), 9.o.
[20] The Washington Post: The Kurdish-Turkish Conflict is playing out in Germany. Forrás: https://www.washingtonpost.com/news/worldviews/wp/2016/04/01/the-kurdish-turkish-conflict-is-playing-out-in-germany/. (A letöltés ideje: 2016. augusztus 4.)
[21] Hanrath, 2012: 8.o.
[22] Perry, Barbara (ed) et al.: Hate Crimes, Vol. 1-5, 2009, Praeger Publishers, Westport. ISBN: 978-0-275-99569-0. 138.o.
[23] Pupcenoks, Juris: Western Muslims and Conflicts Abroad. 2016, Routledge, New York. ISBN: 978-1-138-91552-7. 46.o.
[24] I.m.: 45.o.
[25] Baser, Bahar: Diasporas and Imported Conflicts: Turkish and Kurdish Second-Generation Diasporas in Sweden, 2013, Journal of Conflict Transformation and Security, University of Warwick, Vol. 3, Nr. 2, 118.o.
[26] Pupcenoks, 2016: 46.o.
[27] Open Doors Deutschland, 2016: 9-10.o., Volk, 2016: 9.o., OIDAC, 2016: 10.o.
[28] A német püspöki konferencia közleménye, 2016.07.12. Deutsche Bischofskonferenz, 2016. Forrás: https://www.ekd.de/download/Gemeinsame_Stellungnahme_Christen_in_Asylbewerberunteruenften.pdf, 3.o.
[29] I.m.: 3.o.
[30] Vergili, Tommasso: Apostasy from Islam under Sharia law. 2015, Scuola Superiore Sant’Anna, Pisa, ISSN: 1974-5656. Forrás: http://www.stals.sssup.it/files/Apostasy%20in%20sharia%20law,%20STALS,%20def.pdf, (A letöltés ideje: 2016. augusztus 1.), 4.o.
[31] Munif, Abdul-Fattah: Betérés és áttérés az iszlám jogban, In: Déri, Balázs et al: Conversio. A Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 2011. szeptember 22-23-án tartott vallástudományi konferencia előadásai. Forrás: http://vallastudomany.elte.hu/sites/default/files/u5/525-528-Abdul-Fattah%20Munif.pdf. (A letöltés ideje: 2016. július 30.), 527.o.
[32] Munif, 2011: 527.o.
[33] Speidl, Bianka: Az Iszlám Állam ideológiája, In: Besenyő, János et al: Az Iszlám Állam – Terrorizmus 2.0., 2016, Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely, Kossuth Kiadó, 130. o.
[34] Pew Research Center (2013): The World’s Muslims: Religion, Politics and Society. Forrás: http://www.pewforum.org/2013/04/30/the-worlds-muslims-religion-politics-society-beliefs-about-sharia/#_ftnref6. (A letöltés ideje: 2016. július 5.), 55.o.
[35] Eurostat, 2016: 1.o.
[36] Open Doors, 2016: 1.o.
[37] Klicsu László: Az ember méltósága a német alkotmánybíróság egyes döntéseiben. Iustum Aequum Salutare, VI. 2010/4. Forrás: http://ias.jak.ppke.hu/hir/ias/20104sz/11.pdf. (A letöltés ideje: 2016. augusztus 17.). 128.o.
[38] Bundesministerium des Innern: Politisch motivierte Kriminalität. Forrás: http://www.bmi.bund.de/DE/Themen/Sicherheit/Kriminalitaetsbekaempfung/Politisch-motivierte-Kriminalitaet/politisch-motivierte-kriminalitaet_node.html (A letöltés ideje: 2016. augusztus 2.)
[39] Német büntető törvénykönyv (Strafgesetzbuch), 46:2.
[40] Bundesministerium des Innern: Polizeiliche Statistik und Fallzahlen Politisch Motivierte Kriminalität 2015 vorgestellt. Forrás: http://www.bmi.bund.de/SharedDocs/Pressemitteilungen/DE/2016/05/pks-und-pmk-2015.html (A letöltés ideje: 2016. augusztus 2.)
[41] 2015-ben összesen 1.031 befogadó létesítmény elleni atrocitást regisztrált a német rendőrség a 2014-ben jelentett 198 ilyen jellegű bűncselekményhez viszonyítva. Forrás: Bundesministerium des Innern: PMK-Straftaten gegen Asylunterkünfte 2015. Forrás: http://www.bmi.bund.de/SharedDocs/Downloads/DE/Nachrichten/Pressemitteilungen/2016/05/pmk-2015-straftaten-gegen-asylunterkuenfte.pdf;jsessionid=3EEE6327323E3FA020CAAB336A1D20DB.2_cid287?__blob=publicationFile(A letöltés ideje: 2016. augusztus 2.)
[42] Bundesministerium des Innern: PMK-Straftaten im Bereich Hasskriminalität 2014 und 2015. Forrás: http://www.bmi.bund.de/SharedDocs/Downloads/DE/Nachrichten/Pressemitteilungen/2016/05/pmk-2015-hasskriminalitaet.pdf;jsessionid=3EEE6327323E3FA020CAAB336A1D20DB.2_cid287?__blob=publicationFile (A letöltés ideje: 2016. augusztus 2.)
[43] Német civil szervezetek jelentése a németországi gyűlölet-bűncselekményekről 2014-ben. OSCE ODIHR: Hate Crime Reporting – Germany. Forrás: http://hatecrime.osce.org/germany (A letöltés ideje: 2016. július 2.)
[44] I. m.
[45] I. m.
[46] Open Doors Deutschland, 2016: 7.o.
[47] I.m.: 6.o.
[48] Bundesministerium des Innern: Polizeiliche Kriminalstatistik 2015. Forrás: http://www.bmi.bund.de/SharedDocs/Downloads/DE/Broschueren/2016/pks-2015.pdf;jsessionid=3EEE6327323E3FA020CAAB336A1D20DB.2_cid287?__blob=publicationFile. (A letöltés ideje: 2016. augusztus 4.)
[49] I.m.: 54.o.
[50] I.m.: 71.o.
[51] I.m.: 64.o.
[52] Forrás: Interjú a Szövetségi Bűnügyi Hivatal Terrorizmus és Extrémizmus Kutatócsoportjának munkatársaival, Wiesbaden, 2016. július 28.
[53] Deutsche Bischofskonferenz, 2016: 2.o.
[54] Amnesty International (2016): Living in insecurity – How Germany fails victims of racist crime.
[55] Open Doors Deutschland, a Keleti Keresztény Egyházat Németországi Tanács (ZODC), a Nemzetközi Társaság az Emberi Jogokért (IGFM)
[56] Open Doors Deutschland (2016): Religiös motivierte Übergriffe gegen christlichen Flüchtlinge in Deutschland.
[57] I.m: 11.o.
[58] I.m: 12.o.
[59] I.m: 12.o.
[60] I.m: 12.o.
[61] Volk, 2016: 1.o.
[62] I.m: 9.o.
[63] I.m: 9.o.
[64] I.m: 9.o.
[65] I.m.: 11.o.
[66] I.m.: 12.o.
[67] Forrás: Interjú Dr. Christina Catherine Krause migrációs és menekültügyi koordinátorral, Konrad Adenauer Alapítvány, Berlin, 2016. július 27.
[68] Ld. Open Doors Deutschland, 2016.
[69] Forrás: Interjú Dr. Gottfried Martens evangélikus lelkésszel, Berlini Egyházkerület, Berlin-Steglitz, 2016. július 26.
[70] Szerzők keresztény hitre áttérést előkészítő tanfolyamon részt vett menedékkérőkkel végzett interjúi alkalmával ugyancsak visszatérő motívum volt a keresztény hit erőszakmentessége, vagyis, hogy az iszlámmal szemben „nem hirdet erőszakot” (Emir, 40, iráni állampolgár; Basil, 34 éves, iráni állampolgár).
[71] Forrás: Interjú Volker Baumann különleges megbízottal, AVC Germany, Wiesbaden, 2016. július 28.
[72] Forrás: Interjú Hans-Georg Soeffner szociológussal, Bonn, 2016. július 29.
[74] I.m.:2
[75] Deutsche Bischofskonferenz, 2016: 5.o.
