A líbiai migrációs helyzet

A líbiai migrációs helyzet

Legfontosabb megállapítások

  • Az EU-török megállapodással az Európára nehezedő migrációs nyomás nem szűnt meg. Súlypontja áthelyeződött a közép-mediterrán útvonalra, ami elsősorban a Líbia és Olaszország közötti tengerszakaszt jelenti.
  • Líbiában jelenleg is kb. 700 000 – 1 000 000 migráns tartózkodik, akiknek a 90%-a a szubszaharai térségből vándorolt el.
  • Túlnyomó többségük gazdasági okokból hagyta el hazáját, azonban alacsony iskolázottságuk és kevés munkatapasztalatuk miatt komoly versenyhátránnyal indulnak az európai munkaerőpiacon.
  • A Frontex 2016-ban rekordot jelentő 181 459 illegális határátlépést regisztrált az olasz partoknál; a belépők 96%-a embercsempészeken keresztül jutott Olaszországba.
  • Felszorozva az ismert számokat megállapítható, hogy az embercsempészet több milliárd dolláros üzletté nőtte ki magát a térségben.
  • A líbiai táborokban rekedt migránsok körülményei tarthatatlanok, az országban humanitárius katasztrófa fenyeget.
  • A líbiai partoknál végrehajtott európai mentési akciók nem szándékolt következménye, hogy ösztönzőleg (pull-faktorként) hatnak az Európába tartó migránsokra.
  • A Kadhafi-rezsim megbuktatása után politikai vákuum keletkezett, amelyet máig nem sikerült betölteni.
  • A líbiai politikai elit megosztott, az ENSZ által elismert, az EU által pénzügyileg is támogatott kormányfőnek nincs belpolitikai legitimitása.
  • A politikai megosztottság miatt a líbiai hatóságok nem tudják ellátni a feladataikat, külső támogatásra szorulnak.
  • Az afrikai migrációs válság hosszú távú megoldásának egyik feltétele a líbiai politikai stabilitás megteremtése lenne, hiszen az ország közreműködése nélkül aligha kontrollálható a szubszaharai térségből menekülők tömege.

Líbia kiemelkedő szerepe

Líbia kiemelkedő szerepe a mai migrációs válságban egyáltalán nem meglepő. Ha közelebbről megvizsgáljuk az ország földrajzi, gazdasági és politikai viszonyait, máris egyértelművé válik, miért Líbia az afrikai migráció kezelésének az egyik kulcsa. Földrajzilag Líbia legfontosabb adottsága az a több, mint 1700 kilométer hosszú tengeri partszakasz, amely északról határolja, és utat nyit a Földközi-tengeren át Európába. A jelenleg legforgalmasabb közép-mediterrán migrációs útvonal pontosan ezen a sávon található.

1. ábra

Az Európába irányuló migrációs útvonalak (2016)

(Forrás: MTI)

A líbiai migrációs helyzet

Gazdasági tekintetben a líbiai olajipar gyors fejlődése az 1970-es évektől kezdve vonzotta a szubszaharai térségből érkező migránsokat. Az ENSZ szakosított intézményei (IOM, UNHCR) becslése szerint a hatmilliós Líbiában két és fél millió vendégmunkás dolgozott – több, mint fele illegálisan. Guy J. Abel és Nikola Sander Science magazinban megjelent 2014-es kutatása szerint korábban az Afrikából Európába irányuló migráció jellemzően az észak-afrikai országok (Algéria, Egyiptom, Líbia, Marokkó, Tunézia) állampolgárainak mozgását jelentette.[1] Ugyanakkor a belső-afrikai térségekből masszív tömegek vándoroltak a kontinens iparosultabb északi területei felé a relatív biztonság és a jobb megélhetés reményében.

Politikai értelemben pedig az 1980-90-es években a régióban megkötött békeszerződések, illetve Kadhafi „pánafrikanizmusa” és a „nyitott ajtók” politikája vezetett ahhoz, hogy a belső-afrikai területekről százezrek kelljenek át a Szaharán és telepedjenek le Líbiában vagy menjenek tovább Európába. Csak a kétezres évek első évtizedének közepére sikerült európai nyomásra elérni, hogy Líbiában vízumkötelezettséget vezessenek be, illetve szigorítsanak a munkavállalási és tartózkodási szabályokon.

A Kadhafi-rendszer bukása után azonban nem sikerült végrehajtani a nemzetközileg támogatott demokratikus konszolidációt. A diktatúra nemzeti identitásra vonatkozó egyértelmű irányvonalait felváltották a hagyományos törzsi törésvonalak, amelyek mentén újraszerveződött – pontosabban széttöredezett – a líbiai társadalom és politikai elit. A hagyományos, katonai befolyással bíró elitek szembe kerültek a nemzetközi koalíció által támogatott politikai szereplőkkel, ami tovább mélyítette az ország politikai válságát. Következményként Líbia egyértelmű nemzetközi tárgyalópartner, nemzeti kormány és hatóságok nélkül maradt, s polgárháborús helyzetbe süllyedt.

Ezzel új lehetőség nyílt az Európába irányuló migráció számára, hiszen a líbiai hatóságok kormányzati irányítás nélkül képtelenek az országban tartani a migránsokat. Ezt a teljes megosztottságot olyan – radikális iszlamista szervezetek által is támogatott – bűnszervezetek használják ki, amelyek egy teljes iparágat építettek a Líbiában tartózkodó több százezer illegális szubszaharai bevándorló Európába szállítására.

A jelenlegi líbiai migrációs helyzet

2017. március 20-án tette közzé az ANSA olasz hírügynökség azokat a számokat, melyek szerint 24 óra alatt 25 különböző mentési akcióban több, mint 3 000 embert mentettek ki európai uniós hatóságok a Földközi-tengerből.[2] A tavasz és a jó idő közeledtét a Mediterránon ezek a döbbenetes számok jelzik.

Ez alapján fontos kiemelni, hogy a tavaly márciusban megkötött EU-török megállapodás után az Európára nehezedő migrációs nyomás láthatóan nem szűnt meg. A megegyezés ugyan segített a kelet-mediterrán és nyugat-balkáni migrációs útvonalakon fekvő uniós határszakaszok tehermentesítésében (kevesebben érkeznek Görögországba, s hazánk déli határain is kevesebben próbálnak illegálisan átjutni),[3] azonban összeurópai szinten ez még nem jelentett megoldást a migrációs válságra. A migrációs nyomás súlypontja áthelyeződött a – legveszélyesebb – közép-mediterrán útvonalra, amely elsősorban a Líbia és Olaszország közötti tengerszakaszt jelenti.

A líbiai migrációs helyzet

2016-ban az olasz partoknál rekordot jelentő 181 459 illegális határátlépést regisztrált a varsói székhelyű Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex).[4] A 2015-ös adatokhoz képest ez majdnem 20%-os emelkedést jelent, 2013-hoz képest pedig megnégyszereződött az illegális határátlépők száma.

Ha a számok önmagukban nem lennének eléggé aggasztók, a közép-mediterrán útvonalon uralkodó körülmények mindenképpen azok, hiszen a líbiai ENSZ-jelentések szerint az országban kiterjedt ember- és szervkereskedelem, valamint szervezett prostitúció működik. E jelentések alapján az ott tartózkodó migránsok vagy elindulnak Európába a rendkívül veszélyes földközi-tengeri útvonalon vagy – maradásuk esetén – jó eséllyel a szervezett bűnözés áldozatává válnak.

A Frontex éves jelentésének legfontosabb vonatkozó megállapításai

A 2017 februárjában publikált éves jelentés arról számolt be, hogy a közép-mediterrán útvonalon 2016-ban már egymást követő harmadik évben haladta meg az illegális határátlépések száma a 150 000-et, holott ugyanez a szám 2008–2013 között átlagosan 30 000 volt. Az adataik alapján a migránsok túlnyomó többsége (90%) Afrikából (jellemzően a szubszaharai térségből) származik. 2016 nemcsak az illegális határátlépések terén hozott rekordot, hanem a halálos áldozatok számában is. Ugyan pontos számokat az utaslisták és az előkerült holttestek hiánya miatt szinte lehetetlen mondani, az IOM becslései szerint legalább 5083 migráns vesztette életét 2016-ban a Földközi-tengeren (2015-ben 3777 fő).[5]

A líbiai migrációs helyzet

A Frontex regisztrációs mechanizmusa során a migránsokkal interjú készül. Ezekből kiderült, hogy 96%-uk embercsempészek közreműködésével jutott Európába. Ez azt jelenti, hogy a Líbián keresztül Európába tartó emberek szinte teljesen az embercsempészekre hagyatkoznak. Felszorozva a számokat – az ügynökség szerint – az embercsempészet egy több milliárd dolláros üzletté nőtte ki magát a térségben.

A jelentés arról is beszámol, hogy a közép-mediterrán útvonalon 10-ből 9 migráns Líbiából indul az olasz partok felé, ezért az uniós szervek a mentési munkálatok során elsősorban Líbia partszakaszára koncentrálnak. Ezzel összefüggésben aggasztó, hogy az IOM feltételezései szerint Líbiában jelenleg is 700 000–1 000 000 migráns tartózkodhat, akik bármikor elindulhatnak Európa felé.[6]

NGO-k segítik az embercsempészeket?

2015-ben és 2016 elején a mentési munkálatok gyakorlata a Frontex szerint a következőképpen zajlott: az embercsempészek arra utasították a Líbiában hajóra tett migránsokat, hogy miután elhagyták a partot, jelezzék hollétüket a Rómában található MRCC (Maritime Rescue Coordination Centre) irodának, hogy az uniós szervek a hivatalos eljárás szerint megkezdhessék a mentési munkálataikat. Ekkoriban a mentési akciókban nagyrészt EUNAVFOR Med, Frontex és 5% erejéig NGO-k vettek részt. Ez önmagában is arra ösztönözte az embercsempészeket, hogy minél silányabb eszközökön (pl. gumicsónakokon) engedjék vízre a migránsokat.

Ugyanakkor 2016 közepén ez a gyakorlat megváltozott: az MRCC-hez érkező bejelentések számai drámaian (10%-ra) esett, míg az NGO-k által végrehajtott mentési akciók aránya 40%-ra ugrott. Sőt a marinetraffic.com oldalon például az is követhető, hogy egyes NGO-khoz tartozó hajók a líbiai partok közvetlen közelében vettek föl migránsokat.[7] A Frontex szerint ennek nagyon komoly, nem szándékolt következménye, hogy az európai mentési akciók migrációs pull-faktorként kezdtek működni, azaz útra kelésre ösztönzik a migrációs szándékkal rendelkezőket.

A líbiai migrációs helyzet

A marinetraffic.com és a UNHCR nyilvános adatait 2 hónapon keresztül figyelő hollandiai Gefira Alapítvány által közzétett elemzés[8] szerint legalább 9 NGO végez SAR (search & rescue) tevékenységet közvetlenül a líbiai partoknál. Ezek az alábbiak:

  • MOAS
  • Jugend Rettet
  • Stichting Bootvluchting
  • Médecins Sans Frontières
  • Save the Children
  • Proactiva Open Arms
  • Sea-Watch.org
  • Sea-Eye
  • Life Boat

2017 februárjában olaszországi ügyészségek vizsgálatot indítottak, hogy tisztázzák, milyen háttérrel, szándékkal és felkészültséggel rendelkeznek a mentési munkálatokat végző civil szervezetek.[9] Carmelo Zuccaro, cataniai ügyész szerint ugyanis félő, hogy ezek a szervezetek összedolgoznak az embercsempészekkel, és maguk is érdekeltek a migránsok Európába szállításában. Zuccaro azt nyilatkozta, hogy ezek részben aprónak tűnő szervezetek komoly, drága felszereléssel dolgoznak, ugyanakkor a pénzügyi hátterük kérdéses.[10]

Miért szállítják a migránsokat Olaszországba?

A tengeren végrehajtott határőrizeti műveleteknek nemcsak az emberi jogokat és a menekültjogot kell tiszteletben tartaniuk, hanem a nemzetközi tengerjoggal is összhangban kell lenniük. A nyílt tengeren végzett tevékenységeket az ENSZ tengerjogi egyezménye és az „Életbiztonság a tengeren” (SOLAS) nemzetközi egyezmény, illetve a tengeri felkutatásról és mentésről szóló egyezmény (SAR) szabályozzák.[11] Ezekben a nemzetközi jogszabályokban szerepel az a kötelezettség, hogy a tengeren bajba jutott személyeknek segítséget kell nyújtani és ki kell őket menteni. A hajó kapitányának ezenkívül kötelessége a tengeren kimentett személyeket „biztonságos helyre” szállítani. Ezzel összefüggésben az egyik legellentmondásosabb kérdés az, hogy a tengeren kimentett vagy feltartóztatott személyeket hol kell partra tenni.

Az uniós jogban a schengeni határellenőrzési kódex 12. cikke a 3. és a 3a cikkekkel összefüggésben úgy rendelkezik, hogy a határigazgatási tevékenységeknek tiszteletben kell tartaniuk a visszaküldés tilalmának elvét. Tekintettel a kérdés összetettségére, az EU iránymutatásokat fogadott el, hogy segítse a Frontexet a tengeri műveletek végrehajtásában. Az Európai Bíróság megsemmisítette a határozatot, így az Európai Bizottság új szabályozásra nyújtott be előterjesztést.[12]

Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) szerint az egyezmény minden olyan személyre érvényes, aki az Európa Tanács valamely tagállamának joghatósága alatt áll. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) már több alkalommal kinyilvánította, hogy a személyek akkor is egy állam joghatósága alatt állhatnak, ha a nyílt tengeren az adott állam gyakorol felettük felügyeletet. Egy Olaszország elleni 2012-es ügyben az EJEB nagytanácsa meghatározta az európai partokra igyekvő migránsok jogait és az államok ilyen körülmények között érvényes kötelezettségeit.[13]

Ezek alapján az Európai Bizottság 2015-ben előirányozta az uniós szintű biztonságos harmadik országok listájának elkészítését. Jelen pillanatban csak tagállami listák rendelkeznek arról, melyeket tartják biztonságos harmadik országnak, Líbia és a szomszédos Tunézia pedig egyik tagállam listáján sem szerepel.[14]

A Líbiában tartózkodó migránsok

A Líbiából Olaszországba érkező szubszaharai migránsok küldőország szerinti megoszlása a következőképpen alakult a tavalyi évben:[15]

A líbiai migrációs helyzet

Demográfiai megoszlásukat tekintve, körülbelül 24 000 közülök nő (ami 13 %, s akiknek csaknem fele Nigériából érkezett), 28 000 pedig kiskorú (15 %), akik közül tízből kilenc kísérő nélkül utazott. Mind a kiskorúak, mind a kísérő nélküli kiskorúak aránya nőtt 2015-höz képest (10%-ról 15%-ra, illetve 75%-ról 91%-ra). A kísérő nélküli kiskorúak között Eritrea (15%), Gambia (13%), Nigéria (12%), Egyiptom (10%) vagy Guinea (10%) állampolgárait találjuk a legnagyobb arányban.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) 2016-ban készített felmérése szerint a Líbiában tartózkodó migránsok átlagosan 77%-a nem rendelkezik semmiféle munkatapasztalattal, ugyanakkor 88%-uk elsősorban gazdasági okokból hagyta el szülőföldjét.[16] Ami a megkérdezettek képzettségi szintjét illeti: 29%-uk semmilyen formális oktatásban nem részesült, 22% alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, 17% Korán-iskolába járt, szintén 17% gimnáziumi, 13% pedig szakiskolai végzettséggel rendelkezik. Felsőfokú tanulmányokat mindösszesen a megkérdezettek 2%-a folytatott. Az előzetes tapasztalatok alapján ezek az arányok – az Európába érkező migránsok és a fogadóországok számára egyaránt – komoly integrációs nehézségeket irányoznak elő az uniós munkaerőpiacon, hiszen az alacsony képzettségi szint és a munkatapasztalat hiánya egyaránt komoly versenyhátrányt jelent.

A líbiai migrációs helyzet

Az alábbi ábrán látható, hogy a Líbiában tartózkodó migránsok közel kétharmada még mindig Líbiát tekinti célországának; csak az IOM által megkérdezettek egyharmada nyilatkozott arról, hogy tovább szeretne utazni az észak-afrikai országból.

A líbiai migrációs helyzet

A migránsok körülményei Líbiában

Az országban tartózkodó migránsok körülményei válságosak, ugyanis Líbia nem tesz különbséget illegális bevándorlók és menekültek között, hiszen nem írta alá a Genfi egyezményt. Aki beutazási kérelem nélkül érkezik Líbiába, törvényt sért, és börtönbe kerül. Az UNICEF jelentése szerint nagyon kevés azon táborok száma, ahová eljuthatnak a nemzetközi szervezetek.[17] A többi állomást jellemzően líbiai katonai csoportok tartják ellenőrzésük alatt, akik – hatalmukkal visszaélve – a külföldi segélyeket nem juttatják el a rászorulókhoz, ugyanakkor együttműködnek a helyi embercsempészekkel és emberkereskedőkkel is.[18]

Az UNICEF jelentése leírja, hogy a szubszaharai térségből Líbiába érkező migránsoknak elképesztő megpróbáltatásokon kell keresztül menniük. Az embercsempész-hálózatok szó szerint rekrutálják a fekete-afrikai embereket, hogy útra keljenek. Az induláshoz elegendő pénz (kb. 250 euró per fő) összegyűjtését követően embercsempészek segítségével először a Szaharán és a Líbiai-sivatagon kell átkelniük. Valótlan dolgokkal hitegetik a kuncsaftokat, szerintük kevesebbe fog kerülni, és a ténylegesnél közelebb van a végcél. Ha nincs elegendő pénzük a továbbutazásra, Líbiába érve választhatják azt, hogy „ledolgozzák” a költségeket. A polgárháborús viszonyok közé csúszott országban azonban, ahol nem működik állami igazságszolgáltatási rendszer, semmi sem kizárt: kényszermunka, testi erőszak, szexuális zaklatás, prostitúció, szerv- és emberkereskedelem egyaránt folyik Líbiában.[19] A körülmények elől menekülés lehet az egyik indok, ami miatt fel merik vállalni, hogy a legveszélyesebb, közép-mediterrán tengeri útvonalon továbbinduljanak Európa irányába.

Líbiai politikai helyzet

Az afrikai migrációs nyomást elsőszámú felerősítője Líbia instabil politikai helyzete, amely a Kadhafi-rendszer bukása óta tart. A Moammer Kadhafi által irányított diktatúra többévtizedes fennállása után hatalmi vákuum alakult ki az országban. Máig több nemzeti és régiós kormány, illetve az alájuk tartozó több tucat, törzsi alapon szerveződő milícia próbálta meg ezt az űrt sikertelenül – polgárháborús viszonyok között versengve – betölteni.[20]

A politikai stabilitás megteremtése érdekében 2014-ben választásokat tartottak, amely azonban nemcsak rendkívül alacsony részvételi arány (18%) mellett zajlott, hanem a politikai koalíciók pálfordulását is hozta, mivel nem tartották magukat ahhoz az ígéretükhez, hogy az új parlamentben együtt fognak dolgozni. Így az ország ellenőrzésén a Tripoli központtal működő Általános Nemzeti Kongresszus (GNC), illetve a tobruki Képviselők Háza (HoR) osztozik.[21] 2015 decemberében megkötötték azt a líbiai politikai megállapodást (LPA), amely elvieken a demokratikus berendezkedés alapjául szolgálna.

Az ENSZ által támogatott dokumentum azonban megoldások helyett újabb problémákat generált, és fenntartja a polgárháborús helyzetet, hiszen az általa kidolgozott intézményi struktúrának nagyon gyenge a belpolitikai legitimációja. Az Egységkormány (GNA) miniszterelnöke egy alig ismert politikus, Fáíz Szarrádzs lett, s az LPA nem rendelkezik olyan aktorok szerepéről, mint Halifa Haftár, a Líbiai Nemzeti Hadsereg parancsnoka, aki az iszlamisták elleni hadműveletekkel szerzett magának befolyást és legitimitást a líbiai belpolitikában.[22] Fontos kiemelni, hogy az Európai Unió politikailag és pénzügyileg is éppen a hazájában gyenge legitimációval bíró Szarrádzsot támogatja.[23]

A líbiai belpolitika jelenleg elsősorban az olajkészletek feletti kontrollról szól, amelynek megszerzése az ország gazdasági (és politikai) talpra állításának egyetlen esélye, hiszen a polgárháborús viszonyok között jelentősen csökkent az olajkitermelés és az állami bevétel. Új jelenség azonban, hogy a Tripolit ellenőrző, nemzetközileg elismert Fáíz Szarrádzs-kormány és a keleti területeket katonai uralma alatt tartó Haftár parancsnok között lavírozó líbiai Nemzeti Olajvállalat (NOC) növelni tudta a kitermelést. Ez elsősorban a vállalatot vezető Mustafa Sanalla érdeme, akit az összes érintett líbiai és nemzetközi szereplő elfogad és tisztel. Így például a NOC-ot érő fegyveres támadások idején az ENSZ BT állandó tagjainak nagykövetei közös nyilatkozatban álltak ki Sanalla személye és az olajvállalat függetlensége mellett.[24] Sanalla Líbiában azért ennyire fontos és befolyásos, mert egyrészt az országot életben tartó bevételeket adó kőolaj kitermeléséért és értékesítéséért ő felel, másrészt mert megszüntette a 2011-ben meghirdetett külföldi olajbefektetési moratóriumot.[25]

Az ország demokratikus átalakulását szabályozni hivatott LPA tehát a gyakorlatban nem működik, a nemzetközi közösség nem jutott túl a megállapodáson és a líbiai olajvállalat melletti kiálláson, miközben az ország humanitárius katasztrófa helyszíne, ahol bűnszervezetek gazdagodnak meg embertömegek nyomorúságán.

Megoldási javaslatok az EU számára

A Frontex-jelentésben foglalt földközi-tengeri mentőakciókat az emberi életek kockáztatása miatt nem szabad abbahagyni, ugyanakkor fontos leszögezni, hogy ez a modell nem fenntartható. Az NGO-k hátterének és szándékainak vizsgálata mindenképp szükséges. A migrációs nyomás enyhítése céljából meg kell akadályozni, hogy a humanitárius katasztrófába sodort Líbiába még több ember érkezzen. Ehhez Líbia 1 400 kilométeres déli határszakaszát kellene ellenőrzés alá vonni, amihez a szomszédos országokkal szükséges megállapodni és együttműködni. Erre már születtek uniós és tagállami kezdeményezések.[26]

Az embertelen körülmények közé kerülő migránsok számára külső erőforrásokon keresztül jobb feltételeket kell biztosítani. Jelenleg 96%-uk használja az embercsempészek „szolgáltatásait”, ami csak akkor kiváltható, ha azokat a Líbiában működő, megbízható szervezeteket támogatja a nemzetközi közösség, amelyeken keresztül a migránsok biztonságos úton, reális információk birtokában adhatnak indulhatnak el Európa felé. Ugyancsak meg kell akadályozni, hogy az emberek a milíciák által felügyelt táborokba kerüljenek, mert onnan jó eséllyel csak emberkereskedőkön keresztül juthatnak ki.

A politikai stabilitás megteremtése Líbiában több tényező miatt is ellehetetlenült. Az LPA által létrehozott politikai rendszer jelenlegi formájában nem fenntartható, változtatásra szorul. A külső beavatkozás egyik legnagyobb hátráltatója geopolitikai jellegű, mivel az ország területén ENSZ BT felhatalmazás nélkül nem lehet beavatkozni, márpedig a stabilitás megteremtése jelenleg sem Oroszországnak, sem Kínának nem áll érdekében.

Az egyetlen nemzetközi jogilag védhető forgatókönyv az lenne, ha a Líbiában ugyan nem teljes körűen, de nemzetközi szinten minden fél által elismert Egységkormány felkérésére, aktív külső szerepvállalással lehetőség nyílna az országban a legfontosabb hatósági funkciók (határvédelem, parti őrség, rendvédelem) ellátására. Ilyen körülmények közepette az LPA fennmaradhatna, s a migránsok helyzetének konszolidációja is biztosítható lenne, ám a katonai beavatkozás – az Egységkormány komoly katonai erővel rendelkező ellenzőivel szemben – ebben az esetben sem tűnik elkerülhetőnek.


[1] Abel, G.-Sander, N. ’Quantifying global international migration flows.’ In: Science 2014; Vol. 343, Issue 6178, 1520-1522. o.

[2] Több mint 3000 embert mentettek ki a Földközi-tengeren. Forrás: http://index.hu/kulfold/2017/03/20/tobb_mint_3000_embert_mentettek_ki_a_foldkozi-tengeen/) (letöltve: 2017. március 21.)

[5] Mediterranean update – Migration flows Europe: Arrivals and fatalities. Forrás: http://migration.iom.int/docs/MMP/170224_Mediterranean_Update.pdf (2017. március 21.)

[6] IOM Libya Brief. Forrás: https://www.iom.int/countries/libya (letöltve: 2017. március 20.)

[7] NGOs are smuggling immigrants into Europe on an industrial scale. Forrás: https://gefira.org/en/2016/12/04/ngos-are-smuggling-immigrants-into-europe-on-an-industrial-scale/ (letöltve: 2017. március 20.)

[8] NGOs are smuggling immigrants into Europe on an industrial scale. Forrás: https://gefira.org/en/2016/12/04/ngos-are-smuggling-immigrants-into-europe-on-an-industrial-scale/ (letöltve: 2017. március 21.)

[9] Cinelli, A.-Scherer, S. Italian court investigates whether smugglers finance rescue boats. Forrás: http://www.reuters.com/article/europe-migrants-italy-ngo-idUSL8N1G24W2 (letöltve: 2017. március 21.)

[10] Gopalakrishnan, M. NGOs deny Italian lawyer’s accusation of aiding traffickers. Forrás: http://www.dw.com/en/ngos-deny-italian-lawyers-accusation-of-aiding-traffickers/a-38154061 (letöltve: 2017. március 29.)

[11] Kézikönyv a menekültügyre, határokra és bevándorlásra vonatkozó európai jogról. Forrás: http://www.echr.coe.int/Documents/Handbook_asylum_HUN.pdf (letöltve: 2017. március 20.)

[12] Az Európai Parlament és a Tanács 562/2006/EK rendelete (2006. március 15.) a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határellenőrzési kódex) létrehozásáról.

[13] EJEB, Xhavara és társai kontra Olaszország és Albánia (39473/98), 2001. január 11.

[14] An EU ’safe countries of origin’ list. Forrás: https://ec.europa.eu/home-affairs/sites/homeaffairs/files/what-we-do/policies/european-agenda-migration/background-information/docs/2_eu_safe_countries_of_origin_en.pdf (letöltve: 2017. március 21.)

[15] Migráció a közép-mediterrán útvonalon. Forrás: http://eur-lex.europa.eu/resource.html?uri=cellar:6e6590bb-e2fa-11e6-ad7c-01aa75ed71a1.0018.02/DOC_1&format=PDF (letöltve: 2017. március 21.)

[16] Libya 2016 – Migration profiles & trends. Forrás: https://drive.google.com/file/d/0Bz9sUHOxDRMONW9VN0haZ3lOVk0/view (letöltve: 2017. március 20.)

[17] Child alert: Central Mediterranean Migration. Forrás: http://weshare.unicef.org/archive/Child-Alert–Central-Mediterranean-Migration-2AMZIFEZ2KY.html (2017. március 20.)

[18] Graham-Harrison, E. Migrants from west Africa being ’sold in Libyan slave markets’. Forrás: https://www.theguardian.com/world/2017/apr/10/libya-public-slave-auctions-un-migration (2017. április 11.)

[19] UN report documents litany of violations and abuses amid chaos in Libya. Forrás: http://www.ohchr.org/EN/NewsEvents/Pages/DisplayNews.aspx?NewsID=17089&LangID=E (letöltve: 2017. március 21.)

[20] Toaldo, M. et al. A quick guide to Libya’s main players. Forrás: http://www.ecfr.eu/mena/mapping_libya_conflict (2017. március 21.)

[21] Marsai, V. A migrációs diskurzus margójára III. – A líbiai válság az európai migráció tükrében. Forrás: http://netk.uni-nke.hu/uploads/media_items/svkk-elemzesek-2017-1-a-migracios-diskurzus-margojara-iii-a-lib.original.pdf (letöltve: 2017. március 21.)

[22] Marsai, V. A migrációs diskurzus margójára III. – A líbiai válság az európai migráció tükrében. Forrás: http://netk.uni-nke.hu/uploads/media_items/svkk-elemzesek-2017-1-a-migracios-diskurzus-margojara-iii-a-lib.original.pdf (letöltve: 2017. március 21.)

[23] Tempest, M. Libyan PM demands more EU money ahead of Malta summit. Forrás: http://www.euractiv.com/section/global-europe/news/libyan-pm-demands-more-eu-money-ahead-of-malta-summit/ (letöltve: 2017. március 20.)

[24] Wintour, P. Struggle for control of Libya’s oil threatens to deepen conflicts. Forrás: https://www.theguardian.com/world/2017/mar/29/struggle-for-control-of-libyas-oil-threatens-to-deepen-conflicts (letöltve: 2017. március 30.)

[25] Wintour, P. Libya calls for west to invest in oil industry to help ’unify’ the country. Forrás: https://www.theguardian.com/world/2017/jan/25/oil-investment-moral-authority-libya-west-mustafa-sanalla (letöltve: 2017. március 20.)

[26] Bocchi, A. Italy looks to Niger for deal on Libya migration. Forrás: https://www.libyaherald.com/2017/03/09/italy-looks-to-niger-for-deal-on-migration-through-libya/ (letöltve: március 20.)