„Abba kell hagynunk a képmutatást”
Jan van de Beek a jó és a rossz migrációról, valamint Brüsszel diktátumairól
Matematikusként és antropológusként milyen sajátosságok jellemzik azt, ahogyan a jelenlegi migrációs trendeket szemléli?
A munkámnak több indítéka is volt. Egyrészt azért kezdtem el demográfiával foglalkozni, mert az interneten találtam egy előrejelzést, mely szerint 2050-ben a muszlimok aránya Hollandiában el fogja érni az 50%-ot. Ezt túlzásnak véltem, de nem találtam igazán jó előrejelzést. Így hát a Központi Statisztikai Hivatal (CBS) adatai alapján kidolgoztam a saját demográfiai modellemet Hollandia vonatkozásában, mely szerint bizonyos bevándorló csoportok pénzügyi költség és haszon vonatkozásában negatív hatást gyakorolnak a gazdaságra. Éppen saját számításokat végzek a gazdasági és a demográfiai következményeket illetően. Jelenleg többek között azt vizsgálom, hogy a bevándorlók – tekintetbe véve azt, hogy mely régióból érkeztek, és miért jöttek: dolgozni, tanulni, a családjuk miatt vagy menedékjogot kérni – az egész életük folyamán milyen pénzügyi hozzájárulást adnak. Ezen kívül a holland társadalom jövőbeli demográfiai összetételével is foglalkozom, különböző forgatókönyveket véve alapul.
Kezdjük a számokkal! Miről árulkodnak?
A számok azt igazolják, hogy a bevándorlás önmagában véve se nem jó, se nem rossz. Ez leginkább a bevándorlás típusától függ. Nagyon fontos tényező az iskolázottság, a képzettség szintje. Egy másik tényező a migráció oka. Figyelembe kell venni, honnan érkeznek a bevándorlók, milyen okból jönnek, és hogyan teljesítenek, és akkor észrevehetővé válnak a különbségek.
A rendelkezésre álló adatok mit árulnak el az adott csoportok közötti különbségekről?
Nagyon sokatmondó, ha megnézzük, hány segélyen élő ember jut minden 100 dolgozóra. Megnéztem az 1999 és 2010 között érkező, majd a 20 és 40 év közötti bevándorlók gazdasági teljesítményére vonatkozó adatokat hollandiai tartózkodásuk 5. és 10. éve között. Kiderült, hogy az olyan országokból érkező bevándorlók, mint Japán, Dél-Korea, Tajvan és India, valamint a skandináv és az angolszász országokból érkező bevándorlók mind nagyon jól teljesítenek. Sőt, a nyugati bevándorlók gyermekei jobb eredményeket érnek el az iskolában, mint a helyi gyerekek. Tehát ezen országok bármelyikéből a tömeges bevándorlás valószínűleg támogatná a holland gazdaságot. Nagy általánosságban Délkelet-Ázsiának sok országából, valamint a legtöbb nyugati országból érkező bevándorlók jól teljesítenek, bár Európa déli és keleti részén vannak olyan országok, amelyek vonatkozásában némileg magasabb a segélyhasználat.
A spektrum másik végén a Latin-Amerikából (29 segélyen élő bevándorló jut 100 dolgozóra), az Afrikából (64 a 100-ra) és a Délkelet-Ázsia kivételével Ázsiából (90 a 100-ra) érkező bevándorlók vannak, de mindegyik régió országai között jelentős különbségek láthatók. Az Afrikából és a Délkelet-Ázsia kivételével Ázsiából érkező magas számokat részben a menedékkérők viszonylag nagyszámú beáramlása okozza. Azon ázsiai országok vonatkozásában, ahonnan viszonylag sok menedékkérő érkezik (Afganisztán, Irán, Irak és Szíria), átlagosan 133 segélyből élő bevándorló jut minden 100 dolgozóra. A tipikus afrikai menedékkérők országai (Etiópia, Eritrea, Szomália és Szudán) vonatkozásában ez a szám 262.
Ebből kitűnik, hogy bevándorlási motiváció sokat számít.
Ha azok helyzetét nézzük, akik már tíz éve vannak Hollandiában, akkor is jelentős különbséget látunk azok között, akik tanulni vagy dolgozni jöttek – 100 dolgozóra átlagosan 15 segélyből élő jut –, és azok között, akik azért jöttek, hogy csatlakozzanak a családjukhoz – náluk 100 dolgozóra 30 segélyből élő jut. A menedékkérők között – még 10 Hollandiában eltöltött év után is – ez az arány 100 a 100-hoz. Érdemes megjegyezni, hogy még ugyanazon etnikai csoporton belül is vannak eltérések. A kínaiak például nagyon jól teljesítenek, a kínai menedékkérőktől eltekintve. Továbbá a korábbi Jugoszláviából érkező emberek sokkal rosszabbul teljesítenek, mint az Európa más részeiről érkezők. Úgy tűnik, hogy a menedék kérése és biztosítása a migráció nagyon rossz módja. Az emberek táborokba kerülnek, majd kórházi ápolásra szorulnak, bizonytalanságban élnek, fizikailag és érzelmileg is kimerülnek, és mindez negatív hatással van a hozzáállásukra.
A kulcsszó tehát a kiválasztás? Hogyan hozható ez összhangba az emberi jogok jelenleg uralkodó értelmezésével? Nem idézne elő további egyenlőtlenségeket?
A jelenleg uralkodó narratíva az, hogy mások megsegítése keresztény érték. A nemzetközi szolidaritás ideálját közéleti személyiségek, értelmiségiek és a média is pártfogolja. Ez a felfogás az oktatási rendszerbe is beszivárgott. Önmagában nem rossz, azonban amikor határtalan szolidaritást követel, akkor hamis eszmévé válik, mivel a források korlátozottak. A hollandok között is van sok alacsony jövedelmű személy. Tehát amikor a bevándorlók függővé válnak a szociális segélyektől, akkor ez súlyos hatással van azokra, akik már most is a társadalom peremén élnek, akik közül sokan korábban érkezett bevándorlók. Ez egy másik erkölcsi dilemma. Nem tehetjük első helyre a nemzetközi szolidaritást. Ha a bevándorlás olyan marad, aminek ma tanúi vagyunk, akkor rengeteg alacsony képzettségű ember áramlik majd be, akik közül sokan segélyekre fognak támaszkodni. Nem kell lángésznek lenni annak belátásához, hogy egy segélyen élő ember támogatásához sok dolgozó emberre van szükség. Ezek az arányok sötét jövőt jósolnak a jóléti államnak. A tömeges bevándorlás kizárólag alaposan kiválogatott emberekkel működik. Ennek viszont természetesen komoly és negatív hatása lehet a kibocsátó országokra. Különösen azon kibocsátó országok számára, ahol kevés a magasan képzett ember – ez a helyzet például a szubszaharai Afrika sok országában –, a nagyméretű agyelszívás végzetes lehet. Ez egy másik olyan dilemma, mely hosszú távon tovább fokozhatja a migrációt elindító tényezők hatását. E negatív mellékhatás kiküszöbölésének talán legjobb módja az, ha annak feltételével kínálunk oktatási lehetőséget a fiataloknak, hogy vissza fognak térni a hazájukba, és nem maradnak itt, vagy mennek tovább például az Amerikai Egyesült Államokba.
A bevándorlási törvények Nyugat-Európában is megváltoztak, tehát a most érkezők nem kapják meg azt, amit akár csak 3 évvel ezelőtt.
Egyetértek. Írtam egy indítványt a rendszerünk képmutató voltáról, melyet benyújtottam a holland parlamentnek. Egyrészt azt ígérjük az embereknek, hogy joguk van a maradásra, ha már Európa partjára tették a lábuk, és jól fogunk bánni velük. Másrészt viszont megpróbáljuk kívül tartani őket, és a leendő bevándorlók Európába jövet nagyon rossz helyzetekbe kerülnek. Nem tudunk megfelelni annak a saját magunkról alkotott képnek, mely szerint közösségünk legfőbb értéke az emberi jogok felmagasztalása, ha közben legbelül védeni akarjuk a jóléti államainkat. A bevándorlás természetes jelenség az egyre szűkülő világban, de ellenőrizni kell és egyensúlyban kell tartani, ami a termelékenységet és a társadalmi kohéziót illeti. Tehát új elbeszélésre van szükségünk, melyben a mostaninál korlátozottabb Európa humanitárius felelősségvállalása. Például a menedékkérelem lehetne jog azok számára, akik az európai földrészen élnek, de csupán kiváltság az Európán kívüli emberek számára, célként kitűzve regionális menedékek egy olyan rendszerének felállítását, amelyben az elsődleges felelősség a régiókon nyugszik. Ez az eredeti, 1951-es ENSZ-egyezménnyel is összhangban lenne, melyben az országok dönthettek Európa vagy a világ egésze mellett.
Szerintem a migrációnak mindig a fogadó ország érdekeit kell szolgálnia. Ha hasznos a fogadó ország számára, akkor a bevándorlók számára is hasznos, mert ez azt jelenti, hogy jó a gazdasági teljesítményük és simán megy a társadalmi-kulturális beilleszkedésük, tehát tisztelni fogják őket, és a fogadó ország társadalmának értékes tagjai lesznek.
Mint már említette, a rossz bevándorlási politika fokozza a társadalmi polarizációt. A kulturális különbségek gazdasági fontosságát is szóba hozta. Hogyan kapcsolódik egymáshoz az integráció és a teljesítmény? Melyik van előbb?
A kiválasztást a társadalmi-kulturális és a társadalmi-gazdasági integráció esélyeire kell alapozni. A társadalmi-gazdasági integráció szempontjából talán az a legjobb, ha humánerőforrás alapján választunk. A társadalmi-kulturális integráció vonatkozásában pedig én az asszimiláció sebességére összpontosítok. A bevándorlók nem semleges tényezők. Kulturális- és értékrendszert hordoznak. Értékrendszerek ütközésénél – például az ortodox muszlimok némelyike esetében – akkor még nincs gond, ha a bevándorlók csoportja kicsi. Amikor azonban egy bevándorló csoport domináns tényezővé válik, akkor az ütköző értékrendek a liberális demokráciát fenyegethetik. A mi politikai kultúránk azt feltételezi, hogy van egy – általunk gyakran természetesnek vett – szabályokon és értékeken nyugvó közös játéktér.
A felmérések adataiból tudjuk, hogy bizonyos bevándorló csoportok körében például az átlagosnál alacsonyabb a demokrácia támogatása. Emellett a világ különböző régiói között jelentős különbségek vannak, ami a demokráciával kapcsolatos értékeket, az emberekben és az intézményekbe vetett bizalmat, a toleranciát, a szülő és gyermek, a csoport és az egyén stb. közötti kapcsolatokat illeti. Egyes politikusok úgy vélik, hogy a nyugati gondolkozásmódról tanított kurzus segíthet integrálni a bevándorlókat. Én ezt kétlem, mert a normákat és az értékeket annál nehezebb megváltoztatni, minél idősebb az ember. Szerintem a társadalmi-kulturális integráció esélyei függvényében jobb már a bevándorlás előtt válogatni.
Ide kapcsolódó probléma még az identitás alacsony foka Hollandiában. A holland Központi Statisztikai Hivatal (CBS) számos csoportról tart fenn adatbázist identitás-tudat vonatkozásában Hollandiában. Vannak nyilvánvaló fejlődést mutató közösségek, míg egyéb csoportok identitás-tudata még a második nemzedéknél is alacsony.
Mi az identitás-tudat kritériuma vagy meghatározása?
A CBS feltett egy általános kérdést, mely szerint az illető inkább hollandnak, mintsem a származási országához tartozónak érzi magát. Ha igennel válaszoltak, akkor őket asszimiláltnak számoltam. Az a fontos, hogy miként tekintenek magukra. Még ebben is jelentős különbségek mutatkoznak. Suriname – korábbi holland gyarmat – népe esetében például a második generáció fele hollandnak tartja magát. Az Antillák – még mindig a Holland Királyság fennhatósága alá tartozó szigetek – népéből a második nemzedéknek a kétharmada tartja magát hollandnak. Ezzel szemben a másik két nagy közösség, a törökök és a marokkóiak második nemzedéke nagyon kis arányban tartja magát hollandnak, sőt, ez két felmérés szerint – az egyik 2006-ban, a másik 2011-ben készült – még meg is feleződött, egy ötödről egy tizedre csökkent.
Van a migráció előbb említett vetületeinek mindegyikét figyelembe vevő holisztikus modell?
A holisztikus modell kialakításához sok al-modellre van szükségünk, és ez nagyon összetett feladat, mely rengeteg szakértő együttműködését igényli. Az én célom egy analitikus modell felállítása. Néhány évvel ezelőtt meghívtak egy miniszteri szakértői találkozóra a bevándorlás költségeiről és hasznairól, és én egy magas rangú köztisztviselőnek javasoltam egy ilyen monitoring eszközt, de ő gyorsan kiemelte, hogy a vezető politikusokat ez nem érdekli.
A nyugati politikusok általában nem mutatnak érdeklődést a tények felőli megközelítés iránt. A Brüsszel által megtervezett megoldások inkább ideológiai természetűek, és messze állnak a földhözragadt valóságtól. A kvótarendszer javaslatában is ezt látjuk.
Nagyon rossz ötlet fentről erőltetni rá a migrációs politikát olyan országokra, amelyeknek egészen más a történelme, valamint a politikai és a társadalmi rendszere. Ha az EU-t a különbözőségeket tiszteletben tartó, valóban demokratikus intézmények irányítanák, akkor elfogadnám azt, hogy a bevándorlásról az EU szintjén döntenek, de még akkor is hozzá kellene látnunk a külső határok ellenőrzéséhez. De a gond az, hogy az EU intézményei nem működnek jól, és egyáltalán nem demokratikusak. A kudarc egyik jele az, ahogyan a menekültválságot kezelik. Amikor a magyar kormány a Schengeni Egyezményben foglaltaknak teljes mértékben eleget téve kerítést épített, akkor az kemény kritikát kapott. Hatalmas hiba volt anélkül körülhatárolni egy közös területet, hogy előírnák a megvédésének a módját. Az sem volt bölcs dolog, hogy közös valutaként bevezették az Eurót, pedig eddig még soha nem volt politikai unió nélkül pénzügyi unió. A nem működő Európa megoldása nem a még több Európa, mivel az Unió népei nem támogatják ezt az irányt. Minél több hatalmat adunk át Brüsszelnek, annál kevésbé lesz demokratikus. A jelenlegi keretek nem teszik lehetővé a további integrációt vagy a közös menekültügyi politikát. A világ szuverén államokból áll, ezt tisztelnünk kell, és a határvédelem alapvető fontosságú.
Hollandiában hogyan fogadják a véleményét?
Nagyon vegyes a fogadtatás. Akik a „társadalmi igazságosság harcosaihoz” tartozóknak vallják magukat, azok mindenféle nevet aggatnak rám, de van egy ennél sokkal nagyobb csoport ember, akiknek tetszik, amit csinálok. Értékelik, hogy van valaki, aki a bevándorlás statisztikai vetületének tényeivel és számaival dolgozik. A média is változóban van. A PhD tézisem 2010-es befejezése után időnként ellenségesség fogadott, de most már sokkal kiegyensúlyozottabbnak látom a megközelítést. Azok, akik előnyben részesítik a nemzetállami modellt, teljes mértékben nyitottak a véleményemre. Ám amikor a jövedelem újraelosztásának és a társadalmi igazságosságnak a kérdéséhez érünk, akkor az úgynevezett balos emberek is érdeklődést mutatnak.
Jan van De Beek matematikát és számítástechnikát tanult az Utrechti Egyetemen, majd kulturális antropológiát az Amszterdami Egyetemen. Doktori értekezését a Hollandiába érkező bevándorlás gazdasági következményeire vonatkozó tudományos ismeretek előállításáról írta. Tevékenyen részt vesz a hollandiai bevándorlásról szóló nyilvános vitában. Készített egy Twitter fiókot (@demo_demo_nl) és egy honlapot (www.demo-demo.nl), és egy holland újságnak adott interjúban nemrég azt mondta, hogy „Belgiumnak és Hollandiának támogatniuk kell Magyarországot”.
