Bár az Európai Unió felé irányuló illegális bevándorlás már 2014-ben is látványosan növekedett, az európai közvélemény és a döntéshozók többsége számára 2015 jelentette azt a fordulópontot, ami után a migrációs válság a diskurzus középpontjába került. Ugyan az elmúlt évek intézkedéseinek köszönhetően sikerült megakadályozni az öt évvel ezelőtti állapotok megismétlődését, a migráció továbbra is szerves eleme az európai politikai közbeszédnek, amelynek hatásai a kontinens stratégiai helyzetéről való gondolkodásban, illetve az annak megerősítését célzó cselekvésekben is megjelennek.
A Migrációkutató Intézet rendezvényének az a célja, hogy rövid felvezető előadások után egy kerekasztal-beszélgetés keretében vizsgálja meg, hogyan változott Európa és az egyes államok stratégiai környezete, illetve gondolkodása az elmúlt öt évben; miként csapódtak le a migrációs válság hatásai a különféle — politikai, védelmi, társadalmi, gazdasági — alrendszerekben; illetve, hogy a kibocsátó térségek — mindenekelőtt a Közel-Kelet és Afrika — dinamikáit elemezve mennyire tekinthető ez egy ideiglenes kihívásnak, illetve távlati problémának?
Az online rendezvény időpontja: 2020.10.15. (csütörtök) 15.00-17.00
Előzetes ZOOM regisztráció 2020.10.15. 14:00-ig: https://zoom.us/…/tJIuf-mpqjkoHtd6IgjRvSD-uxLYMZvsvzKY
Program:
15:00-15:05 Köszöntő: Janik Szabolcs (igazgatóhelyettes, Migrációkutató Intézet)
15:05-16:30 Kerekasztal-beszélgetés — Moderátor: Janik Szabolcs
Dr. Tálas Péter (az NKE Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet igazgatója)
Dr. Marsai Viktor (a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója, az NKE egyetemi adjunktusa)
Dr. Szalai Máté (a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa)
Dr. Tóth Norbert (a Migrációkutató Intézet vezető kutatója, az NKE egyetemi docense)
16:30-16:55 Kérdések
16:55-17:00 Záró gondolatok