Az iszlám politikai térnyerése Európában
A Migrációkutató Intézet hosszabb tanulmány jelentetett meg az iszlám európai politikai térnyeréséről. A tanulmány célja a nyugat-európai muszlim közösségek érdekérvényesítési, illetve beilleszkedési stratégiáinak megvizsgálása, továbbá a kisebbségben élő muszlimok számára adott, folyamatosan fejlődő vallásjogi útmutatások tanulmányozása. A tanulmány rövidített verziója olvasható az intézet honlapján, a teljes írás megjelenésével kapcsolatos információkért kérjük, kísérjék figyelemmel a Migrációkutató Intézet honlapját.
Bevezetés
Az európai demokrácia játékszabályai szerint a szövetségek keresése és megkötése a hatalom megszerzésének és megtartásának módja. A kisebbségben élő muszlimok számára viszont a szövetségek kötése bármely nem muszlim entitással vagy politikai erővel csak annyiban lehetséges, amennyiben ez a térnyerés elengedhetetlen eszköze, azaz ha az önálló érdekérvényesítéshez még gyenge a közösség.
Becslések szerint Európában 2010-ben 43 millió muszlim bevándorló élt, ami a kontinens lakosságának 10 százalékát jelentette, azonban 2050-re létszámuk várhatóan el fogja érni a 70 millió főt.[1] Az európai muszlim lakosság lélekszámáról pontos adatokkal nem rendelkezünk, mert számos tagállam nemzeti törvényei tiltják az etnikai és vallási alapon történő adatgyűjtést,[2] ennek következtében a statisztikáját a tagállamok hatóságaitól begyűjtő Eurostat sem tart számon adatokat az európai lakosok vallási hovatartozásáról.[3] A népszámlálás uniós törvények által meghatározott eljárási rendje sem írja elő a lakosság etnikai, vallási vagy nyelvcsoport szerinti megoszlásának felmérését.[4] Ilyen módon a jelentős muszlim lakossággal rendelkező, elsősorban nyugat-európai országok nem szembesülnek tényszerűen azzal, hogy a demográfiai trendek, a muszlim identitás és politikai öntudat megerősödése, valamint a migrációnak köszönhető szinte folyamatos utánpótlás miatt a muszlim közösségek idővel – akár meglévő pártokhoz csatlakozva, akár saját pártok alapításával – nagyobb társadalmi és politikai befolyásra fognak törekedni. Ennek ellenére nem csupán feltételezhető, hanem várható, hogy az európai muszlim közösségek nem csak a demográfiai változásokban, hanem az európai politikában is egyre meghatározóbb szereplők lesznek.
Az európai muszlim érdekérvényesítés modellje
A jelentős muszlim kisebbségeknek otthont adó országokban általában 3-4 befolyásos muszlim szervezet működik, amelyek élénk érdekérvényesítő tevékenységet folytatnak, és komoly politikai kapcsolatrendszerrel rendelkeznek. Soraikban tömörülnek azok az elkötelezett és vallásos muszlimok, akik a kormányzat iszlámmal kapcsolatos politikájára is befolyást kívánnak gyakorolni.[5] A szervezetek között a legbefolyásosabb az egyiptomi gyökerű, napjainkra globális hálózattá alakult Muszlim Testvériség. A Muszlim Testvériség eredeti elképzelése az volt, hogy az Európában élő iszlamisták összefogásával olyan szervezkedésbe kezd, amelynek célja az arab szekuláris rezsimek megbuktatása, és ezek helyett iszlamista rendszerek létrehozása. A 2001. szeptember 11-i terrorcselekményeket követően a Testvériség önmagát az európai hatóságok és a muszlim közösségek közötti közvetítőként definiálta, és tagjait kulcsszerephez jutatta a közösségek feletti ellenőrzés céljából létrehozott Muszlim Tanácsokban. A Muszlim Testvériséghez kapcsolódó szervezetek az uniós intézményekben, mint például az Európai Parlamentben is élénk lobbitevékenységet folytattak, és együttműködésbe kezdtek különböző európai szövetségekkel és szervezetekkel, amelyek elsősorban gazdasági, szociális és emberi jogi kérdésekkel foglalkoztak. [6]
Az „önjelölt”, magukat mérsékeltnek jellemző – ám ideológiájában konzervatív – muszlim szervezetek térnyerési törekvéseit felerősítette az a kormányzati igény is, hogy megtalálják azokat az együttműködésre hajlandó muszlimokat, akikkel mint a közösség hivatott képviselőivel együtt tudnak működni a biztonság erősítése és a radikalizálódás visszaszorítása érdekében. Számos nyugati országban így tudott a Muszlim Testvériség kölcsönös lekötelezettségen alapuló kapcsolatrendszert kialakítani mind helyi, mind országos szinten. A megállapodások értelmében a Testvériség rendszerint arra tesz ígéretet, hogy mozgósítja a szavazókat anyagi támogatásért és politikai befolyásért cserébe. Megszokott gyakorlattá vált, hogy a különböző egyesületek brosúrákat nyomtatnak és juttatnak el a muszlim közösség tagjaihoz. Ezekben eligazítást adnak a szavazás menetéről, segítséget ajánlanak a regisztrációhoz és a szavazóhelyekre eljutáshoz, és javaslatot tesznek arra, hogy melyik jelöltet tartják érdemesnek arra, hogy támogatásukról biztosítsák. Azon jelöltek számára, akiknek a szavazókörzetében jelentős a muszlimok aránya, a közösséggel való együttműködés elengedhetetlen a győzelemhez.[7]
Az elmúlt években a belga, holland és német belbiztonsági szolgálatok úgy értékelték, hogy e szervezetek alapvető célja az, hogy a muszlim közösségekben kialakítsanak és megőrizzenek egy erősen politizált muszlim identitást, befolyást gyakoroljanak a sport-, vallási és kulturális egyesületek fölött, magukat úgy pozícionálják a véleményformálók és a kormányzati szervek előtt, mint a muszlim közösségek elsőszámú képviselője és szervező ereje.[8] Ezzel a törekvéssel párhuzamosan azonban igyekeznek szigorú iszlám törvényeket foganatosítani és konzervatív alapelveket – meggyőzéssel vagy lelki nyomásgyakorlással – rákényszeríteni a közösségek tagjaira.[9] E kettősséget felismerve a német Alkotmányvédelmi Hivatal (Bundesamt für Verfassungsschutz) már 2005-ben a német társadalmi kohézió elleni komoly fenyegetésnek minősítette a konzervatív, látens módon iszlamista csoportokat.[10]
Az európai muszlimok többsége baloldali pártokra szavaz
Az európai muszlimok többsége a nyugat-európai alsó középosztályhoz tartozik, a munkanélküliek aránya is magas közöttük.[11] E közösségeket hagyományosan is az alsó középrétegek körében népszerű munkás- és szociáldemokrata pártok igyekeztek megszólítani.[12]
Az elmúlt években több európai országban érezhető volt bizonyos ideológiai és strukturális válság e pártoknál, ami népszerűségük radikális csökkenéséhez vezetett az őshonos szavazók körében. [13] Nem meglepő tehát, hogy a szocialisták és a szociáldemokraták, illetve az újbaloldalhoz tartozó zöld pártok hagyományosan bevándorláspártiak voltak. A muszlim szervezetek számára e helyzet lehetőséget adott érdekszövetségek megkötésére, ami összekapcsolja a szavazókat toborzó politikusokat és pártjaikat a nagyobb társadalmi-politikai befolyásra törekvő muszlimokkal, másképp megfogalmazva: a betelepülést és a segélyt támogatókat a szavazatot adókkal. E stratégia keretében a pártok egyrészt a közösségek autonómiáját erősítő engedményeket ígérnek és tesznek – például a saría bizonyos elemeinek engedélyezésével vagy a muszlim életmód szabályrendszerének figyelembe vételével –; másrészt önmagukat mérsékelt muszlimnak valló politikusokat pártszínekbe öltöztetnek.
Nyugat-Európa országaiban a muszlim szavazók megnyerése immár kulcseleme a kampánystratégiáknak. François Hollande 2012-ben azt ígérte a választási programjában, hogy a 2014-es önkormányzati választásokon már az országban élő, francia állampolgársággal nem rendelkező bevándorlók is szavazhatnak, az országban tartózkodó mintegy 400 ezer illegális muszlim bevándorlónak pedig amnesztiát helyezett kilátásba. Az ígéretek közül egyik sem valósult meg, de ez a taktika elegendő volt ahhoz, hogy az elnökválasztás második fordulójában a muszlim választók 86 százaléka Hollande mellett tegye le a voksát.[14]
A svéd Szociáldemokrata Párt a vallási tagozatán keresztül már az 1990-es évek végén együttműködési megállapodást kötött az akkori egyik legjelentősebb országos muszlim szervezettel (Sveriges Muslimska Råd – Svédországi Muszlim Tanács) annak érdekében, hogy növeljék a muszlim hátterűek részvételét a svéd politikai életben, és ezáltal több szavazót nyerjenek pártjuknak,[15] amellyel egy 2015-ben végzett felmérés szerint a muszlim szavazók 61 százaléka szimpatizál.[16] Szintén Svédországban egy török hátterű politikus a Zöld Párt színeiben miniszteri tárcát kapott a jelenlegi kormányban annak ellenére, hogy évek óta nyíltan szélsőséges, zsidóellenes nézeteket vallott, az Iszlám Állam oldalán harcoló európai radikális iszlamistákat az 1939-es finn téli háborúban szolgáló svéd önkéntesekhez hasonlította, emellett pedig kapcsolatban állt a török Szürke Farkasok nevű szélsőséges iszlamista szervezettel is.[17]
A német szakszervezetek a bevándorlók közül már az 1960-as években toboroztak tagokat, ezért nem meglepő, hogy a szociáldemokraták és a zöldek támogatták elsőként a törökök kettős állampolgárságát.[18] A 2013-as németországi parlamenti választásokon a török származású választópolgárok közel 64 százaléka szavazott az SPD-re, a német szociáldemokrata pártra.[19] A szavazócsoport második és harmadik legnagyobb pártpreferenciáját képező zöld pártot (die Grünen), illetve a Baloldali Pártot (die Linkspartei), a török származásúak pártonként 12-12 százalékkal támogatták.[20] A Welt Online hírportál februárban végzett közvélemény-kutatása szerint az SPD és a Zöldek hívei támogatnák leginkább az európai uniós állampolgársággal nem rendelkezők szavazati jogát (63, illetve 64 százalékkal).[21]
Nagy-Britanniában a Munkáspárt (Labour) az 1980-as évek elejétől kezdve törekszik a muszlim szavazatok megnyerésére, melyeknek már akkor jelentős volt a súlya egyes nagyvárosokban, mint például Bradfordban, Leicesterben, Birminghamben és London egyes kerületeiben.[22] Ez a trend jellemezte az 1990-es éveket is, és becslések szerint az 1997-es választásokon 5 muszlimból 4 a Munkáspártra szavazott.[23] A Nagy-Britanniában élő muszlimok körében végzett 2011-es felmérés szerint a 2010-es választásokon 37 százalékuk a Munkáspártot támogatta, míg a Konzervatív pártra 12 százalékuk szavazott.[24] A Tony Blair miniszterelnöki kinevezését (2005) követő első hónapokban kormányzati támogatással hozták létre a Muslim Council of Britain (Nagy-Britannia Muszlim Tanácsa) nevű ernyőszervezetet. Az ország vezetői úgy tekintettek a Tanácsra, mint a bevándorlók szavazatainak garanciájára, ezért igyekeztek minél szorosabb kapcsolatokat kialakítani a szervezettel. Ennek gyümölcseként hivatalosan is támogatták a Runnymede Trust beszámolóját az iszlamofóbiáról,[25] és törvénybe foglalták a muszlim iskolák állami támogatását.[26]
A szocialista és a szociáldemokrata pártok az integrációt kizárólag a társadalmi mobilitással és a szociális helyzettel hozzák összefüggésbe.[27] Az SPD egy 2010-es bevándorláspolitikai összegzésében az integrációs nehézségeket az esélyegyenlőség hiányának tulajdonítja, amely elsősorban az oktatás és a foglalkoztatás terén tapasztalható. Az integráció a dokumentum definíciója szerint nem kulturális vagy vallási, hanem főként szociális kérdés.[28]
Az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet felemelkedésével kapcsolatban számos európai szocialista politikus hozta fel magyarázatként a nyugati elnyomást, a gyarmatosítást, a közel-keleti szegénységet, az Európában élő muszlimokat érintő „strukturális diszkriminációt és intézményesült rasszizmust”.[29] A második és harmadik generációs muszlim bevándorló fiatalok körében végbemenő iszlamista indíttatású radikalizálódást pedig előszeretettel értelmezik „generációs lázadásként”, esetleg társadalmi forradalomként.
Jobbközép pártok és a muszlim bevándorlók
A 2002 és a 2006 közötti időszakban a jobbközép kormányok sokat tettek azért, hogy az iszlámot is beillesszék az állam és az egyházak kapcsolatát szabályozó keretekbe. E pártok rendszerint támogatják a muszlim közösségek önszerveződését, korlátozásoktól mentes vallásgyakorlatát és a mecsetépítéseket. Abban a reményben, hogy szorosabb felügyelettel leleplezhetők és megelőzhetők a szélsőséges tendenciák, Franciaországban, Németországban és Olaszországban éppen a jobbközép vezető politikusai voltak azok, akik egyezményeket kötöttek magukat mérsékeltnek valló iszlamistákkal.[30]
A legelső muszlim hátterű miniszterek kinevezése Franciaországban a jobbközépet képviselő Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy nevéhez fűződik.[31] Sarkozy volt az, aki belügyminiszterként a jobbközép Rafarrin-kormányban támogatta az Muzulmán Vallás Francia Tanácsának (Conseil français du culte musulman) létrehozását 2003-ban.[32] Ezt azzal indokolta, hogy jobb az olyan iszlám képviselet, amely látható, mint egy olyan, amely „a sötétben” működik, és terjeszkedik.[33] Olaszországban a balközép kormány szabta feladatul a belügyminisztériumnak egy muszlim tanács létrehozását 1998-ban, de kereszténydemokrata volt az a belügyminiszter, aki végül aláírta a megállapodást az Iszlám Tanács (Consulta Islamica) létrehozásáról 2004-ben. Hasonló volt a helyzet Németországban is, ahol a Zöldek kezdték el kidolgozni a „német muszlim” fogalmát, és komoly szerepet vállaltak az 1999-es új állampolgársági törvény kidolgozásában is. Azonban itt is kereszténydemokrata volt az a belügyminiszter, aki beleegyezését adta a Német Iszlám Konferencia (Deutsche Islam Konferenz) megalapításához 2006-ban.[34]
A jobbközép pártok általában óvatosabb bevándorláspolitikát hirdetnek, a juttatásokat több feltételhez kötik, és erősebben hangsúlyozzák a biztonsági szempontokat, ám politikájuk a gyakorlatban nem különbözik markánsan a baloldali pártokétól, amint ezt a német CDU-CSU koalíció migrációs politikája is tükrözi: a különbség inkább az intézkedések indoklásában, nem pedig a döntésekben van. A vallási értékek hangsúlyozása elvileg olyan platformot kínál, amely a muszlimok érdekeit a jobboldali eszmékhez közelíti, ugyanakkor anyagi boldogulásukat jobban szolgálják a baloldal által garantált juttatások és szociális segélyek. Ezt a vélekedést igazolja, hogy míg a Nagy-Britanniában élő muszlimoknak csupán 5 százaléka érzi úgy, hogy a Konzervatív Párt képviseli az érdekeit, az értékhasonlóság szempontjából 26 százalék vélte úgy, hogy a konzervatívok értékrendje közel áll az övéhez.[35]
Az európai politikusok az iszlámmal kapcsolatosan rendszerint két súlyos értelmezési hibát követnek el. Egyrészt nem értik a vallás szerepét és jelentőségét a muszlim közösségekben, nem ismerik fel, hogy az iszlámban a politika és a hit nem választható el egymástól, ezért a vallás sem szorítható vissza a magánszférába. Másrészt a különböző vallási és etnikai csoportokat a kulturális relativizmus szempontjából közelítik meg, amely szerint minden kultúra egyenrangú és ezért egyetlen kulturális gyakorlat sem kritizálható.
Az iszlamista pártok – egyelőre – nem meghatározóak
A muszlimok részben meglévő politikai csatornákon, részben pedig új szervezeteken keresztül törekednek érdekeik érvényesítésére. Hollandiában 2014-ben alakult meg a Denk (Gondolat) nevű párt, amelyet két török származású politikus, Tunahan Kuzu and Selçuk Öztürk alapított, akik korábban a Holland Munkáspárt képviselőjeként jutottak be a parlamentbe. A Munkáspártból azért léptek ki, mert nem értettek egyet a muszlim közösség biztonsági célú ellenőrzésével, ám képviselői helyüket megtartották, sőt a közelmúltban rendezett választáson eggyel bővíteni is tudták.
Nyugat-Európa számos országában nevükben is muszlim – és többnyire nyíltan iszlamista nézeteket valló – pártokat is bejegyeztek. Finnországban a konvertiták 2007-ben megalapították a Finnországi Iszlamista Pártot (Suomen islamilainen puolue), amelynek célkitűzései között szerepelt az iszlám előírások (halal) szerinti állatlevágás törvényi bevezetése, a muszlim gyerekek felmentése az iskolákban a zenei és a testnevelés-oktatás alól, valamint – hosszú távon – a saría törvénykezés elfogadtatása.[36] A Dán Muszlim Párt (Dansk Muslim Parti) 2008-ban célként fogalmazta meg, hogy Dánia Európa első muszlim országává váljon.[37] Az iszlamista pártok rendszerint a hátrányos megkülönböztetés elleni harc és az erkölcsi újjászületés jelszavait hangoztatják, és a saría mint a társadalmat a legoptimálisabban szabályozó jogrendszer bevezetése mellett kampányolnak. Ezt a törekvést fejezik ki az úgynevezett Sharia4 mozgalmak, amelyek a politikai aktivizmuson túllépve a militáns érdekérvényesítést hirdetik.[38]
A politikai térhódítás vallásjogi igazolása
A muszlim vallásjogászok többsége úgy véli, hogy a befogadó országok politikai erőviszonyainak alakítása, azaz a választási részvétel és a tudatos szavazói magatartás kötelező a muszlimok számára. A Hezbollah szellemi vezetőjeként ismert néhai Muhammad Huszain Fadlallah szerint a nyugatra vándorlás lehetőség az iszlám térhódítás számára. A muszlim soha nem fogadhat hűséget egy hitetlennek, de élhet vele egy országban.[39] Az államapparátusban és a közigazgatásban való munkavállalás javallt, ha ez az iszlám és a muszlimok ügyét szolgálja.[40] Követőit taktikai tanáccsal is ellátta, miszerint az érdekek érvényesítését nem konfrontációval, hanem „a rések megkeresésével” lehet megvalósítani.[41] Ezt a gondolatot részletesen is kifejtette: „az általános vagy helyhatósági választások alkalmával megegyezhetünk egy jelölttel abban, hogy neki adjuk a szavazatunkat, ha cserébe, támogat minket napi ügyeinkben az adott országban, vagy segít a nyomásgyakorlásban a származási országaink érdekében… ʻLegyél nélkülözhetetlen a másik számára, és tisztelni fog.’ Arra kell tehát törekednünk, hogy politikai, gazdasági, biztonsági, kommunikációs és tudományos szempontból is szükségük legyen ránk.”[42]
Az iraki szunnita vallásjogász és az iraki Muszlim Testvérek egyik vezetője Muhammad Ahmad al-Rásid szerint a muszlimok részéről az a „bölcs” szemlélet, ha elfogadják a „hitetlen” (káfir) ország jogrendszerét és részt vesznek a politikai életében, amennyiben ez a muszlimok érdekeit szolgálja, illetve segít annak megakadályozásában, ami a közösségre veszélyt jelent. „A háború földjén” – a nem az iszlám fennhatósága alatt álló területek hagyományos elnevezése – hasznos, ha egy muszlim jelölteti magát a törvényhozásba, hogy ezzel a muszlimok jogait erősítse, és megvédje őket a rájuk leselkedő veszélyektől. Ha nincs elég muszlim szavazó egy muszlim jelölt parlamentbe juttatásához, akkor olyan nem muszlim jelöltre kell szavazni, akitől remélhetik, hogy védeni fogja a közösség érdekeit.[43]
Júszef al-Qaradáwí, a dublini székhelyű Európai Fatwa és Kutatási Tanács elnöke szerint „[A] politizálás nem jog (…) hanem kötelesség.” Ennek módozatait a következőképpen részletezi: a muszlim közösség tagjai közül kerüljenek ki polgármesterek, kormányzók, képviselők, a törvényhozásban támogassanak – anyagilag és szavazatukkal – nem muszlim jelöltet, ha ő jobban szolgálná az iszlám és a muszlimok érdekeit, mint egy muszlim; törekedjenek az állampolgárság megszerzésére, mert ez a jogok gyakorlásának a feltétele. „A nem muszlimokkal való együttműködésnek és az irányukba mutatott udvariasságnak semmi köze nincs a hűséghez. A cél a muszlim jelenlét megerősítése a nem muszlim országokban, a közéletben való aktív részvétellel.”[44]
Következtetések
A nyugat-európai politikai elit egy részének a muszlim közösségekkel kötött érdekszövetsége csupán egyik színtere az iszlám európai térhódításnak, és ezért nem lehet és nem szabad pusztán elszigetelt jelenségként értelmezni. Az európai muszlim érdekérvényesítés leghatásosabb módja a bevett pártokban politizálás – pártszínekbe öltözés, muszlim „tagozatok” létrehozása, egyre magasabb posztok megszerzése. Az iszlamizmus térhódítása elképzelhetetlen lenne azon kulturális relativista hozzáállás nélkül, amely szavazótábora kiterjesztése érdekében szemet huny afölött, hogy egyes muszlim társadalmi gyakorlatok az európai értékrendbe ütköznek. A kulturális relativizmus rendszerint figyelmen kívül hagyja a radikális iszlamisták jelentette nemzetbiztonsági kockázatot, továbbá mind passzivitásával, mind félreértelmezett engedékenységével hozzájárult a párhuzamos társadalmak kialakulásához és megerősödéséhez.
[1] Pew Research Institute (2015): Europe projected to retain its Christian majority, but religious minorities will grow. Elérhető: http://www.pewresearch.org/fact-tank/2015/04/15/europe-projected-to-retain-its-christian-majority-but-religious-minorities-will-grow/. [A letöltés ideje: 2017. március 15.]
[2] Franciaország népszámlásról szóló, 1872 óta hatályban lévő törvénye tiltja az etnikai és vallási hovatartozás hatóságok által történő regisztrációját. A törvényt a francia törvényhozók 1978-ban megerősítették.
[3] Patacchini, Eleonora – Ragusa, Guiseppe – Zenou, Yves (2015): Exploratory Analysis for Europe, In: Boeri -Patacchini – Peri (eds.): Unexplored Dimensions of Discrimination, Oxford University Press, 176. o. ISBN 987-0-19-872985-3.
[4] A Tanács és az Európai Parlament 763/2008. (2008. július 9.) rendelete határozza meg a Bizottság 1201/2009. (2009. november 30.) rendeletével együtt, hogy milyen minimális adatokat és miként kell begyűjteni a népszámlálásnál.
[5] Muslims in European Politics. Elérhető: http://www.euro-islam.info/2010/05/17/muslims-and-political-participation-in-europe/. [A letöltés ideje: 2016. november 20]
[6] Tarek Dahroug, „The Muslim Brotherhood in Europe”, Al-Ahram Weekly Issue 1140, 21 – 27 March 2013. Elérhető: http://weekly.ahram.org.eg/News/15614/32/The-Muslim-Brotherhood-in-Europe.aspx. [A letöltés ideje: 2016. március 20.]
[7] Vidino, Lorenzo (2010): The New Muslim Brotherhood in the West, Columbia University Press, 107. o.
[8] Vidino (2011), 54-55. o.
[9] Uo.
[10] Bundesamt für Verfassungsschutz (2005): Verfassungsschutzbericht 2005, 192-195. o.
[11] BBC (2005): Muslims in Europe – a country guide. Elérhető: http://news.bbc.co.uk/2/hi/europe/4385768.stm. [A letöltés ideje: 2016. május 30.]
[12] Vidino (2011), 57. o.
[13] Lévesque Benoit.(2016)The crisis in European social democracy: a crisis like no other, Open Democracy / ISA RC-47: Open Movements. Elérhető: https://opendemocracy.net/beno-t-l-vesque/crisis-in-european-social-democracy-crisis-like-no-other. A letöltés ideje [2017. március 2.]
[14] Zennou, Albert: Les musulmans de France votent à gauche, Le Figaro, 2013.07.08., Elérhető: http://www.lefigaro.fr/politique/2013/07/08/01002-20130708ARTFIG00560-les-musulmans-de-france-votent-a-gauche.php. [A letöltés ideje: 2016. május 30.]
[15] Thoralf Svensson svéd szociáldemokrata politikus honlapja, elérhető: http://thoralf.bloggplatsen.se/2014/02/02/10519020-96-procent-av-muslimerna-rostar-pa-de-rodgrona/. [A letöltés ideje: 2016. május 30.]
[16] Magnus Hagevi svéd politológus blogja, elérhető: https://hagevi.wordpress.com/2016/04/29/svenska-muslimers-partisympatier/. [A letöltés ideje: 2016. május 30.]
[17] Mehmet Kaplan építésügyi és városfejlesztési miniszter 2016. április végén távozott posztjáról a török iszlamista mozgalommal fenntartott kapcsolatai miatt.
[18] Laurence, Jonathan (2013): Integrating Europe’s Muslim Minorities, Elérhető: https://www.dissentmagazine.org/article/islam-and-social-democrats. [A letöltés ideje: 2016. május 30.]
[19] Bundestagswahl 2013 – So haben Deutsch-Türken gewählt. Migration in Germany, 2013.10.30. Elérhető: http://www.migazin.de/2013/10/30/bundestagswahl-2013-so-haben-deutsch-tuerken-gewaehlt/. [A letöltés ideje: 2016. május 30.]
[20] Uo.
[21] Welt Online (2017): Anhänger von SPD und Grünen wollen Ausländer mitwahlen lassen, 2017.02.18. Elérhető: https://www.welt.de/politik/deutschland/article162183536/Anhaenger-von-SPD-und-Gruenen-wollen-Auslaender-mitwaehlen-lassen.html, [A letöltés ideje: 2017. március 5.]
[22] Steven Vertovec, „Islamophobia and Muslim Recognition in Britain,” in Yvonne Yazbeck Haddad, ed., Muslims in the West: From Sojourners to Citizens (Oxford: Oxford University Press, 2001), 29.
[23] Nadeem Azam, „Election Analysis,” Q-News, June 1997, in Vidino (2010),123. A Q-news egy első sorban muszlim közönségnek szóló hírpoltál volt, amely ma már nem érhető el az Interneten.
[24] Degrees of separation, Ethnic minority voters and the Conservative Party, 2012 http://lordashcroftpolls.com/wp-content/uploads/2012/04/DEGREES-OF-SEPARATION.pdf, 44. [A letöltés ideje: 2016. május 5.]
[25]The Runnymede Trust: Islamophobia – a challenge for us all. Elérhető: http://www.runnymedetrust.org/uploads/publications/pdfs/islamophobia.pdf. [A letöltés ideje: 2016. május 10.]
[26] „MCB Hosts Luncheon Meeting with Jack Straw,” http://www.mcb.org.uk/mcb-hosts-luncheon-meeting-with-jack-straw/
[27] Laurence, 2013.
[28]http://archiv.spd-berlin.de/archiv-partei/wahlkampfarchiv/2006-archiv-berlinwahl/klaus_wowereit/unterwegs_mit_klaus_wowereit/26-september-2010-spd-verabschiedet-resolution-zur-integration/
[29] http://foreignpolicy.com/2016/04/13/the-joint-smoking-gay-club-hopping-terrorists-of-molenbeek-abdeslam-radicalization/
[30] Laurence, 2013.
[31] Laurence, 2013.
[32] Taras, Raymond (2012): Xenophobia and Islamophobia in Europe, Edinburgh University Press, ISBN 978 0 7486 5071 2, 152. o.
[33] Uo.
[34] Laurence, 2013.
[35] Degrees of Separation (2012), 45-46.
[36]Yle (2007): Finland fick muslimskt parti, 2007.06.09. Elérhető: https://svenska.yle.fi/artikel/2007/09/06/finland-fick-muslimskt-parti [A letöltés ideje: 2017. március 2.]
[37] DAMP – Danish Muslim Party, EuroNews, 2008.01.26. Elérhető: https://en.europenews.dk/DAMP-Danish-muslim-party-79126.html. [A letöltés ideje: 2016. június 2.]
[38] Vidino, Lorenzo: Sharia4: From Confrontational Activism to Militancy (2015). Elérhető: http://www.terrorismanalysts.com/pt/index.php/pot/article/view/415/825 [A letöltés ideje: 2017. február 5.]
[39] Muhammad Hussain Fadlallah, Islamic Lanterns. Conceptual and jurisprudence questions for natives, emigrants and expatriates, Beirut, Dar al-Malak, 89.
[40] Uo. 92-93.
[41] Uo. 147.
[42] Uo. 169-170.
[43] Forrás: https://islamicfatwa.wordpress.com/2009/04/06/ . [A letöltés ideje: 2017. március 23.]
[44] Uo.
