Beszámoló a Migrációkutató Intézet kutatóinak oxfordi konferencia-részvételéről

Bevezetés

Speidl Bianka vezető kutatónk és Janik Szabolcs kutatónk részt vett az Oxfordban szervezett „Symposium on Population, Migration and the Environment” elnevezésű kétnapos rendezvényen, melyen nemzetközi szakemberek mutatták be kutatási eredményeiket a népesedés, migráció és környezeti kérdések területein. A rendkívül változatos témákat amerikai, angol, indiai, olasz, orosz és spanyol kutatók prezentálták. A Migrációkutató Intézet részéről Speidl Bianka mutatta be a bécsi fiatalok körében készült kutatásának eredményeit. Tanulmányában az osztrák fővárosban élő bevándorló hátterű középiskolásokkal készített interjúit dolgozta fel, melyek célja a muszlim és egyéb (jellemzően keresztény) vallású fiatalok értékpreferenciáinak feltérképezése volt az integráció aspektusából. Az előadás mellett munkatársaink több kutatóval egyeztettek az esetleges jövőbeli együttműködés lehetőségeiről. Az alábbiakban röviden bemutatunk egy, a migráció gazdasági hatásaival foglalkozó előadást, illetve Speidl Bianka eredményeit is ismertetjük.

Az előadások

Robert Rowthorn, a Cambridge University professzora a migráció általános gazdasági hatásait és folyamatait vázolta fel. Előadásában kitért arra, hogy a globális tendencia egyértelműen azt mutatja, hogy egyre többen élnek születési országuktól különböző államban: míg 1960-ban 72 millióan (2,5%), addig 2015-ben 243 millió személyre (3,3%) volt ez jellemző. A növekedés mögött geopolitikai okokat (pl. jugoszláviai menekültek) is találunk. A migráció általánosságban történhet menekülés, családegyesítési és gazdasági okokból. A klasszikus mintázat szerint a fejlődő országokból érkezők sokszor alacsony formális képzettséggel rendelkeznek, ugyanakkor a tanultabb rétegeknél magasabb a migrációs hajlandóság. Ennek is meg vannak a praktikus okai: a hallgatóknál például erősebb a mobilitási csatorna és az anyagi lehetőségeik is jobbak (pl. ösztöndíjak), így könnyebbé válik a migráció. A szegényebb, alacsonyabb képzettségűeknél a viszonylag kis földrajzi távolság hathat katalizátorként (pl. mexikóiak migrációja az USA-ba). A professzor felvázolta az „agyelszívás” („brain-drain”) jelenségéhez kapcsolódó két alapvető megközelítést. A klasszikus nézet szerint a diplomások szegény országokból történő kivándorlása minden esetben káros, addig az új megközelítés azt mondja, hogy a távozás nyomán egyre többen kívánnak majd továbbtanulni.

Rowthorn szerint a migráció teljes globális liberalizálása hatalmas tömegeket mozdítana meg a szegényebb országokból a gazdagabbak felé. E folyamat legnagyobb nyertesei maguk a migránsok lennének, ugyanakkor a kibocsátó és a fogadó országokban is felmerülnének költségek, veszteségek. A globális GDP egyes becslések szerint jelentősen nőne, azonban a professzor úgy látja, hogy e becslések erősen spekulatívak. Rowthorn kitért az aktuális trendekre is. Elmondta, hogy az OECD országoknál demográfiai, költségvetési és munkaerő-piaci hatásokat kell elsősorban számba venni. A legmagasabb bevándorlással a jövőben Ausztrália és Kanada szembesülhet, az európai országokat közepes (Olaszország, Spanyolország, Németország és Nagy-Britannia) és alacsonyabb (Lengyelország, Franciaország) bevándorlás jellemezheti majd. Komoly kihívást jelent majd az érkezők munkaerő-piaci integrálása – a tapasztalatok szerint különösen a nők esetében –, melynek sikeressége meghatározza a bevándorlás költségvetési egyenlegét is. Az előadó egyik fontos konklúziója volt, hogy az Európát célzó bevándorlás népességnövelő hatása sokkal erősebb, mint amit a korszerkezetre gyakorol – tehát a demográfiai változások elsősorban mennyiségiek, és nem minőségiek.

Speidl Bianka előadásában az autoritásról alkotott felfogás és az integrációs készség összefüggéseit mutatta be. A kutatás alapját egy 2016 márciusában és áprilisában végzett interjúsorozat adta, mely során bevándorló hátterű kamaszkorú (16-18 éves) fiatalokat kérdeztek meg egy bécsi középiskolában arról, hogy milyen megfontolások alapján hoznak döntéseket. A kvalitatív módszertanú lekérdezés arra is kiterjedt, hogy mi a véleményük a befogadó társadalomról és annak kultúrájáról. A 34 megkérdezett fiatalból 22 muszlim vallású volt, akik Afganisztánból, Törökországból, Irakból, Szíriából, Csecsenföldről, Koszovóból, Albániából és a volt Jugoszláviából érkeztek.  A kutatás a kulturális integráció (alkalmazkodás, elfogadás és azonosulás) folyamatáról, illetve a bevándorló hátterű fiatalok befogadó kultúráról alkotott nézeteinek feltérképezését szolgálta. A fókuszban az a kérdés volt, hogy a keresztények és muszlimok miként próbálják meg összeegyeztetni saját kultúrájuk értékrendjét a befogadó társadaloméval. A lekérdezés során arra is kíváncsiak voltak, hogy milyen válaszokat adnak a vallásban gyökeredző családi és szekuláris társadalmi elvárásokra, milyen lehetőségekkel élnek és melyeket utasítanak el. A kutatás igyekezett feltárni a fiatalok családi hátterét, társas életét, illetve jövőképét is.

Speidl Bianka elmondta, hogy a válaszokban 6 visszatérő közös elemet azonosítottak be, amelyek a vallás és a tekintély-fogalom központi szerepét bizonyították az integráció folyamatában. A kutatás során a tekintély olyan társadalmi és erkölcsi kategóriát jelentett, melynek követése/elutasítása tudatos választás eredménye, vagyis a tekintély koncepciója egyértelműen kulturális-integratív jelentőséget hordoz. Az előadó elmondta, hogy a tekintély vizsgálatára – Max Weber elmélete alapján – a következő három autoritás típus esetében került sor: tradicionális (elsősorban a szülők által megtestesített), racionális-jogi (az intézményrendszer által képviselt) és karizmatikus (rendszerint vallási vezetőkre ruházott).

A kutatás során megkérdezték a fiatalokat, hogy számukra mit jelent kereszténynek/muszlimnak lenni. A lekérdezés kitért a szülői tekintély elfogadása/megkérdőjelezése mögötti érvrendszerre, az intézmény (jelen esetben az iskola) szabályrendszerének egyértelműségére és elfogadhatóságára, valamint a vallási tekintélyekhez való viszonyulás módozataira is. Speidl Bianka elmondta, hogy a válaszok alapján a keresztény diákok elsősorban racionális megfontolásokból és konformitásból fogadtak el egy személyt tekintélynek, míg a muszlimok vallási referenciákra hivatkoztak, azaz végső tekintélyként magát a vallást jelölték meg. Az iszlám előírásai – akár szigorúan betartva akár időszakosan, rugalmasan kezelve – a vallás által kijelölt határok megszilárdulását eredményezik, amely a vallási közösség integritásának megőrzését és a nem-muszlim külvilágtól való elkülönülését szolgálja. A kutatás egyik fontos konklúziója, hogy a kevésbé vallásos muszlim fiatalok is kialakítanak egyfajta pszichés távolságtartást a környezettől, amelyre nem vonatkoznak az őket kötelező vallási előírások és elvárások. A bécsi lekérdezés alapján kijelenthető továbbá, hogy a vallás elsődleges autoritásként történő definiálása csökkenti az integrációs készséget és képességet.