Az olasz migrációs politika háttérének elemzése
Tóth Bálint László (külpolitikai szakértő, nemzetközi befektetési kockázatelemző) vendégszerzőnk írása
Bevezetés
2015-ben a lakosság csaknem 10 százaléka, 5,7 millió fő élt bevándorlóként Olaszországban.[1] Római belügyminisztériumi jelentések alapján 2016-ban hozzávetőleg 145 ezren léptek illegálisan olasz államterületre, aminek következményeként az átmeneti befogadótáborok zöme túlzsúfolttá, az addig fennálló bevándorlási szabályozás pedig fenntarthatatlanná vált.[2] A helyzet már nem pusztán a táborokban tömegesen felgyülemlett bevándorlók, hanem az olasz lakosság biztonsága szempontjából is kezdett veszélyessé válni. 2015-től napjainkig csaknem 170 szélsőséges iszlámizmussal vagy a terrorizmus támogatásával gyanúsítható külföldit toloncoltak ki a mediterrán államból.[3]
Központi földrajzi elhelyezkedése révén Olaszország az Európába irányuló migrációnak jelentősen kitett területnek számít. Az elmúlt évszázad során Itália egyaránt tapasztalt határokon belüli és kívüli, kifelé és befelé irányuló, fejlődést elősegítő és gátló, kényszer- és önkéntes, valamint pozitív (a gazdasági fejlődés eredményeként és feltételeként megvalósuló), és negatív (rabszolga-kereskedelemből és nemzetközi prostitúcióból eredő) népvándorlásokat.
A migrációs politika olaszországi jogszabályi háttere viszonylag rugalmas: az egyes helyi közigazgatási szervek komoly mérlegelési lehetőséggel rendelkeznek a bevándorlási, letelepedési, munkavállalói és menedékkérelmek elbírálása terén. Ahhoz azonban, hogy érthetővé váljon Róma mai idegenrendészeti és migrációs politikája, fontos tekintetbe venni az ország biztonságpolitikai, történelmi, társadalmi, gazdasági, kulturális és stratégiai adottságait.
Olaszország és a népvándorlások
Itália geostratégiai adottságairól
A Mediterráneum szívében található Appennini-félsziget földrajzi, kulturális és sokáig politikai értelemben is két részre osztja, illetve osztotta a Földközi-tenger medencéjét. Az ország centrális fekvéséből következően a térség biztonságát illető kérdések mindig is a római politika homlokterében helyezkedtek el. A közelmúltat tekintve az 1990-es években Jugoszlávia széthullása miatt az adriai övezet állította biztonságpolitikai kihívások elé az olasz kormányzatot, a 2011-es arab forradalmak óta pedig a meggyengült és bizonytalan központi irányítással rendelkező észak-afrikai államokkal való kapcsolattartás adja az egyik legfontosabb politikai prioritást. Muszáj megjegyezni a földközi-tengeri hajózási–kereskedelmi útvonalak fontosságát is. A Mediterráneum rendelkezik az európai árucsere-forgalom egyik legősibb és legforgalmasabb úthálózatával. Az itáliai kikötők napjainkig óriási gazdasági hasznot húznak abból, hogy a főbb dél-európai kereskedelmi hajóutak mentén – és találkozásán – helyezkednek el.[4] Ezért tehát Róma számára a hajózási útvonalak és a kereskedelem biztonságának szavatolása érdekében kulcsfontosságú a földközi-tengeri országokkal ápolt jó kapcsolat.
A római Belügyminisztérium a két földrész kormányai közös feladatának tekinti a bevándorlók Afrikában tartását. Az Európába irányuló átkelések során csak 2016-ban több mint 4 500-an haltak meg vagy tűntek el a Földközi-tengeren.[5] A hasonló tragédiák megakadályozásának első számú eszközeként az embercsempészekkel szembeni közös fellépést jelölte meg a regnáló olasz kabinet, de közben hangsúlyozta a migrációt kiváltó okok megszüntetésének fontosságát is, amit a kibocsátó országok fejlődésének segítésével – tehát jelentős pénzadományokkal, befektetésekkel, oktatással – lát megvalósíthatónak. Róma igyekszik a saját parti őrségét (Guardia Costiera) és az Európai Unió által biztosított tengeri egységeket (Triton, EuNavforMed) a leghatékonyabban bevetni az illegális bevándorlás, az embercsempészek és a tengeri elhalálozások megakadályozása érdekében, ezért a témát érintő valamennyi brüsszeli fórumon aktívan fellép. A Földközi-tenger nyugati medencéjét ellenőrző, 2015-től működő EuNavforMed2 európai katonai művelet olasz parancsnoksága a saját egységeit Líbia és a többi észak-afrikai tranzit- és kibocsátó ország felségvizein járőröztetné, azonban ez az említett államok, illetve az ENSZ Biztonsági Tanács felhatalmazása nélkül nem valósítható meg.[6] Napjainkban az olaszországi bevándorlók több mint 90 százaléka Líbia felől érkezik, jóllehet alig találni közöttük líbiait.[7] Olaszországnak komoly problémát okoz Tripoli bizonytalan helyzete. A migrációs tranzitországnak jelenleg több kormánya van egyszerre, és a római vezetésnek a nemzetközi közösség többsége által elfogadott kabinettel közösen meghozott döntéseit a többi líbiai vezető testület nem ismeri el magára nézve érvényesként. Rómának gazdasági szempontból is kiemelten fontos partnere a szomszédos észak-afrikai ország.[8] 2013-tól folyamatosak az olasz segélyszállítmányok, katonai és technikai szubvenciók a déli szomszéd irányában. Mindez a migrációs folyamatok szempontjából nélkülözhetetlen, hiszen Róma – az EU meghosszabbított karjaként – így erősítheti a gyenge líbiai központi egységkormányt a rivális helyi kabinetekkel szemben annak érdekében, hogy az ország hosszú távon megbízható pufferzónaként üzemelhessen a jövőben úgy, amint azt a 2011-es forradalom előtt tette.
A római bevándorlási szabályozás történelmi hátteréről
Manapság befogadó, alapvetően liberális bevándorláspolitika jellemzi a római migrációs politikát, aminek a történelmi–kulturális gyökerei messzire nyúlnak vissza.[9] Már az ókori Római Birodalom is a különféle kultúrák olvasztótégelyeként funkcionált évszázadokon keresztül. Magára a mai olasz nyelvre is meghatározó hatással voltak az északról betörő germánok és az Afrika irányából érkező népcsoportok.[10] A népvándorlások itáliai gasztronómiát (ld. kávé, tésztafélék, fűszerek), művészeteket, épített környezetet ért impulzusai mindenki számára nyilvánvalóak. A csizma alakú félszigeten folyamatosan végbemenő évezredes népmozgások 20–21. századi megnyilvánulásainak azonban három fő szociokulturális aspektusa van: a rövid, huszadik századi gyarmattartói múlt jelenkori következményei, az országból való kivándorlás, valamint a társadalom megosztottsága napjaink római bevándorlás- és menekültpolitikája megítélése kapcsán.
A gyarmattartó múlt modernkori következményeiről és az Európán kívüli bevándorlókról
Az Olasz Királyság 1882-től kezdte kiépíteni a gyarmati rendszerét. Eleinte az Afrika szarva övezetben jutott területekhez (Eritrea, Szomália), majd a két világháború között Líbiát, Abesszíniát, Albániát, egyes görög szigeteket, valamint az észak-kelet kínai várost, Tiencsint hódoltatta. 1947-ben az új olasz állam valamennyi gyarmatáról lemondott,[11] 1960-ban pedig az egyes szomáliai területek feletti nemzetközi közigazgatási gyámsági szerepe is véget ért. A gyarmati rendszer megléte nem befolyásolta érdemben az olasz bevándorlási szabályozást. Róma migrációs politikája mindig is a nyugati trendekhez alkalmazkodott, s kevés volt benne az egyedi jelleg. Olaszországban az 1920-as évekig az 1865-ben elfogadott polgári törvénykönyv alapján meghatározott, alapvetően liberális és befogadó bevándorláspolitika volt érvényben, amely – kevés kivétellel – a saját állampolgárokéval csaknem megegyező jogokat biztosított a betelepülőknek. Mindez tükrözte a kor Európájának szellemét.[12] 1926-ban a közbiztonsági törvénnyel bevezették az Olaszországba érkező külföldiek rendszerszintű biztonsági átvilágítását.[13] Róma 1930-tól vízumkényszert léptetett életbe sok ország állampolgáraival szemben, valamint folyamatosan szigorodó és egységesülő határrendészeti szabályozást vezetett be, amely valamennyi külfölditől megkövetelte az államhatárokon belüli lakhelyváltoztatás azonnali közlését a hatóságokkal.
Eltekintve bizonyos fasiszta propagandisztikus szólamoktól, miszerint „lesznek majd katolikus olaszok és muzulmán olaszok is”,[14] a kolonizáció nem fejtett ki különösebb hatást az olasz társadalomra. Az itáliai kivándorlók zöme nem az elfoglalt területekre ment, hanem a fejlett nyugati államokba.[15] Az Olasz Köztársaság 1946-os megszületésével az ország közügyeinek irányítását átvevő államférfiak egy része maga is személyes tapasztalatokkal rendelkezett a száműzetésről, az idegen országban élésről. Következésképp egy aránylag megengedő bevándorlási szabályrendszert alkottak a honatyák, amely arra az elvre épült, hogy bármely személy, aki a hazájában nem részesül az új olasz alkotmányozó nemzetgyűlés által megfogalmazott alapelveknek megfelelő jogi elbánásban, politikai menedékjogért folyamodhat Itáliában.[16] Egy háború és szegénység sújtotta országban, ahol a kivándorlás sokkal komolyabb problémák elé állította a kormányzatot, mint a befelé irányuló népességmozgások, érthető volt a bevándorlásszabályozás jogi környezetének szabadelvű kialakítása.
A rövid gyarmattartói múlt modernkori következményei közül kiemelendő a társadalmi szintű lelkiismeret-furdalás és az abból következő tenni akarás a mindmáig alulfejlett korábbi gyarmati területek fellendítéséért. Máig meghatározó továbbá az ún. Colf-jelenség, amin az 1980–90-es években a korábbi olasz gyarmatokról az anyaországba érkező, elsősorban háztartásbeli munkát vállaló nők megjelenése értendő.[17] Megfigyelhető még a Marocchino-jelenség is, tehát az észak-afrikaiak – elsősorban marokkóiak – betelepedése az olasz állam területére. A legnyugatibb Magreb-országból érkezők aránya olyan magas (2016-ban több mint 510 ezren rendelkeztek tartózkodási engedéllyel Olaszországban),[18] hogy az olasz népnyelv valamennyi arab vagy észak-afrikai jövevényt egyszerűen csak marocchinónak nevez. A szubszaharai régió felőli migrációs hullám pedig a legújabb népvándorlási folyamat, amellyel Róma szembesül: 2014-ről 2015-re 209 százalékkal nőtt a gambiai, kis híján másfélszeresére ugrott a mali, és kétharmadával gyarapodott a nigériai illetőleg az elefántcsontparti migránsok száma a dél-európai államban.[19] Arról azonban nem közöl adatokat az olasz statisztikai hivatal, hogy az országba érkezők közül hányan maradnak hosszú távon az állam területén, és mennyien tekintik azt csupán átmeneti állomásnak. 2017 első öt hónapjában közel 50 600 migráns érkezett Olaszország területére. Tízedük Törökországon keresztül, Bangladesből jött, jól kiépült emberkereskedői hálózat segítségével.[20] Jelenleg a bangladesiek számára Olaszország az egyik legvonzóbb európai migrációs célpont.[21] A dél-európai államban aktuálisan ők jelentik a nyolcadik legnagyobb nem uniós külföldi közösséget. 2016-ban a dél-ázsiai országból érkezettek közül több mint 142 ezren rendelkeztek hivatalos olaszországi tartózkodási engedéllyel, és túlnyomó részük (72 százalékuk) férfi volt. A bangladesiek többsége munkavállalási céllal igényelt tartózkodási engedélyt az olasz hatóságoktól. A helyi közösség kétharmada foglalkoztatott státuszban volt; ők leginkább a vendéglátás és a kereskedelem területén dolgoztak.[22]
A hivatalosan Olaszországban tartózkodó marokkóiak legfőképp az építőiparban dolgoznak, harmaduk kiskorú, negyedük pedig munkanélküli. Esetükben a tartózkodási engedélyek kérelmezésének legfőbb motivációja a családegyesítés.[23] Olaszországban 2016-os adatok szerint 334 ezer kínai állampolgár rendelkezett tartózkodási engedéllyel; negyedük volt kiskorú, leginkább a kereskedelmi szektorban dolgoztak, és a munkaképesek mindössze 3,4 százaléka volt állástalan.[24]
A kivándorlások és a belső migráció
Az olasz állam területére érkező bevándorlók nyelve, kulturális–civilizációs háttere és így a vallása is gyakran markánsan különbözik a befogadó társadalométól. Az olasz átlagember és a politika migrációhoz való viszonyát alapvetően befolyásolja, hogy az olaszok körében is magas a kivándorlás aránya.[25] Olaszországból azonban a távozó lakosok döntően a nyugati civilizáción belül, ahhoz tartozó területekre vándoroltak-vándorolnak ki. Az egységes olasz állam megalakulása után kezdődött első nagy hullám egyértelműen gazdasági motivációjú volt, és leginkább a dél-, illetve az északkelet-itáliai alulfejlett övezetek lakosságát érintette. 1871 és 1880 között minden ezer olaszra 10,5 kivándorló jutott. A XX. század első évtizedében azonban ez a szám több mint duplájára emelkedett.[26] A két világháború között megjelent a politikai indíttatású kivándorlás, az 1950-es évektől kezdődően pedig a kontinensen belül megélénkülő munkaerő-áramlás egyik meghatározó kibocsátó állama lett Olaszország.[27] A folyamat az 1980-as és a 2010-es évek között szerényebb méretekben zajlott, 2015-ben azonban már több mint 4,6 millió olasz állampolgár élt külföldön, ami csaknem 50 százalékos növekedés a 2005-ös adathoz képest.[28]
Az 1860-as években megvalósult olasz egység (Risorgimento) következtében felerősödött a déli, elmaradottabb gazdasági teljesítőképességű területekről a fejlett, városiasodott észak-itáliai ipari régiókba irányuló – immáron belső – migráció. Az olasz Dél (il Mezzogiorno vagy Meridione) átlagembere még ma is sokszor úgy tekint Rómára és az attól felfelé eső területekre, mint modernkori gyarmatosítóira, a még radikálisabbak pedig egyenesen, mint megszállókra.[29] A Risorgimento modernkori következményeinek megítélése a mai napig vitatott, leginkább az Antonio Gramsci neve által fémjelzett politikai irányzatot képviselők körében.[30] Az északi régiók markáns munkaerő-elszívó hatást gyakorolnak a főképpen a mezőgazdaságra épülő, alacsonyabb átlagbérekkel, rosszabb életkörülményekkel rendelkező déli tartományok lakosságára.[31] A központi ipartámogatások miatt megvalósuló pénzügyi erőforrás-elvonások pedig tovább rontják a két itáliai pólus közötti versenyfeltételeket a Mezzogiorno rovására.[32] A legmodernebb korokban ez az évszázados belső népmozgás kiegészült egy új elemmel: a déli tartományokban élő külföldi bevándorlók észak felé településével, amely jelenség az 1980-as évektől vált egyre meghatározóbbá.[33] Az okok között – az alapvető életszínvonalbeli különbségek mellett – a migráns lakosság iskolázottsági szintjének emelkedése is megtalálható. Az Olaszországba érkezése pillanatában még alacsony műveltséggel bíró fiatal munkaerő elsősorban mezőgazdasági területeken helyezkedik el, amelyben bővelkednek a dél-itáliai régiók. Mihelyt azonban végzettséget és munkatapasztalatot szereznek, áttelepülnek a magasabb bérjuttatásokkal kecsegtető országrészekbe. Ennek megfelelően 2012-ben Olaszországon belül háromszor több külföldi változtatott lakhelyet, mint saját állampolgár.[34]
Az utóbbi 20 évben a legtöbb bevándorló délről érkezett Olaszországba, ám amint megkapta a tartózkodási, a munkavállalói vagy a letelepedési engedélyét, továbbállt a gazdaságilag fejlettebb közép- és észak-olasz tartományok vagy Nyugat-Európa felé. A migránsok Itálián belüli földrajzi megoszlása ezért egyenlőtlen képet mutat: míg az észak- és közép-olasz tartományokban tíz emberből több mint egy külföldi állampolgárságú, addig a Rómától délre eső területeken 100-ból kevesebb mint négyen.[35] A jelenség két kiemelendő társadalmi–gazdasági következménnyel jár: egyrészről a déli lakosság – ahol nincsenek befogadótáborok – nem szembesül a mindennapok szintjén a migráció által kiváltott társadalmi kihívásokkal, integrációs, munkaerőpiaci és kulturális feszültségekkel, másrészről pedig az ottani országrészben kialakult munkaerőhiány orvosolására kevésbé alkalmas a bevándorlás.
A legújabb kori migráció következményeiről
Olasz belügyminisztériumi adatok szerint 2015-től máig több mint másfélszáz külföldit toloncoltak ki az országból szélsőséges iszlamista nézetei vagy a terrorizmus támogatásának gyanúja miatt.[36] Egy 2015 februárjában jogerőre emelkedett, rendkívüli terrorizmusellenes intézkedéseket tartalmazó törvényerejű rendelet értelmében bármely terroristagyanús személy azonnal kiutasítható Itáliából.[37] Az alkotmányos ügyekkel, miniszterelnöki és belügyminisztériumi hatáskörökkel foglalkozó parlamenti bizottság a 2017 februári jelentésében megállapította, hogy a szélsőséges iszlamista nézetek egyre gyorsuló terjedése, a vallási radikalizálódás és az agresszív viselkedési minták leginkább internetes közösségi oldalak segítségével, valamint büntetés-végrehajtási intézményekben terjednek. Az Olaszországban aktuálisan szabadságvesztését töltő 55 381 személyből 18 825 külföldi származású (34 százalék).[38] Jelenleg csaknem 400 fővel szemben zajlik vizsgálat börtönön belül elkövetett erőszakos magaviselet vagy hittérítés gyanúja miatt, és a feltételezett elkövetők több mint fele észak-afrikai származású.
A demokratikus államokban a közvélemény gyakran elégedetlen az adott ország bevándorláspolitikájával, a bevándorlók helyzetével és a menekültek életkörülményeivel.[39] Természetes az is, hogy a pártok igyekeznek ebből hasznot húzni hol bevándorlásellenes retorikával, hol pedig humanitárius hangvétellel. A legtöbb EU-tagállamban megfigyelhető a bevándorlók területi szegregációja. Olyan csoportok jönnek létre, amelyek nehezen vagy egyáltalán nem integrálódnak, így körükben megnő a bűnelkövetésre, a fanatizmusra és a vallási szélsőségekre hajlamosabb személyek aránya.[40] A folyamat lassítása, visszafordítása céljából az európai kormányok igyekeznek javítani a bevándorlók oktatási–képzési lehetőségein és munkavállalási esélyein.
A külföldiek munkalehetőségei Olaszországban
A külföldiek olaszországi munkavállalási engedélyének jogi szabályozása nyugati minták alapján történt 1949-ben és 1961-ben. Míg a viszonylag fejlett országokból érkező, magasan képzett emberek olaszországi munkaerőpiaci elhelyezkedése elé aránylag kevés jogi akadályt gördítettek, addig a többi országból jött álláskeresők a protekcionizmus jegyeit magukon viselő normákkal szembesültek.[41] 1975-ben az olasz kormány aláírta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (International Labour Organisation – ILO) migráns munkavállalók esélyegyenlőségéről és az őket megillető egyenlő bánásmódról szóló 143-as számú, 1978-től hatályos egyezményét,[42] mivel akkoriban nagy számban dolgoztak – sok esetben feketén – olasz állampolgárok külföldön, akik többször váltak negatív megkülönböztetés elszenvedőivé.
A külföldiek munkavállalási jogára vonatkozó 1986. december 30-i 943-as törvény elfogadása majdnem tíz évébe telt a római parlamentnek. Minden egyes parlamenti vitafolyamatban módosításokkal gazdagodott a joganyag az illetékes szaktárcák (Belügy- és Munkaügyi Minisztérium) közötti erőviszonyok éppen aktuális megoszlása szerint.[43] Az olasz törvényalkotás malmai mindig is lassan őröltek, egy-egy javaslat jogerőre emelkedése hagyományosan akár évekbe is telhet. Következik ez az instabil kormányzati rendszer eredményezte kiszámíthatatlan politikai környezetből (ti. az elmúlt 70 évben 63 kormánya volt Olaszországnak[44]), továbbá az egymással versengő minisztériumok és államtitkárságok jogi csatáiból.[45]
A 943-as számú törvény egyenlő elbánást, a szociális ellátórendszerhez hozzáférést, a lakhatáshoz, valamint az iskolai oktatáshoz való jogokat biztosított a külföldi munkavállalóknak,[46] ellenben nem érintett közbiztonsági kérdéseket és olyan belügyminisztériumi hatásköröket, mint például a tartózkodási engedélyek normarendszere. A hosszabb távú tartózkodási engedélyek kibocsájtásának sűrűn módosuló követelményei miatt a legtöbb olaszországi bevándorló pusztán rövid időre szóló okmányt igényelt, amelyet gyakori jelleggel kényszerült megújítani. Így számukra a 943-as törvény által biztosított jogok zöme nem vált elérhetővé, mivel azok a hosszú távú engedélyek birtokosainak szóltak.
A fenti szabályozást megreformáló 1990-es, 39-es számú törvény elfogadását komoly viták övezték. Az akkor kormányzó negyedik Andreotti-kormány[47] alatt a bevándorlás átkerült a Munkaügyi Minisztérium belső hatásköréből a kormányéba. Attól számítva vált a migránskérdés átpolitizálttá és folyamatos sajtótémává, valamint akkor kezdett megosztottá válni az itáliai társadalom a bevándorlás témaköre mentén.[48] A törvény kiterjesztette a kiutasítás alkalmazását az állam területére jogellenesen érkezett emberekre.[49] A szigorítás válaszreakció volt az egyre gyakoribbá váló tiltott határátlépésekre, valamint az illegálisan Olaszországban tartózkodók számának drasztikus növekedésére.
A kelet-európai rendszerváltozásokkal kezdetét vette egy újabb típusú bevándorlás. A külföldre utazás szabadabbá válásával a korábbi szocialista országok számos állampolgára döntött úgy, hogy Olaszországban próbál szerencsét,[50] de a délszláv háborúk elől menekülve is sokan vették útjukat az olasz partok felé.[51] 1992 februárjában a körülmények újszerűsége okán a római törvényhozás az „Állampolgárság új jogi normái” címmel alkotott a korábbiaknál átfogóbb integrációs és állampolgárságot szabályozó joganyagot.[52] 1993-ban Olaszország összlakosságának még csak az 1 százaléka volt külföldi származású,[53] 2015-ben viszont a bevándorlók száma elérte az 5 693 ezret, ami a lakosság 9 százalékát tette ki. Ez alig marad el az uniós átlagtól (10 százalék).[54] Az abszolút számokat tekintve 2015. január 1-én Németország és Nagy-Britannia után Olaszországban élt a legtöbb tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi.[55] 2015-ben a bevándorlók több mint fele európai származású volt, ezen belül többségében valamely EU-tagállamból származott (az összes bevándorló 35 százaléka). 17 százalék érkezett Afrikából, 14 Ázsiából, a bevándorlók 12 százaléka pedig az amerikai kontinensről.[56]
Az EU területén lévő román diaszpóra 44,3 százaléka Olaszországban él.[57] 2016 januárjában az Olaszországban élő külföldiek 22,9 százaléka volt román állampolgárságú. Leginkább a fővárost is magába foglaló Lazio tartományt, valamint az északi területeket tekintik vonzó letelepedési célpontnak.[58] Beilleszkedésük az olasz társadalomba egy külön tanulmány tárgya lehetne, e helyütt csak arra utalnánk, hogy felmérések szerint a románokkal szembeni legjellemzőbb olaszországi sztereotípia, hogy közöttük igen magas a bűnözők aránya,[59] a legtöbb e témában megszólaló szakember szerint azonban a hivatalos statisztikák nem támasztják alá ezt a feltételezést.[60] Sajtóhírek szerint 2017 áprilisában az olasz parlament alelnöke Luigi di Maio 2009-es adatokra támaszkodva azt állította, hogy Olaszországban tartózkodik a Romániában körözött bűnözők 40 százaléka.[61] Az olaszországi románok szövetségének vezetője, Romolus Popescu válaszközleményében nem tagadta, hogy az olaszországi bűnelkövetők között románok is lennének, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra a sokszázezer tisztességes munkát végző, becsületesen adózó itáliai románra is, akiket a politikus kijelentése sértően érinthetett. 2015-ös adatok szerint a román közösség adta a legtöbb (közel 770 ezer) külföldi foglalkoztatottat Olaszországban, akik 624 millió eurónyi személyi jövedelemadót fizettek be a közös kasszába az említett évben. A statisztikák rávilágítanak arra is, hogy az országban dolgozó román állampolgárok több mint fele a végzettségénél alacsonyabb iskolázottsági fokozatot igénylő foglalkozást űz.[62] A románajkú olaszországi külföldiek táborát gyarapítja a több mint 140 ezer moldáviai állampolgár is, akik jellemzően szintén az északi és a közép-itáliai fejlettebb régiókban telepedtek le. Közöttük feltűnően magas a nők aránya (66,5 százalék).[63]
2015-ös felmérések szerint az Olaszországban élő bevándorlók 47 százaléka csupán alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezett, és mindössze 12 százalékuk bírt felsőfokú képzettséggel (ezzel szemben Nagy-Britanniában és Írországban 40 százalék feletti az egyetemet vagy főiskolát végzett betelepültek aránya).[64] Az országban tartózkodó bevándorlók kevesebb mint negyede rendelkezik munkavállalásból eredő önálló keresettel,[65] elhelyezkedési lehetőségeik tehát meglehetősen rosszak. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a betelepülők esélye arra, hogy munkába álljanak még így is három százalékponttal magasabb, mint a hazai álláskeresőké.[66] Ez hosszú távon feszültségeket eredményezhet a bevándorlók és a nagymértékű munkanélküliséggel küzdő dél-olaszországi őshonos fiatal lakosság között.[67] A 2017 márciusában publikált statisztikák szerint Szicília és Calabria tartomány egyes területein a munkanélküliség eléri a 28,3 százalékot.[68] Tegyük hozzá azt is, hogy a várható jövedelem tekintetében a betelepülő munkavállalók jellemzően alacsonyabb bérezésben részesülnek, mint az olaszok. A nemrég betelepült, munkát vállaló emberek harmada szerény képzettséget igénylő, elsősorban mezőgazdasági foglalkozást űz (pl. gyümölcsszedés).[69] Ennek elsődleges oka a bevándorlók alacsony iskolázottsági szintje és a megfelelő olasz nyelvtudás hiánya, de nem kedvező számukra az sem, hogy az eleve szűkös foglalkoztatási lehetőségeket nyújtó munkaerőpiacon a magasabb műveltséget megkövetelő pozíciókat kínáló munkáltatók sokszor előnyben részesítik a hazai munkavállalókat.[70]
A bevándorlás szigorítása
A Belügyminisztérium jelentései szerint 2016-ban 144 950-en léptek olasz területre illegálisan, ami 5 százalékos növekedést mutat a megelőző évhez képest. 2014-óta összesen csaknem félmillió okmány nélküli menedékkérő jutott be Olaszországba.[71] Angelino Alfano belügyminiszter a sajtóval azt közölte, hogy 2016-ban 87 ezer menekültkérelemből 70 ezret bíráltak el, és mintegy 55 százalékban hoztak elutasító határozatot.[72] A földközi-tengeri migrációs útvonalon érkező embertömegek biztonsági szűrése és ellátása komoly terhet jelent az olasz kormánynak, ezért közös uniós megoldást sürgetnek az olasz honatyák.
1995-ben a technokrata Dini-kormány[73] úgy változtatta meg a kitoloncolás szabályozását, hogy – az egyéb feltételek fennállása esetén – a jogi aktus akkor is végrehajtandó legyen, ha azzal szociálisan veszélyes helyzetbe taszítják az érintett külföldit.[74] Elemzők szerint a szigorítás sokkal inkább a kormányban is résztvevő Északi Liga (Lega Nord) nevű radikális jobboldali párt előretörésére, valamint a katolikus értékrendet zászlajára tűző kormánypárt, a Szociális Keresztények (I Cristiano Sociali) nyomására volt válasz, mintsem a migrációs helyzet fokozódására.[75]
1998-ban az első Prodi-kormány[76] által kezdeményezett és támogatott törvény elérhetőbbé tette az országba legálisan érkezett migránsok számára a szociális juttatásokat, a munkavállalási- és a letelepedési engedélyt, valamint az olasz állampolgárságot.[77] A változtatások legfontosabbika mégis az ún. átmeneti tartózkodási központok (centri di permanenza temporanea) hálózatának kialakítása volt. Azokat az elutasított tartózkodási kérelmű külföldieket, akiknek a kitoloncolása különféle okokból nem volt azonnali hatállyal végrehajtható, a Belügyminisztérium és a Társadalmi Szolidaritásügyi Minisztérium által fenntartott központokba kellett elszállásolni, amíg a kiutasításuk nem vált jogilag kivitelezhetővé.[78] A törvény egy másik fontos eleme az Olaszországba érkező külföldi munkavállalók létszámának éves kvóták szerinti maximalizálása volt, amit az olasz kormány az egyes kibocsátó országokkal kötött bilaterális nemzetközi egyezményekben határozott meg. Ez a rendelkezés példa nélkülinek számított az addigi olasz joggyakorlatban, és a kritikusai kérdésesnek tartották a megvalósíthatóságát.[79] A törvényjavaslat heves parlamenti vitát váltott ki, és viszonylag sok időbe telt az elfogadása, mégis fontos lépés volt, hiszen Olaszország akkorra lett teljes jogú tagja a schengeni határrendészeti rendszernek, ami a római törvényhozóktól is megkövetelte a közösségi joganyaggal teljesen összhangban álló bevándorláspolitika kialakítását.
2001 áprilisában Silvio Berlusconi jobbközép kormánya vette át az ország vezetését. Az előtte hosszan elhúzódó kampányban különös figyelmet kaptak az állam területén jogellenesen tartózkodó bevándorlók. A második Berlusconi kormányban helyet kapott két olyan párt is, az Északi Liga és a Nemzeti Szövetség (Alleanza Nazionale), amelyik erősen ellenezte az illegális bevándorlást.[80] Következésképp a 2002. júliusi Bossi–Fini-törvény[81] kiterjesztette a kiutasítás alkalmazhatóságát, bevezetette a kötelező ujjlenyomatvételt minden egyes tartózkodási kérelem benyújtásakor és megújításakor, valamint komolyabb szankciókat írt elő a határrendészeti jogszabályok visszaeső megsértőivel szemben.[82]
A törvény egyúttal engedélyezte az Olasz Haditengerészet (Marina Militare) bevetését az illegális bevándorlók és az embercsempészek bűnbandáinak feltartóztatására.[83] Egy 1998-as törvény alapján az olasz menedékkérelmi, idegenrendészeti és regisztrációs gyakorlat szerint az illegális bevándorlónak minősített egyének egy részét a menedékkérelmi szállásközpontokból (Centri di accoglienza per richiedenti asilo) ún. kiutasítási központokba (Centri di identificazione ed espulsione) szállították,[84] ahol – szűkös helyen, sokszor több ezren összezárva – hosszú hónapokon vagy akár éveken keresztül várhatták a hazautaztatásukat.[85] A kiutasítási központokat korábbi laktanyákban, üresen álló katonai létesítményekben vagy beépítetlen önkormányzati tulajdonban lévő területeken alakították ki 6–8 fős befogadóképességű, fürdőszoba és légkondicionáló nélküli konténerekből.[86] Ebből is következik, hogy 2015 szeptemberétől az olasz kormány az ország partjaihoz érkezett migránsok EU-tagállamok közötti kvóta szerinti elosztásában látja a megoldást a túlzsúfolt befogadótáborok problémájára.[87]
Az olasz parlament 2017 áprilisában elfogadta a Belügyminisztérium törvényjavaslatát, amely a túlzsúfolt táborok helyett (a 20-ból) 18 tartományban több, egyenként maximum 80–100 fős, repülőterek és kiemelt tömegközlekedési intézmények közelében elhelyezkedő befogadóközpont kialakítását irányozza elő a menedékkérők számára, akik a beadványuk elbírálásáig közhasznú munkát is végezhetnének, önkéntes alapon.[88] A törvényalkotó célja továbbá a menekültstátuszra nem jogosult migránsok kiutasítási eljárásainak és hazautaztatásának a felgyorsítása volt.[89]
A bevándorlás társadalmi megítélése
A 2015-ben az olasz partokat elérő bevándorlók számának emelkedésével párhuzamosan nőtt a lakosság fenyegetettség-érzete.[90] Közvélemény-kutatások szerint az említett évben az olaszok negyede a migrációt, valamint annak következményeit tartotta az ország biztonságát érintő legkomolyabb veszélynek, és csak 2 százalékuk tekintette a bevándorlást a gazdaság fellendítésére alkalmas eszköznek.[91] Az állampolgárok félelmét táplálta a befogadótáborokban kitört lázadássorozat, valamint az, hogy több uniós ország is lezárta határait az illegális bevándorlók előtt. A lakosság zöme nem volt tisztában azzal, hogy mely szervek illetékesek a migrációs válság megoldása érdekében eljárni, mégis több mint 70 százalékuk negatív véleménnyel volt az olasz bevándorláspolitikáról, 58 százalékuk pedig a külpolitikai irányvonalat is ellenezte.[92]
Az olaszok megosztottak a tekintetben, hogy miként kellene kezelni a migrációs válság nyomán kialakult biztonsági kihívásokat. A lakosság ötöde a kitoloncolást véli a probléma megoldásának, míg közel 40 százalékuk inkább a menekültek tranzitországokban történő feltartóztatását tekintené megfelelő intézkedésnek. 100 olaszból 16 vélte úgy, hogy a menekültek befogadása biztonsági szempontból is hasznos magatartás.[93]
2017 áprilisának második felében egy katániai ügyész felvetette annak lehetőségét, hogy némely, földközi-tengeri filantróp tevékenységet folyató nem kormányzati szervezet (NGO) együttműködik az embercsempészekkel a menekültek és a migránsok Európába szállításában, sőt mi több, anyagi támogatást is kap tőlük.[94] A politikai főárammal szemben alternatívát kínáló Öt Csillag Mozgalom (Movimento Cinque Stelle) és a parlamenti patkó jobboldalán elhelyezkedő Északi Liga kiállt a katániai ügyész mellett, és azt hangoztatta, hogy a jelenlegi kabinet a „bevándorlás biznisz” kormánya[95]. Az igazságügyminiszter Andrea Orlando és a belügyi tárca vezetője Marco Minniti ugyan megvizsgálandónak ítélte a feltételezést, de felszólították az ügyészt, hogy a tényekre szorítkozzon, és tartózkodjon az általánosításoktól.
A katolikus egyház prominens személyei szembehelyezkedtek a civileket ért vádakkal. 2015 augusztusában Ferenc pápa az Ifjúsági Eucharisztikus Mozgalom (Movimento eucaristico giovanile) vatikáni értekezletén háborús bűnnek nevezte az üldöztetettek visszautasítását,[96] egy menekültügyi konferencián pedig arra mutatott rá, hogy a migrációs válságra adott egyetlen igaz evangéliumi válasz a könyörületesség.[97] Ezek fényében nem meglepő, hogy Agrigento érseke, aki egyben az olaszországi Caritas elnöke is, szolidaritását fejezte ki az életveszélyes tengeri átkelésre vállalkozó migránsokat segítő szervezetekkel, és mélyen elítélte azokat a politikusokat, akik a választók szimpátiájának elnyerése céljából populista hangnemet ütnek meg, és kritizálják a keresztény értékek szellemében cselekvő önkénteseket.[98] A túlnyomórészt katolikus Olaszországban kiemelkedő társadalmi befolyással bír az egyház, és a klérus megnyilvánulásai sokak számára jelentenek támpontot a közéletben való eligazodáshoz.[99] Ugyanakkor 2015-ben az olasz sajtó egy don Luigi Larizza nevű tarantói plébánosról tudósított, aki a bevándorlást egy, „a kormány által legalizált inváziónak”[100] titulálta, amelynek legfőbb haszonélvezőjévé – véleménye szerint – az embercsempészetre szakosodott maffiahálózat vált. A pap fontosnak tartotta a rászoruló menekült gyermekek és idősek megsegítését, ám figyelmeztetett, hogy a hazai nélkülözőkről sem szabad megfeledkezni. Az olasz befogadótáborok lakhatási körülményeit kritizáló ott tartózkodók szavaira Larizza atya úgy reagált, hogy „az igazi szegényekben van annyi büszkeség, hogy nem kérnek, és hogy köszönetet mondanak az őket megsegítőknek.”[101] Ebbe a sorba illik don Angelo Chizzolini onzói plébános is, aki Ferenc pápa felszólítására – miszerint a plébániák által fenntartott intézményeknek be kell fogadni a rászoruló menekülteket – 2015 szeptemberében azt válaszolta, hogy korábban Bresciában nyújtott átmeneti szállást nem európai menekülteknek, és nagyon lehangoló állapotban hagyták hátra maguk után a létesítményt a befogadottak.[102] 2017 tavaszán a szicíliai don Anselmo Minutella atyát pedig menesztette parókiájáról Palermo érseke, miután a plébános a „migránsok egyházával szembeni katolikus ellenállásra” szólította fel híveit és a klérust, valamint „bergogliói eretnekségnek” nevezte a Ferenc pápa által vitt befogadás párti retorikát.[103]
A fontosabb nemzetközi humanitárius szervezetek olaszországi egységei szintén támadták a katániai ügyész bejelentését.[104] A jelentősebb olasz szakszervezetek is komoly befolyást gyakorolnak a nemzeti migrációs politikára. Tevékenységük elsősorban az idegen származású foglalkoztatottak munka- és életkörülményeinek javítására összpontosul, de kiterjedt nemzetközi kapcsolataik révén elősegítik az információáramlást is a kibocsátó országok érdekképviseleti szervei és a hazai munkáltatók képviselői között. Olaszországban évszázados hagyománya van a szakszervezeti mozgalomnak. Jelenleg a három legnagyobb munkavállalói érdekvédelmi szerv csaknem tizenkét millió dolgozót tömörít. A bevándorlók munkalehetőségei terén a legaktívabb szakszervezetek a következők: Olasz Munkások Általános Szakszervezete (CIGL – Confederazione Generale Italiana del Lavoro), Olaszországi Munkaügyi Unió (UIL – Unione Italiana del Lavoro) és Olaszországi Munkásszakszervezetek Szövetsége (CISL – Confederazione Italiana Sindacati Lavoratori). Valamennyien kiterjedt tagsággal rendelkeznek, és jelentős érdekérvényesítő képességüket jól példázták az országos szintű eredményes munkabeszüntetések, a naprakész közéleti megnyilvánulásaik és az ismeretterjesztő publikációs tevékenységük.[105]
Összegzésül
Az ország centrális elhelyezkedéséből eredően a mediterrán térséget érintő biztonsági kérdések hagyományosan a római kormány bevándorláspolitikájának homlokterében állnak. Olaszország az Észak-Afrikából az Európai Unióba irányuló népvándorlási útvonalon fekszik, és a migrációs jelenségek valamennyi alfajában közvetlenül érintett. 2017 áprilisában az olasz kormány praktikusabbá, de szigorúbbá tette a bevándorlási jogszabályi környezetet. A római bevándorláspolitikai szabályozás egy nyugati mintájú jogfejlődés eredménye, amelyet alapvetően meghatároz Olaszország geopolitikai helyzete, valamint a földközi-tengeri kereskedelmi útvonalak üzemeltetésének biztosítása.
A XX. századi külső és belső migrációs adatokból látható, hogy az olaszok között is sok a kivándorló, s jelentős hagyománya van az országon belüli, délről északra irányuló lakhelyváltoztatásnak. Manapság az Afrikából érkező néptömegek átmenetileg feltorlódnak a déli, part menti területeken, ahol évezredes előzménye van az idegen kulturális hatásoknak. Többségük a tartózkodási engedély kézhez kapása után a fejlettebb, észak-itáliai régiókban keres boldogulási lehetőséget, így ott már minden 10 lakosra legalább 1 bevándorló jut, aminek az egyébként szűkös lehetőségekkel bíró munkaerőpiacon is érezhető hatása van.
Az olasz migrációs politikák lassú és nehézkes folyamat eredményei, hiszen a római döntéshozatal túlbürokratizált, az ország hagyományosan nehezen kormányozható, továbbá az olasz politikum mindig is megosztott volt a bevándorlás kérdésében. A civil és érdekképviseleti entitások jól szervezettsége és erős érdekérvényesítő képessége is gátat vet az idegenrendészeti és munkaerőpiaci szabályozások szigorításának Itáliában.
Olaszországban az eredetileg megengedő bevándorlási normák a betelepülők számának növekedésével párhuzamosan szigorodtak. A jogalkotóknak a külső meghatározó tényezők (pl. európai uniós normarendszer, regionális biztonsági kihívások) mellett belső, alulról érkező társadalmi nyomással is szembesülniük kellett. A római kormányzat a Nagy-Britannia kiválása után újjászerveződő Európai Unióban megpróbál a menekültpolitika zászlóshajójává válni úgy, hogy az új normák kialakítása az olasz nemzeti érdekeknek megfelelően történjen. Ez alatt elsősorban a földközi-tengeri migrációs útvonalon érkező embertömegek biztonsági szűrésének, élelmezésének, elszállásolásának közös uniós lebonyolítása, finanszírozása, valamint az így érkezett embereknek az EU-tagállamok közötti igazságos elosztása értendő. Elemi érdeke Olaszországnak továbbá az észak-afrikai tranzitországok stabilitásának elérése anyagi, katonai és politikai támogatással, amelyet az EU adta keretek között eredményesebben valósíthat meg, mint egyedül.
[1] FENOLL, Ainhoa Aparicio, FRATTINI, Tommaso és SIRAGUSA, Karl: Migration Observatory’s Report: Immigrants’ integration in Europe. In: Migration Observatory, 2017. 15˗16. o. Forrás: dagliano.unimi.it/wp-content/uploads/2017/02.pdf (Letöltve: 2017.06.07.)
[2] RAME, Sergio: Ora la Francia accusa l’Italia. In: Il Giornale, 2016. Forrás: ilgiornale.it/news/politica/ora-francia-accusa-litalia-dovete-identificare-immigrati-1319082.html (Letöltve: 2017.06.07.)
[3] Tgcom24: Terrorismo, espulso egiziano 41enne. In: Mediaset, 2017. Forrás: tgcom24.mediaset.it/cronaca/lazio/terrorismo-espulso (Letöltve: 2017.06.07.)
[4] 2014-ben az olasz export csaknem 11 százaléka (kb. 43 milliárd euró értékben) a földközi-tengeri országokba irányult. Az ezredfordulótól napjainkig 65 százalékkal nőtt Róma árucsereforgalma ezen államokkal. 2013-ra a Földközi-tenger medencéje mentén elhelyezkedő országok összforgalma alapján Olaszország volt a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnerük. (MARRONE, Alessandro és NONES, Michele: La sicurezza nel Mediterraneo e l’Italia. Róma, 2015. Edizioni Nuova Cultura – Istituto Affari Internazionali. 31˗33. o. Forrás: iai.it/sites/default/files/iaiq_15.pdf – Letöltve: 2017.06.07.)
[5] Magyar Távirati Iroda: Migrációs gyorssegélyt juttat Olaszországnak az Európai Bizottság. In: Magyarhirlap.hu, 2017. Forrás: magyarhirlap.hu/cikk/83064/Migracios_gyorssegelyt_juttat_Olaszorszagnak (Letöltve: 2017.06.07.)
[6] Magyar Távirati Iroda: Olaszország szerint migránsok százezrei indulnak meg. In: Lokál, 2016. Forrás: lokal.hu/2016-03-olaszorszag-szerint-migransok-szazezrei-indulnak-meg/ (Letöltve: 2017.06.07.)
[7] Magyar Távirati Iroda [2017], i.m.
[8] Olaszország kőolajtartalékának 21, gázkészletének pedig 10 százaléka érkezik Líbiából. Ezenkívül a Líbiai Központi Bank jelenleg csaknem öt százalékot tulajdonol a legnagyobb olasz kereskedelmi bankban, az Unicreditben, a Líbiai Külföldi Befektetési Társaság (Libyan Foreign Investment Company) pedig 2 százalékot tud magáénak az olasz járműipari óriás, a Fiat részvényeiből. Moammer Kadhafi líbiai vezető meggyilkolása után mégis lassan éledeznek Olaszország politikai kapcsolatai az észak-afrikai szomszéddal. 2013-ban esett szó először a tripoli olasz nagykövetség újranyitásáról, ami mind a mai napig nem valósult meg. (ANTONINI, Checchino: Libia: la guerra quasi segreta di Renzi. In: Anticapitalista, 2017. Forrás: anticapitalista.org/2016/08/06/libia-la-guerra-quasi-segreta-di-renzi/ – Letöltve: 2017.06.07.)
[9] Egy állam kormányának a bevándorláspolitikája legalább két komponensű. Először megállapítják a letelepedést érintő követelményrendszert: mérlegelik az ország befogadóképességét, a világ aktuális menekültpopulációinak nagyságát, saját országuk társadalmi–gazdasági helyzetét, a munkaerőpiac diktálta követelményeket, a lakosság elöregedési rátáját, a biztonságpolitikai, valamint a kulturális tényezőket. A bevándorláspolitika másik eleme a már az állam területén élő nem őshonos lakosság jogainak, életkörülményeinek, munkafeltételeinek biztosítása, helyzetük javítása és közösségeik integrálása a többségi társadalomba. (COLOMBO, Asher és SCIORTINO, Giuseppe: Alcuni problemi di lungo periodo delle politiche migratorie italiane. In: Le Istituzioni del Federalismo, 2004. 5 sz. 765. o.)
[10] A jelentős szókincsgyarapodás és a dallamosság mellett az új hangzók, az úgynevezett afrikáták (a CS és a DZS hangok) kora középkori megjelenése teszi a mai olaszt azonnal megkülönböztethetővé a többi újlatin nyelvtől. (HERCZEG Gyula: Könyv az olasz nyelvről. Nyíregyháza, 1994. Bessenyei György Könyvkiadó. 4., 58˗59. o)
[11] Australian Treaty Series: Treaty of Peace with Italy: Italian colonies. 1948 2. sz. 23˗38 cikk.
[12] Colombo et al., i.m. 768. o.
[13] 1929-ben jött létre a tartózkodási és a letelepedési engedélyeket összesítő első központi adatbázis. A meghatározott időközönként elkészített statisztikai felmérések által nyomon követhetővé vált az ország területén élő külföldiek mozgása és számának változása. (Colombo et al., i.m. 769. o.)
[14] MUTTI, Claudio: Mussolini e la spada dell’Islam. In: Centro Studi La Runa, 2000. Forrás: centrostudilaruna.it/mussolinielaspadadellislam.html (Letöltve: 2017.06.07.)
[15] ZARRIELLO, Roberto: L’impero d’Italia e le colonie d’oltremare. In: Outsider News, 2013. Forrás: outsidernews.net/limpero-ditalia-e-le-colonie-doltremare-2/ (Letöltve: 2017.06.07.)
[16] CALLIA, Raffaele; GIULIANI, Marta; LUATTI, Lorenzo; és PITTAU, Franco: L’organizzazione delle politiche in materia di immigrazione e asilo in Italia. In: Rete Europea Migrazioni, 2012. 10. o.
[17] A Colf (collaboratore familiare) háztartásbeli alkalmazottat jelent. (Euriclea: Guida pratica per famiglie e assistenti familiari. 2011. Forrás: euriclea.it/bin/Guida10feb.pdf – Letöltve: 2017.06.07.) A közhiedelemmel ellentétben a Colf-munkaerő legfőbb kibocsátó országa az 1980-as évektől a Fülöp-szigetek volt (amely sosem tartozott Róma fennhatósága alá), míg a korábbi gyarmatokról, Etiópiából, Szomáliából érkezők aránya alig érte el a bevándorló populáció két százalékát. (BETTIN, Giulia és CELA, Eralba: l’evoluzione storica dei flussi migratori in Europa e in Italia. In: Cattedra UNESCO SSIIM, 2014. 17˗19. o.)
[18] Ministero del Lavoro: La comunità marocchina in Italia. In: Rapporti di ricerca sull’immigrazione, 2016. 4˗5. o. Forrás: integrazionemigranti.gov.it/Areetematiche/PaesiComunitari-e-associazioniMigranti/Documents/RAPPORTI_COMUNITA_2016/RC_MAROCCO_DEF.pdf (Letöltve: 2017.06.07.)
[19] A 2015-ben Olaszországba érkezett 280 ezer külföldi közül 46 ezer román állampolgárságú, 15 ezer marokkói, szintén 15 ezer kínai és 12 ezer bangladesi volt. (ISTAT: Migrazioni internazionali e interne della popolazione residente. 2015. Forrás: istat.it/it/archivio/193771 – Letöltve: 2017.06.07.)
[20] LUOVICO, Marco: Le nuove rotte dei migranti. In: il sole 24 ore, 2017. Forrás: ilsole24ore.com/art/notizie/2017-05-27/bangladesh-turchia-libia-poi-gommone-l-italia–225802.shtml?uuid=AEa2uNUB&refresh_ce=1 (Letöltve: 2017.06.07.)
[21] BESHAROV, Douglas J. és LOPEZ, Mark H.: Adjusting to a World in Motion – Trends in Global Migration and Migration Policy. Oxford, 2016, Oxford University Press. 32. o.
[22] Ministero del Lavoro: La comunità bengalese in Italia. In: Rapporti di ricerca sull’immigrazione, 2016. 3˗5. o. Forrás: integrazionemigranti.gov.it/Areetematiche/PaesiComunitari-e-associazioniMigranti/Documents/RAPPORTI_COMUNITA_2016/RC_BANGLADESH_DEF.pdf (Letöltve: 2017.06.07.)
[23] Ministero del Lavoro: La comunità marocchina in Italia, i.m. 5.o.
[24] Ministero del Lavoro: La comunità cinese in Italia. In: Rapporti di ricerca sull’immigrazione, 2016. 5. o. Forrás: integrazionemigranti.gov.it/Areetematiche/PaesiComunitari-e-associazioniMigranti/Documents/RAPPORTI_COMUNITA_2016/RC_CINA_DEF.pdf (Letöltve: 2017.06.07.)
[25] Jelenlegi becslések szerint körülbelül ugyanannyi olasz származású ember él a világ különböző országaiban, mint amekkora Itália jelenlegi lakossága. Az Egyesült Államokban 16 millió, Argentínában 24, Brazíliában pedig 20,5 millió Itáliából elszármazott ember él. (DÖMÖS Mariann: Migrációs tendenciák Olaszországban. In: Belvedere Meridionale, 2016. Különszám. Forrás: belvedere-meridionale.hu/?page_id=595 – Letöltve: 2017.06.07.) A 2015-ben Itáliából kivándorolt 147 ezer ember 17–17 százaléka Nagy-Britanniába és Németországba költözött, 11,2 százaléka Svájcban, 10,6 százaléka pedig Franciaországban keresett munkalehetőségeket. (ISTAT, i.m.)
[26] Bettin és Cela, i.m. 8. o.
[27] KUN Tibor: Az USA és az olasz bevándorlók. In: Klió – Történettudományi szemléző folyóirat, 2012. 4. sz. 92˗93. o.
[28] Az adatok demográfiai elemzése arra is rávilágít, hogy legfőképp a 18–34 év közötti, egyedülálló férfiak döntenek az ország elhagyása mellett. Többségük ma is a szerényebb életkörülményeket biztosító dél-olasz tartományokból indul útra. (PACI, Francesca: Le migrazioni cambiano verso – all’estero 4,6 milioni di italiani. In: La Stampa, 2015. Forrás: lastampa.it/2015/10/07/italia/cronache/le-migrazioni-cambiano-verso-allestero-milioni-di-italiani-p0qZ1VWKmoZx6216pGx9EM/pagina.html – Letöltve: 2017.06.07.)
[29] ZITARA, Nicola: L’unità d’Italia: nascita di una colonia. Róma, 2015, Jaca Book. 165. o. A témáról bővebben: GERNONE, Sebastiano: Il Nord ci colonizza con gli sfruttatori del Sud. 2004; Adnkronos: Unità d’Italia: Duello Nord-Sud. 2010 (Forrás: stefanolorenzetto.it/pagine/rassegna/AdnkronosCuor2.pdf – Letöltve: 2017.06.07; és Assemblea Nazionale sul Mezzogiorno: Un piano straordinario per l’occupazione al Sud. 2016. (Forrás: regione.campania.it/assets/documents/assemblea-nazionale-mezzogiorno-12-novembre.pdf – Letöltve: 2017.06.07.)
[30] SPAN, Andrea: Il Risorgimento e il dibattito storiografico. In: Storia e storici, 2010. Forrás: storiaestorici.it/index.asp?art=127 (Letöltve: 2017.06.07.) és COPPOLA, Ignazio: Il Risorgimento nel Sud – fu vera gloria? In: La voce di New York, 2015. Forrás: lavocedinewyork.com/arts/2015/03/04/il-risorgimento-nel-sud-fu-vera-gloria-gramsci-nutriva-molti-dubbi-2/ (Letöltve: 2017.06.07.)
[31] PAOLETTI, Emanuela: The Migration of Power and North–South Inequalities – The Case of Italy and Libya. London, 2010, Palgrave Macmillan. 31. o.
[32] Egyes északi vélemények szerint Afrika Róma alatt kezdődik, a déliek a „terrenók”, a földhözragadt, mezőgazdasági munkából élő egyszerű emberek, akik a központi költségvetés nettó haszonélvezői. A szervezett bűnözés jelenléte, a kevésbé feszes munkamorál, az alacsony termelékenységű gazdaságok, a szerényebb színvonalú szociális ellátás, stb. pedig tovább erősítik ezen percepciókat. (BONIFAZI, Corrado és HEINS, Frank: Migrazioni interne ed emigrazione dal Mezzogiorno. In: Istituto di Ricerche sulla Popolazione e le Politiche Sociali, 2005. 13˗19. o.)
[33] PUGLIESE, Enrico: L’Italia tra migrazioni internazionali e migrazioni interne. In: Università della Calabria, 2001. 18˗21. o.
[34] Miglioverde: Sempre dal sud al nord, ma stranieri. In: Articoli, 2015. Forrás: miglioverde.eu/sempre-dal-sud-nord-stranieri-continua-migrazione-interna/ (Letöltve: 2017.06.07.) A folyamat napjainkra azonban megtorpanni látszik, 2015-ben 37 ezer fővel kevesebb külföldi változtatta meg az államon belüli települését, mint 2014-ben. (ISTAT, i.m.)
[35] ALBINI, Pierangelo et al.: Immigrati – da emergenza a opportunità. In: Centro Studi Confindustria, 2016. 26. sz. 12. o.
[36] Tgcom24: Terrorismo, espulso egiziano 41enne. In: Mediaset, 2017. Forrás: tgcom24.mediaset.it/cronaca/lazio/terrorismo-espulso (Letöltve: 2017.06.07.)
[37] Gazzetta Ufficiale: Decreto-Legge 18 febbraio 2015, n. 7. 4. cikk. Forrás: leggioggi.it/wp-content/uploads/2015/02/DecretoAntiterrorismo.pdf (Letöltve: 2017.06.07.)
[38] Az említettek 78 százaléka muszlim többségű országból származik, több mint felük afrikai államokból (3 360-an Marokkóból és 2 140-en Tunéziából) (Commissione degli affari costituzionali, della presidenza del consiglio e interni: Resoconto stenografico. 2017. 7. o.) Míg 2001-ben az olasz lakosság alig egy százaléka volt iszlám hitű, addig 2016-ban az arányuk 15 százalékra emelkedett. (PEDRAZZI, Nicola: Le religioni in Italia nel 2016. In: Mondita, 2017. Forrás: mondita.it/2017/02/religioni-italia-2016/ – Letöltve: 2017.06.07.)
[39] Colombo et al., i.m. 763. o.
[40] Az eltérő kultúrák békés egymás mellett élésének válságát a társadalomtudomány egy többdimenziós folyamat eredményeként írja le. Egy adott területen (város, ország) belül markánsan elkülönülő zónák jönnek létre, amelyek kiváltják, majd pedig konzerválják az egyes társadalmi csoportoknak a szociális ellátórendszertől való függőségét, a munkaerőpiachoz való nehéz hozzáférését, valamint az oktatásban való részvételének és hajlandóságának alacsony fokát.
[41] Colombo et al., i.m. 770. o.
[42] International Labour Organisation: Migrant Workers Convention (No. 143/1975). Forrás: ilo.org/dyn/normlex/en/f?p=NORMLEXPUB:12100:0::NO::P12100_ILO_CODE:C143 (Letöltve: 2017.06.07.)
[43] Az elhúzódó törvényalkotás másik oka, hogy az 1980-as évek Olaszországában a migráció problémái nem bírtak komolyabb politikai jelentőséggel, a lakosság és a sajtó figyelme e kérdésekre különösebben nem terjedt ki. Az említett törvény elfogadását is csak pár soros cikkekben közölték az újságok. (Colombo et al., i.m. 774. o.)
[44] SCHERER, Steve és FONTE, Giuseppe: Italy to hold referendum on constitutional reform. In: Reuters World News, 2016. Forrás: reuters.com/article/us-italy-referendum-idUSKCN11W1ZO (Letöltve: 2017.06.07.)
[45] Colombo et al., i.m. 773. o.
[46] Stranieri in Italia: Legge 30 dicembre 1986, n. 943. Forrás: stranieriinitalia.it/briguglio/immigrazione-e-asilo/1992/luglio/legge-943-86.html (Letöltve: 2017.06.07.)
[47] Giulio Andreotti (1919–2013) kereszténydemokrata politikus, író, három ízben volt Olaszország miniszterelnöke. (Archivio Andreotti: Biografia. Forrás: giulioandreotti.org/it – Letöltve: 2017.06.07.)
[48] Colombo et al., i.m. 775. o.
[49] Stranieri in Italia: Legge 28 febbraio 1990, n. 39. Forrás: stranieriinitalia.it/briguglio/immigrazione-e-asilo/1992/luglio/legge-martelli.html (Letöltve: 2017.06.07.)
[50] Az 1990-es évek közepén kezdődött az ukrán állampolgárok bevándorlása Olaszországba. A tartózkodási engedéllyel rendelkezők száma 2016-ra elérte a 240 141 főt. Közöttük jellegzetesen magas a nők aránya (közel 80 százalék), és többségében a humán szolgáltatások területén dolgoznak (69 százalék). (Ministero del Lavoro: La comunità ucraina in Italia. In: Rapporti di ricerca sull’immigrazione, 2016. 5. o. Forrás: integrazionemigranti.gov.it/Areetematiche/PaesiComunitari-e-associazioniMigranti/Documents/RAPPORTI_COMUNITA_2016/RC_UCRAINA_DEF.pdf (Letöltve: 2017.06.07.)
[51] Egyébként a menekültek helyzetére vonatkozó 1951-es Genfi Egyezményhez – amely lefektette a menekültté nyilváníthatóság kritériumrendszerét – Olaszország egy „földrajzi” kitétellel csatlakozott, így lényegében csak a kommunista országokból menekülőknek biztosított politikai menedékjogot. E kitétel 1990-ig volt érvényben.
[52] Rete Civica Jesi: Legge 5 febbraio 1992, n. 91. Forrás: comune.jesi.an.it/MV/leggi/l91-92.htm – Letöltve: 2017.06.07.)
[53] Rédei, i.m. 43. o.
[54] FENOLL, Ainhoa Aparicio, FRATTINI, Tommaso és SIRAGUSA, Karl: Migration Observatory’s Report: Immigrants’ integration in Europe. In: Migration Observatory, 2017. 15˗16. o. Forrás: dagliano.unimi.it/wp-content/uploads/2017/02.pdf (Letöltve: 2017.06.07.)
[55] 2014-ben 277 600 migráns érkezett Olaszországba, és az Európai Unióban – Spanyolország után – itt jutott állampolgársághoz a második legtöbb (129 900 fő) bevándorló. (Eurostat: Statistiche sulle migrazioni internazionali e sulle popolazioni di origine straniera. Forrás: ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Migration_statistics – Letöltve: 2017.06.07.)
[56] 1991-ben marokkóiak adták az Olaszországban tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek zömét (11,2 százalék). 2005-ben az albán származásúak megelőzték őket, de a 2007-es EU-bővítés nyomán 2010-re már a románok kerültek többségbe (21,2 százalék). 2015-ben az állam területén élő külföldiek zöme (kb. 1 131 800 fő) román állampolgár volt, második helyen az albánok (490,5 ezer), harmadikon a marokkóiak (450 ezer) álltak. (Albini et al., i.m. 11. o., Eurostat: Statistiche sulle migrazioni internazionali e sulle popolazioni di origine straniera. Forrás: ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Migration_and_migrant_population_statistics/it – Letöltve: 2017.06.07.)
[57] Italian network: Romeni in Italia. Forrás: italiannetwork.it/news.aspx?id=45788 tuttitalia.it/statistiche/cittadini-stranieri/repubblica-moldova (Letöltve: 2017.06.07.)
[58] Tuttitalia: Romeni in Italia. Forrás: tuttitalia.it/statistiche/cittadini-stranieri/romania (Letöltve: 2017.06.07. )
[59] BERTINETTI, Roberto: spettacoliecultura.ilmessaggero.it/libri/romeni_d_italia_stereotipi_pregiudizi-10877.html (Letöltve: 2017.06.07.)
[60] Italian network, i.m.
[61] LOPAPA, Carmelo: Di Maio e il 40% di criminali romeni importati in Italia. 2017. Forrás: repubblica.it/politica/2017/04/12/news/di_maio_e_il_40_di_criminali_rumeni_importanti_in_italia_la_rivolta_via_web_la_protesta_di_ambasciata_e_associazioni-162799786 (Letöltve: 2017.06.07.)
[62] POPESCU, Violeta: Il profilo dei Romeni in Italia alla luce dei dati del Dossier Statistico Immigrazione 2016. Forrás: culturaromena.it/il-profilo-dei-romeni-in-italia-alla-luce-dei-dati-del-dossier-statistico-immigrazione-2016/ (Letöltve: 2017.06.07.)
[63] Tuttitalia: Moldavi in Italia. Forrás: tuttitalia.it/statistiche/cittadini-stranieri/repubblica-moldova (Letöltve: 2017.06.07.)
[64] Fenoll, i.m. 4. o.
[65] CAROVANI, Chiara: Migranti e lavoro: una ricerca sfata alcuni falsi miti. In: Altra Economia Società Cooperativa, 2017. Forrás: altreconomia.it/migranti-lavoro-ricerca-sfata-falsi-miti (Letöltve: 2017.06.07.)
[66] Fenoll, i.m. 5. o.
[67] 2017 februárjában az olasz összlakosság 11,5 százalékának, míg a 25 év alattiak több mint 35 százalékának nem volt bejelentett munkahelye. Előbbi tekintetében az ötödik, utóbbi alapján a harmadik legrosszabb helyen áll az ország uniós összehasonlításban. (Eurostat: Unemployment statistics for 2015. Forrás: eurostat/statistics-explained/index.php/Unemployment – Letöltve: 2017.06.07.). 2015-ben a 24 év alatti dél-olasz fiatalok több mint 54 százalékának nem volt munkahelye, és ez az arány Calabria tartományban meghaladta a 65 százalékot. (ANTONELLI, Laura Naka: Non è un paese per giovani. In: Wall Street Italia, 2016. Forrás: wallstreetitalia.com/non-e-un-paese-per-giovani-disoccupazione-fino-a-60-nel-sud-italia – Letöltve: 2017.06.07.)
[68] Istat: Disoccupazione in calo nel 2016. In: La Repubblica, 2017. Forrás: repubblica.it/economia/2017/03/10/news/istat_occupazione_quarto_trimestre_2016-160200545/ (Letöltve: 2017.06.07.)
[69] Carovani, i.m.
[70] A neoklasszikus és a funkcionalista bevándorláselméletek optimista munkaerőpiaci érvrendszerében a népvándorlás az emberi termelési tényező (i.e. a munkaerő) optimális térbeli allokációja, ami egyaránt érdeke a kibocsátó és a fogadó régióknak. A történeti-strukturalista megközelítés azonban a globális kapitalizmus egyenlőtlenségei által előidézett menekülési folyamattal azonosítja a migrációt. Rávilágít arra, hogy a népmozgások kibocsátói az elmaradott régiók, ahonnan a szakképzett vagy a szakképzettséget megszerezni kívánó munkaerő továbbáll a fejlett államokba, pótolhatatlan űrt hagyva maga mögött a hazájában. A neomarxista megközelítés a migrációban az osztályok és a régiók fejlettségi szintjei közötti egyenlőtlenségek újratermelését, megerősítését látja. (DE HAAS, Hein: Migráció és fejlődés elméleti megközelítésben. In: WordPress, 2011, 55˗60. o. Forrás: heindehaas.files.wordpress.com/2016/03/de-haas-2010-imr-migration-and-development-a-theoretical-perspective-2011-hungarian-translatoin.pdf – Letöltve: 2017.06.07.)
[71] RAME, Sergio: Ora la Francia accusa l’Italia. In: Il Giornale, 2016. Forrás: ilgiornale.it/news/politica/ora-francia-accusa-litalia-dovete-identificare-immigrati-1319082.html (Letöltve: 2017.06.07.)
[73] Lamberto Dini olasz üzletember és közgazdász 1995–1996 között volt az Olasz Köztársaság miniszterelnöke. (Senato della Repubblica: Governo Dini-I. Forrás: senato.it/leg/12/BGT/Schede/Governi/0022_M.htm – Letöltve: 2017.06.07.)
[74] Importante straniere: Decreto Legge n. 489/95. Forrás: improntestraniere.it/wp-content/uploads/2013/11/DECRETO-DINI.pdf – Letöltve: 2017.06.07.)
[75] Colombo et al., i.m. 779˗780. o.
[76] Romano Prodi közgazdász, akadémikus, két ízben volt az Olasz Köztársaság kormányfője (először független jelöltként, majd a Demokrata Párt [Partito Democratico] színeiben) (Romano Prodi: Biografia. Forrás: romanoprodi.it/biografia és Biografie: Romano Prodi biografieonline.it/biografia.htm?BioID=982&biografia=Romano+Prodi – Letöltve: 2017. április 30.)
[77] Parlamento Italiano: Legge 6 marzo 1998, n. 40, Leggi. Forrás: camera.it/parlam/leggi/98040l.htm (Letöltve: 2017.06.07.) és Callia, i.m. 3˗6 o.
[78] Parlamento Italiano: Legge 6 marzo 1998, n. 40. 12. cikk. Forrás: camera.it/parlam/leggi/98040l.htm (Letöltve: 2017.06.07.)
[79] 2002-ben több százezer bevándorló tartózkodott legalább öt éve folyamatosan és szabályosan Olaszországban, mégis csak kevesebb mint 20 000 hosszú távú tartózkodási engedélyt állítottak ki a számukra. (Colombo et al., i.m. 782. o.)
[80] Senato della Repubblica: XIV Legislatura. Forrás: senato.it/leg/14/BGT/Schede/Governi/0064_S.htm (Letöltve: 2017.06.07.)
[81] A Nemzeti Szövetség elnöke, Gianfranco Fini, miniszterelnök-helyettesi pozícióban, az Északi Liga alapító atyja, Umberto Bossi, pedig intézményi reformokért felelős miniszterként szolgált a Második Berlusconi-kabinetben. (Camera dei deputati: Gianfranco Fini. Forrás: storia.camera.it/presidenti/fini-gianfranco [Letöltve: 2017.06.07.] és Camera dei deputati:Umberto Bossi. Forrás: storia.camera.it/deputato/umberto-bossi-19410919 [Letöltve: 2017.06.07.])
[82] Az Olaszországi Közhivatalnokok Demokratikus Szövetsége (Magistrati Democratici) szerint a menedékkérők bebörtönzése felért a fasizmusra jellemző internálással. (FEKETE, Liz: A Suitable Enemy – Racism, Migration and Islamophobia in Europe. London, 2009, Pluto Press. 41.o.)
[83] Parlamento Italiano: Legge 30 luglio 2002, n. 189: 5., 11. és 12. cikk. Forrás: camera.it/parlam/leggi/02189l.htm (Letöltve: 2017.06.07.)
[84] Parlamento Italiano: Legge 6 marzo 1998, n. 40. Forrás: camera.it/parlam/leggi/98040l.htm (Letöltve: 2017.06.07.)
[85] DE DONATO, Maria: Country Report (Italy). In: Asylum Information Database, 2015. 63. o. Forrás: asylumineurope.org/sites/default/files/report-download/aida_italy.pdf (Letöltve: 2017.06.07.)
[86] 2016 és 2017 fordulóján a Conetta di Conában található 560 fő elszállásolására alkalmas táborban 700-an, az 1 800 főre méretezett mineói kirendeltségben 3 000-en, Bagnoli di Soprában pedig a 200 fős befogadólétesítményben 1000-en zsúfolódtak össze. (Rame, i.m.)
[87] VERDERAMI, Francesco: Quote migranti, ecco i Paesi da sanzionare. In: Corriere della Sera, 2016. Forrás: corriere.it/politica/16_ottobre_30/italia-ue-quote-migranti-4a1cf766-9e0f-11e6-9ab9-47f866be7cc7.shtml (Letöltve: 2017.06.07.)
[88] Avvenire: Il decreto Minniti è legge. 2017. Forrás: avvenire.it/attualita/pagine/gentiloni-decreto-su-migranti (Letöltve: 2017.06.07.)
[89] A menedékkérőket szétosztják majd az önkormányzatok között, amelyek valamennyi befogadott személy után havi 500 eurót fognak kapni a központi költségvetésből. Aktuális statisztikai adatok alapján így minden 1 000 lakosra körülbelül 2–3 menedékkérő jutna. (ANSA: Migranti – pacchetto in Cdm, nuovi Cie e lavori gratis. In: ANSAmed, 2017. Forrás: ansa.it/ansamed/it/notizie/rubriche/politica/2017/02/10/migranti-pacchetto-in-cdm-nuovi-cie-e-lavori-gratis_28614cd3-e687-4037-af6b-1c250b61f04d.html – Letöltve: 2017.06.07.)
[90] Istituto per gli Studi di Politica Internazionale: Gli italiani e le migrazioni: percezione vs realtà. 2015. Forrás: ispionline.it/it/articoli/articolo/emergenzesviluppo-europa-italia-global-governance/gli-italiani-e-le-migrazioni-percezione-vs-realta-13562 (Letöltve: 2017.06.07.)
[91] Istituto per gli Studi di Politica Internazionale, i.m.
[92] Istituto per gli Studi di Politica Internazionale: Cosa pensano gli italiani della politica estera? 2015. Forrás: ispionline.it/it/articoli/articolo/usa-americhe-sicurezza-russia-eurasia-mediterraneo-medio-oriente-emergenzesviluppo-diritto-internazionale-asia-energia-europa-italia-global-governance-africa/cosa-pensano-gli (Letöltve: 2017.06.07.)
[93] 2015 áprilisában minden második olasz úgy vélte, hogy a kormánynak szigorítania kell a biztonsági szabályozásokon és a határellenőrzésen; ugyanazon év szeptemberében a szerb–magyar határon felhúzott biztonsági határzárat ugyanakkor 57 százalékban elítélték a megkérdezettek. (Istituto per gli Studi di Politica Internazionale, i.m. és Istituto per gli Studi di Politica Internazionale: Monitoraggio opinione pubblica italiana e crisi internazionali. 2015. Forrás: ispionline.it/it/articoli/articolo/italia/monitoraggio-opinione-pubblica-italiana-e-crisi-internazionali-13018 – Letöltve: 2017.06.07.)
[94] Az ügyész nem tudott bizonyítékokat felsorakoztatni az állítása mögé, de elrendelte az ügy alapos kivizsgálását. (Il Fatto Quotidiano: Migranti, il procuratore di Catania. 2017. Forrás: ilfattoquotidiano.it/2017/04/27/migranti-il-procuratore-di-catania-alcune-ong-potrebbero-essere-finanziate-dai-trafficanti-so-di-contatti/3546916/ – Letöltve: 2017.06.07.)
[95] „Questo è il governo del business sull’immigrazione” Forrás: Il Fatto Quotidiano, i.m.
[96] GRANA, Francesco Antonio: Papa Francesco, nuovo appello per i migranti. In: Il Fatto Quotidiano, 2015. Forrás: ilfattoquotidiano.it/2015/08/07/papa-francesco-respingere-gli-immigrati-e-un-atto-di-guerra/1942364/ (Letöltve: 2017.06.07.)
[97] Famiglia Cistiana: Migranti e rifugiati, la risposta è la misericordia. 2015. Forrás: famigliacristiana.it/articolo/il-papa-misericordia-per–migranti-e-rifugiati.aspx (Letöltve: 2017.06.07.)
[98] A Caritas mellett az Olaszországi Püspöki Konferencia (Conferenza Episcopale Italiana) által létrehozott Migrantes alapítvány is a bevándorlók emberséges utazási és lakhatási feltételeinek megvalósításán fáradozik. Vezetőjük, Giancarlo Perego, Ferrara–Comacchio érseke, szemforgatónak nevezte azokat a döntéshozókat, akik ahelyett, hogy tevőlegesen fellépnének az embercsempészekkel szemben, csak a migránsokat segítő önkéntesek munkáját akarják ellehetetleníteni. (La Stampa: La Cei: “Accuse alle Ong vergognose”. In: Cronache, 2017. Forrás: lastampa.it/2017/04/24/italia/cronache/la-cei-accuse-alle-ong-vergognose-ma-di-maio-insiste-chi-nega-ha-qualcosa-da-nascondere-IyjtNr33YjjSnpFQpJeuaK/pagina.html – Letöltve: 2017.06.07.)
[99] A legutóbbi közvélemény-kutatások szerinte az olasz lakosság kicsivel több mint 70 százaléka katolikus, de valójában csak a negyede gyakorolja a vallását. PEDRAZZI, Nicola: Le religioni in Italia nel 2016. In: Mondita, 2017. Forrás: mondita.it/2017/02/religioni-italia-2016/ (Letöltve: 2017.06.07.)
[100] MASINI, Giovanni: Parroco anti-migranti. In: Il giornale, 2015. Forrás: ilgiornale.it/news/cronache/parroco-anti-migranti-invasione-legalizzata-fa-mangiare-i-bu-1175870.html (Letöltve: 2017.06.07.)
[101] Masini, i.m.
[102] PELOSI, Federica: Il parroco di Onzo. In: Il secolo XIX. Forrás: ilsecoloxix.it/p/savona/2015/09/11/AR2hyVuF-piuttosto_canonica_ospitare.shtml (Letöltve: 2017.06.07.)
[103] Vox: Parroco invoca “resistenza” contro la chiesa dei migranti. 2017. Forrás: voxnews.info/2017/04/01/parroco-invoca-resistenza-contro-la-chiesa-dei-migranti-prostituta-indegna-multinazionale-video/ (Letöltve: 2017.06.07.)
[104] Az Orvosok Határok Nélkül (Médecins sans frontières) azokat a politikusokat okolta a migrációs helyzet súlyosbodásáért, akik semmit sem tesznek a kibocsátó államok helyzetének javításáért. A Save the Children Italia, az Intersos és az UNICEF pedig azzal védekezett, hogy a migránsokat segítő tevékenységüket az olasz parti őrséggel összehangoltan folytatják. (La Stampa, i.m.)
[105] 2015-ben a CIGL 5,5 milliós tagsággal rendelkezett, a CISL-nek 4,2 millió, az UIL-nek pedig 2,2 millió tagja volt. (CIGL: Iscritti per regione. 2015. Forrás: cgil.it/i-tesserati-2014/ [Letöltve: 2017.06.07.], UIL: Il tesseramento negli anni 2012 – 2016. 2016. Forrás: uil.it/tesseramento_cat.asp [Letöltve: 2017.06.07.], CISL: Tesseramento 2016. Forrás: cisl.it/images/Tesseramento/iscritti_USR_USI_2016.pdf [Letöltve: 2017.06.07.])
Kép forrása: iom.int
