„Visszatérnénk, ha valaki segítene helyrehozni a házunkat és újrakezdeni otthon”

Beszámoló a libanoni és szíriai terepkutatás eredményeiről

Intézetünk vezető kutatója, Speidl Bianka és Klopfer Ádám kutatónk 2017. május 30. és június 20. között a Közel-Keletre látogattak. A háromhetes tényfeltáró terepmunka az Emberi Erőforrások Minisztériuma által finanszírozott, a térségben élő keresztény menekültek helyzetét vizsgáló kutatás része, a májusi, iraki terepmunka folytatása volt. A kutatás célja a közel-keleti keresztény kisebbségek helyzetének vizsgálata, illetve annak feltérképezése, hogy az európai országok akár egyénileg, akár uniós szinten miként tudnák a keresztény közösségeket igényeik és szükségleteik szerint célzottan támogatni.

Munkatársaink Libanonban a keresztény menekültek helyzetét tanulmányozták, 23 iraki és szír menekült családdal készítettek mélyinterjút, valamint humanitárius szervezetek képviselőivel és egyházi vezetőkkel egyeztettek. Ennek során találkoztak Beshara Butrosz al-Rai maronita, Gregoriusz III Lahham görög-katolikus, Ignatius Ephrem Joseph III Jonan szír katolikus pátriárkákkal, valamint Isszam John Darwish zahlei görögkatolikus püspökkel. A menekültekkel foglalkozó szervezetek közül Speidl Bianka találkozott az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) képviselőjével, a Máltai Lovagrend és a Caritas munkatársaival, valamint menekültekkel foglalkozó nemzetközi és libanoni civil szervezetekkel. A terepmunka során  Ignatius Efrém II damaszkuszi szír ortodox pátriárka és Naim el-Gharbi görög-katolikus apát segítségével Szíriában is látogatást tett, ahol a homsi kormányzóságban az érintett családoktól és lelkészeiktől tájékozódott a helyben maradt, vagy belső menekültként élő keresztények helyzetéről és kilátásairól. 

Az interjúk alapján egyértelművé vált, hogy a szervezett, fókuszált segítségnyújtás a keresztények számára rendkívül ritka, a nemzetközi és helyi szervezetek nem foglalkoznak kiemelten a menekülteken belül megközelítőleg tíz százalékos kisebbséget alkotó keresztények helyzetével. Az egyes egyházak általában oktatási lehetőséget igyekeznek biztosítani a gyermekek számára és tartós élelmiszereket osztanak, de a segítség messze elmarad a szükségestől.

A keresztény menekültek  – csakúgy, mint a keresztény menekültek többsége – nem legálisan tartózkodnak Libanonban.. A 4 millió lakosú országban, amely nem írta alá a menekültek jogállására vonatkozó 1951. évi Genfi Egyezményt, becslések szerint jelentleg mintegy 2 millió menekült él. A kormányzat 2015-ben megtiltotta UNHCR-nek a menekültek további regisztrációját. Jelenleg a kivételes elbírálásért folyamodók számára 6-8 hónap a várakozási idő az első, tájékozódó jellegű interjúig. Ezt követően ügyükről az Általános Biztonsági Hivatal dönt. A menekültek csak három szektorban dolgozhatnak: mezőgazdasági napszámosként, építőipari munkásként és háztartási alkalmazottként. A munkavállalási engedély megszerzéséhez egy helyi illetőségű „kezesre” van szükség, aki általában az adott munkahely tulajdonosa.

A keresztények helyzetét nehezíti, hogy nem mernek a muszlim menekültek által lakott táborokba költözni, mert félnek a zaklatástól és a politikai nézetkülönbségek agresszívmegnyilvánulási formáitól. A bérelt szoba-konyhás lakrészek havi díja 300-500 USD, az alsóbb kategóriájúak rendkívül rossz, alig lakható állapotúak. A korábban hazájukban jó anyagi helyzetben élő keresztények, akikfőleg kereskedelmi és agrárvállalkozásokban vagy állami alkalmazottként dolgoztak, mindenüket hátrahagyva a háború elől menekültek el a szülőföldjükről. Sokan a házukat is elvesztették bomba-vagy rakétatámadás következtében.

Az elhúzódó, egyes esetekben 5 évnél hosszabb veszteglés Libanonban tartalékaik feléléséhez vezetett. A nemzetközi szervezetek segítsége elsősorban a táborokba irányul, ezért a szétszórtan élő keresztény menekültek kiesnek a segélyezés fókuszából. A legsúlyosabb problémát  az jelenti, hogy a gyermekek többsége évek óta nem jár iskolába, súlyosan traumatizált, beilleszkedési nehézségekkel küzd. A felnőttek jellemzően rendkívül rossz idegállapotban vannak, súlyosan kimerültek és depressziósak.

A szír keresztények körében a történtek ellenére erős a visszatérési hajlandóság, nagyon ragaszkodnak szülőföldjükhöz, családjukhoz és megszokott életformájukhoz. Gyakran hangzott el a mondat, hogy „visszatérnénk, ha valaki segítené az otthoni újrakezdést és a házunk újjáépítését.” A szírek esetében a háborút megelőző években is az volt jellemző, hogy a külföldi munkavállalást időszakosnak tekintették, és a külföldön megkeresett pénzüket Szíriában fektették be. Az életre szóló elvándorlás elhanyagolható mértékű volt köreikben. Az irakiak visszatérési hajlandósága jellemzően gyengébb elsősorban az országban tapasztalható kritikus biztonsági helyzet, és a szilárd központi hatalom hiánya miatt, és amiatt, hogy Szíriával ellentétben az iraki vezetés hagyományosan nem támogatta és védte az országban élő kisebbségeket.

Speidl Bianka továbbá részt vett a magyar görög-katolikus egyház és a magyar állam közös adományának célbajuttatásában, amelynek során Kocsis Fülöp metropolita 10 millió Forint adományt vitt el személyesen a szíriai al-Dmeine al-Sarkije falu keresztény közösségének. A kísérleti projektként definiálható célzott segítségnyújtás nagy visszhangot váltott ki a helyi lakosok körében, akiket mélyen meghatott a sorsuk iránt mutatott figyelem, és elmondásuk szerint „új idők kezdetének” tekintették a látogatást.

A kutatás eredményei külön kötetben jelennek meg az ősz folyamán. A további részletekért kísérjék figyelemmel Intézetünk honlapját.