A kerítések jelentőségéről

Orbán Balázs elemzése

 

A kerítés nemcsak praktikus határvédelmi eszköz, hanem szimbólum is.

Legyünk őszinték! 2015. szeptemberében, amikor a magyar-szerb határszakaszon megépült a kerítés, az embernek vegyes érzései voltak.

Senki – de egy diktatúrában edződött nép különösen – nem szeret kerítéseket látni maga körül. Mindez még kevésbé szerencsés akkor, ha valaki hisz abban, hogy Trianon után jelenleg a határokon átívelő nemzetegyesítés korszakában vagyunk, s mégis azt kell látnia, hogy kerítés választja el a határ magyar oldalán élő magyarok a határ szerb oldalán élő magyaroktól – tudva persze azt, hogy nem a kerítés elbontása hozhat lényeges változást ebben az ügyben, hanem Szerbia mielőbbi uniós csatlakozása.

Mindenesetre, próbáljunk visszagondolni azokra az időkre: legtöbben az ügy praktikus oldaláról megközelítve támogatták a kerítést, nem pedig érzelmi alapon. Nem tartották szerencsés dolognak, hogy így alakult, de elfogadták, mert a zöldhatáron keresztül tízezrével Magyarország területére érkezők feltartóztatásához és a magyar migrációs politika feletti kontroll visszaszerzéséhez elengedhetetlen volt. Szerintem lehet úgy fogalmazni, hogy a kerítés tekintetében pragmatizmus jellemezte a magyarokat 2015 őszén.

Ma azonban azt veszem észre, hogy ez a hozzáállás megváltozott.

A kerítés ugyanis többek szemében immár nem a szükséges rossz, hanem pozitív referenciapont.

Ugyanúgy a mostani a kormányzati ciklus pozitív referenciapontja, mint ahogy például az IMF hazaküldése volt az ezt megelőző ciklusé.

Mi okozhatja ezt a változást? Az alábbiakban erre keresem a választ.

A berlini fal leomlását és a hidegháború lezárását követő időszak a nyugati civilizáció által elterjesztett globalizáció és nyitottság eszményképét kínáló, naiv időszakként jellemezhető. Több évtizeden át uralta ez a gondolkodásmód a világot, amelynek a nemzetállamok, a lokalitás és különbözőségek megszűnése az alapja. S bár igaz az, hogy a globalizáció néven nevezett jelenség elkerülhetetlen, plusz mára a világ jobban összekapcsolódott, mint a történelem folyásában bármikor korábban, de ez nem elsősorban a fenti társadalom- és gazdaságpolitikai célkitűzések sikerre vitelének, hanem a telekommunikációs és a közlekedési eszközök fejlődésének köszönhető.

Hiszen mi mással magyarázhatjuk, hogy a lerombolt berlini fal és a megállíthatatlanul terjedő globalizáció ellenére azt látjuk, hogy az elmúlt harminc évben a világon egyre több határkerítést, falat vagy szögesdrótot építettek? Nagyon különbözőek ezek a megépült szerkezetek: vannak egészen nagyszabásúak, mint például Izrael vagy az USA területén található betonfalak, de létesültek kisebb kerítések is, mint például a magyar határon található többszintű rendszer, illetve vannak egészen ad hoc megoldások, mint például macedón kerítés. A Financial Times még idén márciusban az alábbi grafikonon gyűjtötte össze[1], hogy hogyan alakult a fizikai határvédelmi berendezkedésekre vonatkozó építési kedv az elmúlt években.


(Forrás: Financial Times, Elisabeth Vallet: Borders, Fences and Walls State of Insecurity c. könyve nyomán)

Az ábrán jól látható, hogy a 2000-es évek közepétől drasztikus mértékben nőtt a határvédelmi berendezések száma, s ez a szám mára eléri a hetvenet, világszinten.

Ez az egyetlen adat nagyon világos jelzés arra, hogy mintha éppen ellentétes folyamatok zajlanának le, mint amelyeket a globalizáció kritikátlan támogatói egyfajta utópiaként elénk vetítettek a hidegháborút követően. A globalizálódó világnak ugyanis nyilvánvalóan együtt kellett volna járnia a határok lebontásával, és az ezzel párhuzamosan kiépülő multikulturalizmusnak pedig minden, a népek különbözőségére vonatkozó elméletet el kellett volna halványítania.

Hogy ez miért nem következett be?

Talán magyarázatot nyújt Philip G. Cerny és Alex Prichard: The New Anarchy: Globalisation and Fragmentation in World Politics című tanulmánya[2]. A két szerző szerint a globalizáció kiteljesedésével és a nyitottság erőltetésével valójában nem csökkent, hanem nőtt az anarchia a nemzetközi kapcsolatokban. Anarchia alatt azt értjük, amikor egy-egy terület viszonyrendszere a nemzetközi kapcsolatokon belül nincs tisztázva, nem elismertek a megfelelő eljárások és szereplők, nem egyértelmű, egy-egy kérdés kinek a joghatósága alá esik. Kitűnő példa erre – ezt már csak én teszem hozzá – az Európai Unió migrációs politikája, amely ebben a kontextusban szintén értelmezhető egy olyan területként, mint amelyik anarchikus tüneteket produkálnak. A két szerző szerint amint észlelhetővé válik az anarchia, a nemzetállamok saját hatáskörben kezdenek reagálni a kialakult helyzetre.

A szerzők azt is kiemelik, hogy a globalizáció „rendetlenségének” következtében most azt tapasztaljuk, hogy sokszor az instabilitás csak akkor szüntethető meg, ha a kormányok lokális és regionális megoldásokra törekszenek. Pontosan ezt láthattuk a migráció kérdésében is.

A kerítés tehát a globalizáció által hozott nemzetközi „rendetlenséggel” szemben küzdő nemzetállamok szimbóluma!

De van egy másik gondolatmenet is, amelynek a végén ugyanoda jutunk. Soros György egyik, A nyílt társadalom – avagy a globális kapitalizmus megreformálása című könyvében azt írja, hogy „a fallal körülvett városok megépítése legalább annyira köszönhető az ellenségnek, mint az ott lakóknak”. Elsőre talányosnak tűnhet ez a mondat, úgy is lehet érteni, mintha egyfajta kollektív felelősségre hívná fel a figyelmet, miszerint emberként a világ minden viselt dolgáért felelősek lennénk.

De ebből az idézetből más is kiolvasható: minden ember felelős azért, hogy vallási, etnikai vagy kulturális alapon elkülönülő közösségekben él az emberiség. Ez ugyanis egy komoly probléma. Komoly probléma, hogy minden közösség megkülönbözteti magát másoktól, s hogy ez a megkülönböztetés kifejezetten közösségszervező erő. A megkülönböztetés megnyilvánulási formája pedig a városfal. Ha tehát nem akarunk falakat, akkor ezt a gondolkodásmódot kell megszüntetni.

Azt a gondolkodásmódot kell eszerint megszüntetni – ugyanis ez minden probléma forrása –, hogy a városlakók számára a falon belül élők a „mi” és a falon túl élők a „mások”, míg a falon túl élők számára mindez éppen fordítva van. Érdemes megfigyelni, hogy ez a tételmondat a szovjet rendszer összeomlása utáni globalizmus ígéretének összefoglalása: a globalizálódó világban majd elmosódnak a határok, átjárhatóvá válnak a kultúrák és civilizációk, s ennek következtében leomlanak a falak.

Ebben az elméletben a különbözőségeken alapuló gondolkodás olyan „bűn”, amiért minden ember felelősséggel tartozik, aki így gondolkodik.

Ez az elmélet tagadja azt, hogy az emberi különbségeken alapuló gondolkodás az emberi természet szerves része,ráadásul az európai kultúrtörténet ókortól a felvilágosodásig végighúzódó alaptézis. Abban az értelemben mindenképpen, hogy különbséget teszünk a megismerés alanya (szubjektum) és a megismerés tárgya (objektum) között. Ezt az ismeretelméleti alapvetést fogalmazzuk meg a legkarakteresebben akkor, amikor azt mondjuk: „minden meghatározás tagadás” vagy „omnis determinatio est negatio”. Amikor ugyanis meghatározunk valamit, akkor egyben azt is meghatározzuk, hogy minek a jellegzetességeit nem viseli magán az adott dolog.

Amikor tehát meghatározzuk, hogy kik is vagyunk mi valójában, akkor azt is megmondjuk, hogy kik nem vagyunk.

Mindez homlokegyenest ellentétben áll azok gondolkodásával, akik tagadják az emberek különbözőségét. Tagadják az, hogy a férfiak mások, mint a nők, a keresztények mások, mint a muszlimok, a magyarok mások, mint a franciák. Figyelem, ez nem arról szól, hogy mi az alacsonyabb vagy a magasabb rendű! Az emberek között lehetséges és szükséges a jog előtti és az emberi méltóságon alapuló egyenlőség, de más típusú egyenlőség nem.

Szemben az emberek közötti különbözőség tagadásának prófétáival, ezek az emberek egyszerűen csak azt mondják, hogy az emberek férfiak, nők, keresztények, muszlimok, magyarok, franciák. Különbözőek. És ez jól van így, ezt nem kell eltörölni, mert ez – például – a természet vagy Isten rendje szerint való.

A kerítés tehát az emberek közötti különbözőségeket tagadók ellen küzdők szimbóluma is!

A kerítés üzenetének ezekre a mélységeire pedig sokakat csupán az elmúlt két és fél év történései döbbentettek rá. A felszínre került törésvonalaknak köszönhető az, hogy ma már sokkal jobban látszik, hogy a kerítés nemcsak egy szükséges rossz, praktikus, fizikai határvédelmi eszköz, hanem a globalizáció „rendetlenségével” szemben fellépő nemzetállamok és az emberek közötti természetes vagy Isten által adott különbözőségek tagadására épülő eszmék ellen küzdők szimbóluma is.

 

Eredeti megjelenés
helye: Mandiner
ideje: 2017.11.13.

 


[1] https://www.ft.com/content/9d4d10cc-0e28-11e7-b030-768954394623?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201711

[2]http://journals.sagepub.com/doi/abs/10.1177/1755088217713765?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201711&

Kiemelt kép forrása: Friss hírek