A visszaküldés mint a bevándorlókban élő Európa-kép megváltoztatásának eszköze
A Migrációkutató Intézet elemzése
A visszaküldés mint a bevándorlókban élő Európa-kép megváltoztatásának eszköze
A Migrációkutató Intézet legújabb, 2018. január 15-én megjelent, angol nyelvű tanulmánya a menedékre nem jogosult bevándorlók visszaküldésére vonatkozó különböző európai stratégiákat és gyakorlatot vizsgálja. Az adatok és a tapasztalatok elemzésével kijelenthető, hogy az elmúlt években a visszaküldés mint jogintézmény nem bizonyult eredményesnek, hiszen az érintetteknek csupán elenyésző hányadát sikerült ténylegesen hazaküldeni.
A tanulmány alaptézise, hogy egy tökéletesen működő visszaküldési stratégia sem a leghatékonyabb eszköz az Európára háruló migrációs nyomás csökkentésére, hiszen minden ilyen stratégia azon az alapon áll, hogy a már Európába érkezettek helyzetét hivatott kezelni. Ez pedig nem járul hozzá az Európába érkezés korlátozásához. Ebből következően a hatékony visszaküldési stratégia elsősorban a bevándorlókban és a bevándorlást fontolgatókban élő hamis Európa-kép megváltoztatásának lehet hatékony eszköze.
A migrációs válság egyik fő tanulsága ugyanis az, hogy a kibocsátó övezetekben élők számára a kivándorlás az egzisztenciális problémákra adott átfogó megoldás illúzióját kínálja. A migrációs vágy egy sajátos „tömegpszichózis” a kibocsátó országok kivándorlást fontolgató állampolgárai körében. A migráció ezen országokban nem személyes, hanem családi projekt, így az elsőként szerencsét próbáló családtag sikere vagy kudarca az őt ebben támogató, figyelemmel kísérő közösség további terveit is meghatározza. Ebből a felismerésből következik, hogy egy ilyen közegben az irreguláris migráció csökkentésében fontos szerep juthat egy hatékony visszaküldési stratégiának, ám a jelenlegi európai gyakorlatok nem aknázzák ki az ebben rejlő lehetőségeket.
Hangsúlyozni kell azt is, hogy a visszaküldés az irreguláris migráció csökkentésének egyik legköltségesebb formája. Ráadásul, ha a befogadó országok nem alkalmazzák következetesen a visszaküldési stratégiákat, és migrációs politikájukban fenntartják a bevándorlást erősítő elemeket, a kibocsátó országokba visszatérők száma rendkívül alacsony marad. A ritkán bevetett, ám nagy visszhangot kiváltó tömeges visszaküldés a lehetséges megoldások egyike, azonban ez csak átfogó intézkedéscsomaggal előkészítve lehet sikeres. Ezen túlmenően Nyugat-Európa egyes fogadó országaiban az is komoly probléma, hogy meg kell akadályozni a többszöri próbálkozást, illetve azt, hogy a bevándorlási kísérlet önmagában is megélhetési forrássá váljon.
Az Intézet elemzése szerint a másik fontos tényező az időzítés: a visszaküldésnek humánus és egzisztenciális okokból is minél korábbi időpontban kell megtörténnie, amikor az irreguláris migránsnak még nincs tudomása más, kedvezőbb lehetőségekről, nem alakított ki szociális hálót, nem alapított családot, illetve még nem követték rokonai.
Be kell ismerni, hogy ha a visszaküldési stratégiák sikerében bízunk, akkor ehhez kulcsfontosságú a kibocsátó országokkal való jó együttműködés. Egyrészt a tömeges visszaküldés nem valósulhat meg a kibocsátó ország támogatása és beleegyezése nélkül. Másrészt valós probléma, hogy a hazatérés megszégyenítéssel, megbélyegzéssel járhat, illetve többnyire valódi, otthoni egzisztenciális alternatívák nélkül valósul meg. A kibocsátó országokkal való együttműködésben tehát egyszerre kell megjelennie a nyomásgyakorlásnak és a visszatérők helyzetének javítását célzó garanciaelemeknek.
A szükséges intézkedések meghozatalához elsődlegesen a tömeges bevándorlás elvi visszautasítására van szükség, hiszen a már Európában lévő elutasított menedékkérők bármilyen irányú mozgatása még tökéletes kivitelezés esetén is csak részlegesen hatékony intézkedésnek bizonyulhat.
Az angol nyelvű tanulmány elérhető a Migrációkutató Intézet weboldalán:
