A no-go zónák valósága

A Migrációkutató Intézet legutóbbi angol nyelvű elemzése az úgynevezett no-go zónák jelenségét vizsgálja. Sokan vitatják e kifejezés alkalmazhatóságát a jellemzően a társadalom peremén élő bevándorlók által lakott, és a bűnelkövetés szempontjából kiemelten veszélyesnek számító területek esetében. Igaz, az elnevezéssel kapcsolatos vita bizonyosan kevésbé éles azóta, hogy több skandináv ország vezetője és a német kancellár is elismerte ezeknek a zónáknak a létezését. A Migrációkutató Intézet elemzése a no-go zóna kifejezés definícióit alapul véve reflektál azokra a veszélyekre, amelyeket ezen enklávék létrejötte és tartós fennmaradása okoz a migrációs szempontból befogadó társadalmak számára.

Az elemzés alapvető különbséget állapít meg a nagyvárosi szegénynegyedek és a bevándorlók által lakott no-go zónák között, és ezt franciaországi, illetve svédországi példákkal támasztja alá.

A kifejezés eredetét vizsgálva a kutatók szerint megállapítható, hogy az 1970-es és a 2000-es évek között több tucat cikk és könyv alkalmazta a no-go zóna kifejezést a bűnözői csoportok vagy fegyveres szervezetek által ellenőrzött városrészek esetében Dél-Afrika, Írország vagy Latin Amerika vonatkozásában. Ekkor a no-go zónákat még nem kapcsolták a tömeges bevándorlás fogalmához.

Európában ezt az elsősorban Amerikából átvett kifejezést az iraki háború után kezdték el használni a terrortámadások és a bevándorlók által lakott negyedekben kitört zavargások kapcsán. Az elemzés szerint ez a kifejezés egyre népszerűbb lett a párizsi terrortámadások és a 2015-ös migrációs hullám idején.

A kutatók vizsgálatai alapján a no-go zónának három alapvető jellemzőjét állapíthatjuk meg: a közigazgatás és az állami jogrend érvényesítésének hiánya vagy gyengesége, a befogadó társadalom normáinak elutasítása vagy csupán minimális alkalmazása, valamint a lakosság összetételének többségében bevándorló jellege. Mindhárom elem tényszerű: a rendőrségi források Svédországban és Franciaországban több száz olyan területet határoztak meg, amelyeket a rendvédelmi szervek egyáltalán nem, vagy csak részlegesen tudnak ellenőrizni. Ezeknek a zónáknak a létezését ma már egyre nehezebb megkérdőjelezni, hiszen a helyi lakosok és az útikönyvek egyaránt figyelmeztetnek a veszélyességükre.

A svéd rendőrség 61 kiemelt figyelmet igénylő területet azonosított, “veszélyeztetett”, “magas kockázatú” és “különösen sérülékeny” megnevezést használva. Ezeket a területeket a vallási szélsőségek jelenléte jellemzi, a rendőrség számára operatív szempontból állandó kihívást jelentenek, a lakosok gyakran nem jelentik a bűncselekményeket a megtorlástól való félelem miatt, vagy pedig azért, mert úgy gondolják, hogy a helyzeten ez sem változtat. A „különösen veszélyeztetett” területek száma Svédországban 2015 és 2017 között 15-ről 23-ra nőtt. A svéd rendőrség szerint e területeken 5000 bűnöző személy és 200 bűnözői hálózat működik. Franciaországban már 1996-ban mintegy 750 fokozott figyelmet követelő városrészt tartottak számon. A francia kormány olyan megoldásokkal próbálkozott, amelyek eddig sorra kudarcot vallottak.

Függetlenül attól, hogy az ott élő emberek képesek-e ehhez a helyzethez alkalmazkodni, a kérdést a társadalom egészének szempontjából kell értelmezni, kimondva, hogy léteznek olyan területek, ahol az állampolgárok többsége nem élhet, vagy oda nem léphet be, illetve ahol nem érvényesek a többségi társadalom normái. Még akkor is, ha a lakosok zöme békés, ezek a területek a bűnözés és a radikalizálódás melegágyai, hatalmas terhet rónak a szociális ellátórendszerre és a biztonsági szervekre, valamint állandó veszélyt jelentenek a zavargások és a terrorizmus miatt. Az iszlamisták arányának növekedése is megkérdőjelezhetetlen tény, elsősorban a fiatalok körében. E körzetek lakosságára akár erőszakkal is ráerőltetik a fundamentalista iszlám előírásait és törvényeit, amivel végleg elszakítják őket a többségi társadalomtól, ellehetetlenítve a társadalmi felzárkózást és a kulturális integrációt.

Az elemzés értelmében a helyzet kezelhetetlensége a társadalmi kohéziót alapjaiban rengeti meg, hiszen a no-go zónák szomszédságában élő alsó középosztály egyre jobban eltávolodik a középosztály tehetősebb rétegeitől, akik nem szembesülnek ezzel a problémával nap mint nap, másrészt az őshonos alsó középosztály és a bevándorlók közötti feszültség egyre erőteljesebbé válik. Ilyen értelemben tehát kétszeres szegregációról beszélhetünk.

Az elemzés szerint összefoglalásként megállapítható, hogy a bevándorlók által lakott városrészek komoly veszélyt jelentenek a többségi társadalomra, ezek az integráció elsődleges akadályozói, a bűnözés és a radikalizálódás központjai. E területek – elnevezésüktől függetlenül – olyan társadalmi, gazdasági és biztonsági kihívást jelentenek, amelyek együttes jelenléte a tömeges bevándorlás következménye, és a többségi társadalom szétzilálását eredményezi. A teljes, angol nyelvű elemzés elérhető a Migrációkutató Intézet weboldalán.

 

 

Kiemelt kép forrása: Clarion Project