Gyorselemzés 2019/11: Erdogannak nem kenyere a kiegyezés

2019. április 6.

Gyorselemzés 2019/11: Erdogannak nem kenyere a kiegyezés

Gyorselemzés 2019/11: Erdogannak nem kenyere a kiegyezés

Erdogannak nem kenyere a kiegyezés  

Interjú Kövecsi-Oláh Péterrel

Vasárnap helyhatósági választásokat tartottak Törökországban, amely új értelmet nyert a közelmúltban, ugyanis az eredmény jóval túlmutat puszta helyhatóságin – sokak szerint jóval inkább egy „népszavazás” Erdogan és a rendszere ellen. Minek köszönhető ez a megközelítés?

Ez a megközelítés részben annak köszönhető, hogy az elnöki rendszer bevezetése óta először került sor ilyen jellegű politikai megmérettetésre. Egyébként pedig „Erdogan rendszere ellen” rendre szeretnének eredményeket látni Nyugaton. Idehaza is sokszor hallani ezt a megközelítést. Ilyen értelemben lehet, hogy azt fogják mondani rólam, hogy az AKP politikai narratíváját fújom, de én ezt annak látom, ami, vagyis egy helyhatósági választásnak. Aminek egyébként mindig van politikai relevanciája, függetlenül attól, hogy hol tartják. Ha nem lenne, nem lenne ez az intézmény.

A választásokat soha nem látott, brutális kampány előzte meg. Mennyivel romlott Erdogan helyzete a gazdasági válságba
sodródott Törökországban?

A brutális kampány talán erős kifejezés. Közel-keleti országról beszélünk, ahol azért máshol van az ingerküszöb. 

Ez talán egyéb, mediterrán országokra is igaz megállapítás lehet. Mint minden gazdasági válság, a szóban forgó eseménysor is gyengítette a kormány pozícióit odahaza és külföldön is egyaránt. A líra visszaerősödött ugyan valamennyit a dollárhoz és az euróhoz képest, de még mindig messze vagyunk a 2-3 évvel ezelőtti szinttől. Ráadásul mindeközben elindult az áramelkedés is, vagyis a török gazdaság sebezhetősége és kitettsége nyíltan felszínre került. Ezt pedig már az emberek is a saját bőrükön érzik. Hiába égetett dollárt néhány elvakult kormánypárti politikus – mondván, hogy „mi, törökök, nem engedünk az amerikai spekulációknak” – 10 líráért ma kevesebb dolgot kap az ember, mint egy éve. Nem véletlen, hogy igyekezett is Erdogan normalizálni a kapcsolatait az európai partnereivel, illetve azonnal Katar és Kína felé fordult.

Érvényt szerezhet Erdogan az autoriter törekvéseinek?

Ami az autoriter törekvéseket illeti, a török elnök nem a gazdasági válság miatt lesz avagy lett autoriter vezető. Az AKP 2002 óta hatalmon van. Azóta annyi minden történt, hogy felsorolni is nehéz. Az irány azonban egyértelmű: egy ember kezében, egy szűk csoportban összpontosul a hatalom.

Egyesek ezt autoriternek nevezik, mások tehetségnek. Itt kapom majd meg a kedves olvasótól, hogy „jó, de a börtönök miért vannak tele?”. Nos, a börtönök valóban tele vannak. De volt azért már olyan a török történelemben, hogy sokkal többen voltak hűvösön és sokkal mostohábban bánt velük az állam. Az 1980-as évek elejére gondolok. A dolgok menetéért akkor felelős katonaság ellen pedig éppen az AKP-kormányzás vette fel a kesztyűt. Szóval a török börtönök köszönik, remek a kihasználtsági szint. A cinizmust félre téve, azt azért érdemes végiggondolni, hogy egy olyan országban, aminek a határán háború és terror van, több szomszédját idegen erők szállták meg, két és fél éve szemtanúja volt egy puccskísérletnek, szóval egy ilyen országban mennyire érezhető lehet a feszültség és a félelem a kormányrúdnál állók szívében. Ez pártpolitikától független kérdés szerintem. De közelítsük meg máshonnan a kérdést. Vannak források, akik szerint ártatlan német újságírókat tartanak fogva Törökországban. Rendben van. A törökök szerint ők terroristákkal kokettálnak. Van az Amerikai Egyesült Államokban egy ember, aki a törökök szerint terrorista. Washington szerint viszont csak egy egyszerű hitszónok. Kinek van igaza? Nem biztos, hogy mi ezt a kérdést Budapestről el tudjuk dönteni.

Erdogan és pártja az AKP elbukta a török fővárost Ankarát és Isztambult, Izmir pedig szintén a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) kezében van. Valami mozgolódásnak indult a nagyvárosokban?

Az említett nagyvárosokban mindig is erős verseny volt. Ankara hagyományosan a CHP fellegvárának számított sokáig. Isztambul szintén nem a konzervatív szemléletéről híres. Csakhogy a város őslakosai sokkal kevesebben vannak ma már, mint azok, akik az elmúlt évtizedben költöztek a Boszporusz partjára. Az újonnan érkezők pedig sok esetben bizony konzervatívabbak, mint a régiek. Nem véletlen, hogy ezt a témát és a város történetét Orhan Pamuk is megörökítette egyik regényében. Ő az őslakosokat képviseli. Nem is érzi magát jól Törökországban egy ideje. Izmirt azért nem emelem ki, mert az az égei-tengeri város a CHP bástyája volt korábban is. De az azért nagyon nem mindegy az AKP-nak – és különösen Isztambul egykori polgármesterének, Erdogannak –, hogy a két város összesen 22-24 milliós lakosságát ki igazgatja.

Ez a két veszteség valóban nagy érvágás az ún. Cumhur Ittifakinak, vagyis az AKP és a MHP szövetségének. Erdogan a politikai pályáját Isztambulban kezdte. Onnan vált országosan ismert figurává, azzá, aki bevitte a városba is az addig hallgatásra ítélt, vallásos tömegek hangját. Ami itt még érdekes, az az, hogy nem csak a tengerpartokon erősített a CHP – vagyis az ún. Millet Ittifaki –, hanem az ország belsejében, sőt, a Fekete-tenger partján is. Sikerült győzniük Boluban, Eskişehirben, Kırşehirben, Sinopban. Sőt, az ország észak-keleti határszakaszának két megyéjében, Artvinban és Ardahanban is. Ez pedig azért nagy pofon az AKP és szövetségesei számára. 2009-ben még külön indulva az AKP és a MHP együtt 55, 2014-ben 60% felett teljesítettek. Ez az arány azonban vasárnap 52% alá esett.

Mi lesz Erdogan következő lépése? Kiegyezés és béke vagy ellehetetlenítés és harc?

Erdogan köreiből már elkezdték szítani a hangulatot az emberek körében, hogy tulajdonképpen csalással – puccsal méghozzá, mert ez a szó jobban eladható, hiszen több félelmet kelt – tudott nyerni csak az ellenzék. A csalók mögött pedig nem fogják a kedves olvasók kitalálni, hogy ki állhatott? Igen, bingó, Ő, azaz Fethullah Gülen. De az is igaz, hogy a kampányban is igyekezett Erdogan abban a szerepben feltűnni, mintha ő lenne az egyetlen, aki képes az ország gazdasági és politikai szuverenitását megóvni és megőrizni a nemzeti egységet. Nekem erről mindig Grósz Károly ominózus beszéde ugrik be 1988 novemberéből, amikor arról beszélt, hogy amennyiben a Párt elveszíti az önbizalmát és ezáltal az osztályharcot, „ne legyen illúziónk”, el fog jönni ismét a fehérterror.

Az ellenzék ennek a győzelemnek a birtokában mindenképpen aktivizálódni fog, de kérdés, hogy ki tud-e majd állítani egy emblematikus, karizmatikus vezetőt, aki retorikájában képes felvenni a kesztyűt Erdogannal. Az is biztos, hogy Erdogan nem fogja annyiban hagyni a dolgot, hiszen már most jelezték, hogy fellebbeznek az isztambuli eredmények ellen. Erdogannak a kiegyezés nem kenyere. Legalábbis a belpolitikában nem híve a látványos megbékéléseknek. Ő nem kíván majd gesztusokat tenni senki felé, ebben biztos vagyok.

 

Az interjú eredeti megjelenésének

helye: Mandiner

ideje: 2019.04.05.