Borítékolható volt az Európai Parlament ellenállása
Migrációkutató Intézet
2020. augusztus 03.
Karc FM, Hangoló

Tóth Norbert nemzetközi jogász, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója semmi meglepőt nem lát abban, hogy az uniós intézmény megfogalmazta ellenérzéseit az Európai Tanács által elfogadott költségvetés és a helyreállítási alappal kapcsolatban. Kiemelte, az európai integráció története egybeesik a hatáskörök összeütközésének történetével, ahol az intézmények a kezdetektől egymás kárára akarják erősíteni jogköreiket. Ebben a folyamatban az élen jár a parlament, amely „valódi parlament szeretne lenni”, és maga alá akarja rendelni a Tanácsot.

A nemzetközi jogász úgy fogalmazott, az európai parlamenti képviselők hangosabb része az elmúlt 10-15 évben hallani sem akar a nemzetállamokról, szerintük a nézetek feletti intézményeké a jövő, így a képviselők egyfajta nemzetek feletti kupolaként képviselik az Európai Uniót. Tóth Norbert szerint ugyanakkor az Európai Parlament hiába ír be kemény feltételeket — például az uniós források jogállami kritériumokhoz kötését — a költségvetési megállapodásba, mert azt az Európai Tanács megvétózhatja. A szakértő a következő hónapok legvalószínűbb forgatókönyvének azt tartja, hogy az Európai Parlament beéri azzal, hogy a költségvetés néhány ponton változik.