Migrációs Szemle: Ferenc pápa Álmondjunk együtt című könyvéről
Migrációkutató Intézet
2021. március 25.
migraciokutato.hu

Immár egy éve határozza meg bolygónk lakói többségének mindennapjait a Covid-19 járvány, és nyolc éve iktatták be Buenos Aires érsekét Ferenc néven a pápai hivatalba. A pandémiáról folyó diskurzus részeként számtalan, világszerte jegyzett tudós, befolyásos vállalatvezető és neves politikus fejtette ki nézeteit arról, hogy mik lehetnek a válság eredői és tanulságai. Azaz: mit rontott el az emberiség, és mit kell a járvány elmúltával másképp csinálnia? E sorba illeszkedik a katolikus egyházfő tavaly karácsony elé időzített könyvének megjelenése is. A kötetben Austen Ivereigh újságíróval, Westminster korábbi érsekének sajtótitkárával, majd közkapcsolati igazgatójával folytatott, szerkesztett beszélgetéseit adja közre, Ivereigh utószavával. Az Álmodjunk együttben a migráció témája is szóba kerül, így első kézből ismerhetjük meg belőle a pápának a téma kapcsán kialakított álláspontját, melyet e szemlében több más forrást is használva kísérlünk meg keretbe helyezni.

A Migrációs Szemle itt tölthető le.