Válság Dél-Amerikában

  • 2018. augusztus 25.

Az ENSZ migrációval foglalkozó ügynöksége (UNCHR) szerint a venezuelai menekültválság ahhoz hasonló „krízisponthoz” ért, mint amelyet 2015-ben a mediterrán útvonalon tapasztaltunk. Ennek egyik jele, hogy a szomszédjai már megpróbálják megfékezni azt az embertömeget, amelyet a venezuelai gazdasági válság késztetett a migrációra. Peru most szombaton vezetett be szigorúbb határvédelmi rendelkezéseket – egy nappal azután, hogy Ecuadorban az azonos célú rendeleteket az ottani bíróság megsemmisítette. Péntek éjfélig emiatt több száz migráns buszozott keresztül Ecuadoron a perui határhoz. Több mint kétmillió venezuelai hagyta el az országot 2014 óta. A gazdasági helyzet kritikus, az állampolgárok élelmiszer-és alapvető áruk hiányától szenvednek, az egészségügy romokban. A szomszéd országokban a közvélemény alapvetően elutasító a migrációval kapcsolatban. Bár több riportban és nyilatkozatban sajnálatukat fejezték ki politikusok és egyszerű közemberek is a venezuelaiak iránt, úgy gondolják, hogy munkahelyeket fognak elvenni, illetve szegény országok révén ők sem tudnak segíteni.

Forrás: http://www.unhcr.org/news/press/2018/8/5b7e84134/unhcr-iom-chiefs-call-support-outflow-venezuelans-rises-across-region.html


Kiemelt kép forrása: Legal Beagle

Válság Dél-Amerikában